Hatvan év, százhúsz kiállítás60

60 éves Bella Rózsa grafikusművész, Pilinszky-díjas művésztanár, aki 1985-től két évtizeden át élt Kecskeméten. Az endrődi születésű művész biológia-rajz szakos tanárként – 2008-as nyugdíjazásáig – több mint húsz éven át tanított a Bányai Júlia Gimnáziumban. Rézkarcait, egyedi grafikáit, festményeit rendszeresen bemutatja hazai és külföldi kiállításokon. Tizenegy könyvet illusztrált, módszeresen publikál és művészettörténeti előadásokat tart szerte az országban és a határon túl is.

- Gondolta-e kislányként, hogy majdan a világ távoli országaiban is bemutatják az alkotásait?
- Bár a művész vonulat jelen volt a családunkban, s én is nagyon szerettem rajzolni, először vegyész, később kifejezetten tanár szerettem volna lenni. Még most, nyugdíjas éveimben is rendszeresen tartok művészettörténeti előadásokat felnőttek és diákok számára. Jóleső visszajelzés, ahogy tanítványaim a mai napig kötődnek hozzám. Felkeresnek, beszámolnak és szeretettel fogadnak.

1970-től az orosházi gimnáziumi évek alatt már átjártam Hódmezővásárhelyre rajzot tanulni Fodor József és Fejér Csaba festőművészekhez. Szeretettel emlékszem vissza későbbi művésztanáraimra is: Békéscsabán Mokos Józsefre, a főiskolán prof. dr. Megyeri Jánosra, Fischer Istvánra, Winkler Lászlóra és a többi nagyszerű tanárra. A rézkarc készítésének titkaiba 1989-től Kántor János, Prutkay Péter és Kiss Imre festő- és grafikusművészek vezettek be. Mára talán a rézkarc készítése áll a legközelebb hozzám. 1973-tól dolgoztam közalkalmazottként, de majdnem másfél évtized kellett hozzá, míg 1987-ben az első kiállításomon alkotóként is bemutatkoztam. Azóta 46 önálló és 73 kollektív kiállításon szerepeltek a grafikáim és festményeim itthon és külföldön, Egyiptomtól Japánig.

Bella Rózsa grafikája
Pintér Lajos A Kondor Béla-ablak verséhez

A sok siker ellenére életem legcsodálatosabb pillanatai mégis azok voltak, amikor a kislányom, később az unokám megszületett. Bár a felsorolásban most utoljára hagytam, a legfontosabbnak a családot tartom. Az egymásra odafigyelő, szeretetben élő házastársak, gyermekek és nagyszülők egysége, azaz összetartó család nélkül az ember nem tudná beteljesíteni a küldetését, legyen bárhol is a világban, végezzen bármilyen feladatot is.

A művészi bemutatkozásom idején már Kecskeméten, a Hunyadivárosban laktam, így elmondhatom, hogy ez a város, ez a városrész, a nyugodt környezet és az itt élő tiszta szívű emberek nagy szerepet játszottak az alkotói munkám kiteljesedésében. Itt váltam széles körben ismert alkotóvá.

- Mire emlékszik vissza különösen szívesen az életéből?
- 1993 szeptemberében elnyertem a Pilinszky János Alapítvány díját, majd 1994-ben egy öttagú alkotóközösség tagjaként a Gyomaendrődért oklevelet és plakettet. Ez akkor nagy boldogság és fontos visszaigazolás volt arra, hogy jó úton járok és tettem valami hasznosat szűkebb és tágabb hazámért. Kecskemét Önkormányzata is számos oklevéllel ismerte el a munkámat, hiszen felkészítésem eredményeként tanítványaim az évek során számos díjat nyertek képzőművészeti, művészettörténeti és fotóművészeti versenyeken. Szintén sok diákom került műszaki pályára, elsősorban építészmérnöki, belsőépítész, formatervező és tájépítész szakokra. Lakóhelyem felé való elkötelezettségemet jelzi, hogy 1998-ban a „Kecskemét kulturális öröksége” programon belül kidolgoztam Kecskemét helyismereti tantervét 1-10. osztályig. 

- Van olyan álma, amit még nem sikerült megvalósítani? Valami, ami még ott van a tarsolyban?
- Hitem szerint úgy gondolom, hogy mindenki olyan feladatokat kap a Jóságos Istentől, amit be is tud teljesíteni. Én a magam igyekezetével megpróbáltam ennek megfelelni. Hogy mit tartogat még számomra, nem tudom, de hiszem, hogy a rám váró feladathoz erőt is ad majd.

Bella Rózsa rézlemez karcolása közben

- Ha útravalót kellene adnia a mai diákoknak, mi lenne az?
- Kecskeméti éveimhez sok szép emlékem fűződik; képek, rögzült pillanatok sokasága. Máig előttem van egy február végi fűzfabokor látványa. Reggelente rendszerint siettem a buszhoz, ha az egyiket lekéstem, akkor át a másikhoz, s ebben a reggeli nagy rohanásban egyszer csak a szemem sugarába került egy bimbózó fűzfabokor. Azonnal megcsapott a felejthetetlen Áprily-verssor: „Selymit a barka már kitakarta…”. A vers lüktetésében legyökerezve csak álltam és néztem a fűz sok ezeréves csodáját, a tavasz jöttét. Szívből kívánom, hogy megtanítható, megtanulható legyen ma is az, hogy merjük észrevenni a minket körülvevő apró dolgokban is a bennük rejlő Örök Szépséget.

Kada Erika