85 éves Guóth Iván néptanító, kosárlabdaedző. Győrben született 1930. szeptember 16-án.

Iskoláit Kecskeméten végezte: a Református Kollégiumban érettségizett, majd 1951-ben a Kecskeméti Tanító- és Óvónőképző Intézetben diplomázott. Ezt követően néptanítóként Törökfáiban, az ottani tanyasi iskolában dolgozott, mellette kecskeméti kosárlabda csapatoknál edzősködött. 1956-ban a Piarista Gimnázium fiúcsapatával országos ifjúsági bajnokságot nyert, 1962-ben a női együttest az NB I-be vezette. Ezekben az években tanulmányait is folytatta, 1960-ban a Testnevelési Főiskolán edzői végzettséget szerzett.

1972-től profi edző lett, előbb a VIDEOTON, azután a SZEOL AK férfi együttesének munkáját irányította, majd Kecskeméten, Nagykőrösön és Szekszárdon volt vezetőedző. Közben hat évig a magyar válogatott másodedzői feladatait is ellátta.

A kispadon

1996 óta Kecskeméten dolgozik, napjainkban a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia gyermek csapatát edzi. Több évtizedes kiemelkedő és példaértékű pedagógusi és kosárlabdaedzői munkássága elismeréseként 2010-ben a Magyar Kosárlabda Szövetség Életmű Díját, 2011-ben Kecskemét Sportjáért Díjat és a Köztársasági Elnök Díszoklevele Éremmel kitüntetést vehette át.


„Győrben születtem, de már pár éves korom óta Kecskeméten élek. Édesapám a mezőgazdaságban dolgozott, édesanyám húgomat és engem otthon nevelt. Születésünk után azonban nagyon hamar elváltak. Anyám 1934-ben újraházasodott, dr. Sárkány Imre kecskeméti orvossal kötötte össze életét. Abban az évben jöttünk a hírös városba, s engem tulajdonképpen mostohaapám nevelt föl. Nagyon szerettem őt, de nemcsak én éreztem így, a Bács-Kiskun Megyei SzTK Tüdőgondozó Intézetének igazgató főorvosaként végzett áldozatos munkájáért a kecskemétiek is tisztelték, becsülték őt.

Általános és középiskolába Kecskeméten jártam. A Református Kollégiumban érettségiztem, majd a tanítóképzőben tanítói diplomát szereztem. Pályakezdőként egy Kecskemét melletti tanyasi iskolában kezdtem el dolgozni. A Törökfái Általános Iskolában eltöltött évek voltak talán életem legszebb évei. A parasztembereknél becsületesebb emberek nincsenek a földön, öröm volt közöttük élni, tanítani. A gyerekek előtt abban az időben más lehetőségek álltak, nem volt még tévé és számítógép, de a tanulásnak és a sportolásnak akkor is épp úgy meg kellett nyerni őket, mint manapság.


A kosárlabda világa csodaként töltötte be egész életemet. Fiatal koromban jómagam is játszottam, igazi sikereimet azonban edzőként arattam. Úgy is mondhatom, hogy az 1950-es évek óta szinte mindig volt csapatom. Az első években – tanítói munkám mellett – a piarista gimnáziumba járó fiúkba oltottam be a kosárlabda szeretetét. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy 1956 júniusában egyházi iskola csapataként országos középiskolai bajnokságot nyertünk. Szintén hatalmas eredmény, hogy 1962-ben a kecskeméti női együttessel NB II-es bajnokok lettünk, fantasztikus volt utána az első osztályban játszani.

1972-ben profi edző lettem. 1980-ig két év megszakítással – a Kecskeméti Sportcsarnok igazgatói feladatait láttam el – Székesfehérvárott, a VIDEOTON NB I-es férfi együttesénél dolgoztam. Utána Szegeden, Kecskeméten, Nagykőrösön és Szekszárdon voltam vezetőedző. Legtöbb helyen a férfiak munkáját irányítottam, nőkkel egyedül a tolnai megyeszékhelyen foglalkoztam. Valamennyi együttesemmel az első osztályban játszottunk. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején néhány évig a magyar válogatott másodedzői teendőire is felkértek, nagy megtiszteltetés volt számomra a legjobbak munkáját segíteni.


Első feleségemet még fiatalon ismertem meg, diákszerelem volt, 1982-ben elváltunk. Két gyermekünk született: Árpád sokszoros magyar válogatott kosárlabdázó lett, ma már mérnökként dolgozik, míg Bea családjával Rómában él. Mostani élettársammal, Verasztó Ibolyával fehérvári edzősködésem idején találkoztam. Három gyermekünk született. Ádám kertészmérnök végzettséget szerzett, és persze ő is edzősködik, a kecskeméti kosár akadémia kadett lánycsapatának munkáját segíti. Szandra politológusnak tanult, Máté pedig Szegeden egyetemista.


Amit tennem kellett az életben, azt már elvégeztem, ami meg még vár rám, azt örömmel fogadom. A kosártól persze nem tudok elszakadni: az akadémia keretein belül a 12 éves fiúkkal foglalkozom, valamint délutánonként a Béke Téri Általános Iskolában és a Zrínyiben is a lányoknak igyekszem átadni a kosár szeretetét. Már tudunk ziccert dobni, ha kell, veszekedni is, szóval, jó úton járunk. Nagy örömet jelent a »régiekkel« találkozni. Szarka Balázzsal, Polányi Istvánnal, Fodor Pistával és a többiekkel minden hónap első hétfőjén beülünk egy kis kocsmába. Jó dolog velük beszélgetni, visszaemlékezni fiatal éveinkre, sikereinkre!”