Csak a bajusza színe változott kicsit. Amúgy teljesen jogosan: mert ötven éves az újságíró, író, szerkesztő Borzák Tibor, aki leginkább színes interjúival hozza emberközelbe, életközelségbe a művészvilág és a közélet híres arcait. Kecskeméten kezdte a pályáját, munkája azonban jó ideje a fővároshoz köti. Írásait a hírös városban is számon tartják, nem beszélve a könyveiről.

– Hányadik kötetnél tartasz?
– Épp most írom a hetediket. De legalább tizenöt könyv létrejöttén dolgoztam szerkesztőként vagy kiadóként. Van köztük komoly, mint például az autizmusról készült oknyomozó riportkötet, legtöbbjük mégis inkább népszerű témájú, és érdekes emberekről, helyzetekről szól. Már újságírói pályám elején nagyon szerettem a színészinterjúkat. Így született meg annak idején az Emlékszik-e még? című könyv, amelyben Kecskemétről elszármazott művészeket kérdezek, meséltetek. A Nemzet Színészeivel készült beszélgetésekből állt össze a Színarany, amelynek bővített kiadásáról nemrég tárgyaltam a kiadómmal. Egyébként a témák folyamatosan adják magukat, néha pedig véletlenül találnak meg. Utóbbiak közül Szécsi Pál nővérének, a Kecskeméten élő Szécsi Katalinnak megrázó regényét említeném, ami a karácsonyi könyvpiacra jelenik meg. Tavaly nagy siker volt az Arisztokraták ma című album, ennek folytatásáról is szó van. A szerkesztői munkák mellett saját riportkönyvre is készülök, remélhetőleg nem csak számomra érdekes a téma, Petőfi Sándor ma élő oldalági rokonaival hozott össze a sors, több mint ötvenen vannak...

– Munkáid izgalmasak, elismert és kedvelt vagy a szakmádban. Sosem akartál pesti újságíró lenni?  
– Tizenöt esztendeje dolgozom Budapesten, tizenharmadik éve vagyok a Szabad Föld című hetilap munkatársa. A kulturális és a családi rovatot szerkesztem, s természetesen hozom a nagyinterjúkat – nagy egyéniségekkel, hírességekkel. Mindennapi munkám a fővároshoz köt, de semmiképp nem költöznék el Kecskemétről. Itt lakom, és amikor hazajövök, azt érzem, hogy jó ide megérkezni, jó itt levegőt venni, jó ez a viszonylagos csend.

– Mögötted van ötven év. És mit tervezel a következő ötvenre?
– Bennem még nem tudatosult, hogy egy fél évszázad van mögöttem. És nem is tervezek ilyen hosszú távra. Azóta, hogy erre a pályára léptem, megváltozott a világ. És benne megváltozott a sajtó, a szakma. De mégis örülök, hogy huszonhat évvel ezelőtt az újságírást választottam. Már csak azért is, mert különben nem biztos, hogy találkozom olyan emberekkel, akiktől én magam is sokat tanultam emberségből. Ha előre nézek, akkor azt mondom, inkább a gyermekeimnek szurkolok. Anna az ELTE skandinavisztika szakán tanul, Marci a Képzőművészeti Egyetemre jár. Ha ők boldog emberek lesznek, akkor én majd leginkább ezt fogom élvezni az életem hátralévő éveiben.

Fejes Maja