KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa50

Egy, a Felvidékről kitelepített család második gyermekeként született 1960. szeptember 15-én. Gyermekkorát Pitvaroson töltötte. Közép-iskolai tanulmányait Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban végezte, majd a szegedi szemi-náriumba jelentkezett. 1984-ben szentelte pappá dr. Udvardy József megyés püspök a Szegedi Fogadalmi Templomban. Szolgálatát a Tisza-parti városban, az alsóvárosi plébániatemplomban kezdte, majd a dómba helyezték káplánnak. 1996-ban új feladatkört kapott, az egyházmegye ifjúsági referense és egyetemi lelkész lett. Munkája számos területen úttörő jellegű volt: tevékenyen részt vett az egyetemi lelkészség, a kollégium, a Katolikus Ifjúsági Iroda és több más ifjúsági kezdeményezés megálmodásában és szellemi-fizikai felépítésében. 2001. augusztus 1-jén a Szeged-Belvárosi Egyházközség és a szegedi Székesegyház plébánosává nevezték ki. Új, a korábbinál lényegesen szélesebb társadalmi rétegeket érintő munkássága jelmondata: 

Nyitott templom, nyitott szív.

„Pitvaroson nevelkedtem, egy élő katolikus közösség tagjaként. Már gyermekként hallottam a kecskeméti Piarista Gimnáziumról és ismertem piarista diákokat is a környezetemben. 1975 szeptemberében, 15 évesen, mégis félelemmel teli várakozással vettem részt a tanévnyitó szent misén. A gimnázium idegensége mellett Kecskemét városa is ismeretlenül állt előttem. Nyugtalanító gondolatok kavarogtak a fejemben. Hogy lesz erőm végig járni a gimnáziumot? Hogyan fogok beilleszkedni? Hogy találom meg a helyem egy ismeretlen nagyvárosban? Hogyan alakul az életem tovább?

Hála Istennek, zökkenőmentes volt a befogadás mind a város, mind az iskola világába. Valódi örömmel és hálával emlékezem vissza a kecskeméti évekre. S hogy ennyi év távlatából mi az, ami ezt a lelkületet, érzést megőrizte bennem, csupán a szép emlékek vagy mélyebb benyomások? Nehéz az érzéseket átadni, de mégis megpróbálom néhány kulcsmondatban megfogalmazni. Azt próbálom kiemelni, ami példa volt számomra, ami beépült az életembe és mindazoknak az életébe, akik a kecskeméti piaristáknál végeztek.

Meghatározó volt számomra a közösségi élet megszerettetése. Gyermekkoromban is sok szép közösségi élményben volt részem, de a gimnázium légkörében kinyíltunk. Megtanították velünk, hogy a munkáddal, tanulásoddal, szavahihetőségeddel építed a közösséget. Fontos leszel másoknak, és mások is fontosak lesznek neked. A közösség formál és segít megérezni, megérteni, és megtartani a hitedet. A serdülő fiatalok személyes hite a gimnáziumi közösség által fejlődött.

Nehéz világ volt körülöttünk. Az iskola, a kollégium légköre, nevelőink személyes törődése így még inkább felkészített bennünket az életre. Tanáraink azt vallották, hogy nem baj, ha kérdések, kétségek merülnek fel bennünk, fontos az, hogy mindez tudatos legyen. A felmerülő kérdések kikövetelték a választ, s a felkészült tanárok személyes példája mindannyiunkban mély benyomást hagyott. Velünk éltek, kirándultak, sírtak és nevettek. Fontos érték volt a tudás megszerzése, de az sem volt lényegtelen, hogy az életre készüljünk. Ebben segítettek a gyalogtúrák, csónaktúrák, nyári táborok. Felfedeztük Kecskemét és az ország szép tájait, és közben saját magunkat és közösségünket is.

Ezek az évek egész későbbi életemet megalapozták és meghatározták. Olyan útravalót kaptam be- és elfogadásból, szeretetből és türelemből, megértésből és odafigyelésből, amelyek a mai napig is kitartanak. Osztálytalálkozóinkra mindig nagy szeretettel készülök, sok iskolai barátság a mai napig tartó barátsággá fejlődött. Kecskemét városa szeretettel van beírva a szívembe.”