Gazda a pásztorvilágban15
15 éve, 1993. január 6-án hunyt el Gaál József Kecskemét város főintézője, mezőgazdasági mérnök. Elemi iskolai tanulmányait a Budai utcai "Sárga iskolában" folytatta. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1922-1925 között elvégezte a Pallagi Mezőgazdasági Akadémiát. Három évvel később pályázat útján nyerte el a Kecskemét város tanácsa által meghirdetett bugaci intézői állást. A hagyományos feladat, a terménygazdálkodás mellett gondot fordított a silány sertésállomány javítására, bevezette a tenyészbika nevelését. A ménes is szívügye volt, nagyrészt neki köszönhető az egységes testi felépítésű bugaci magyar félvér ló kitenyésztése. Mint mezőgazdasági mérnököt arany, gyámánt és vasdiplomával tüntették ki. Bugaci emlékeit Pásztorvilág gazdaszemmel címmel megjelent könyvében foglalta össze. A kiadvány 2003-ban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága gondozásában jelent meg, a Katona József Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményében megtekinthető.
Szeretett világáról így vallott: “Szorongó, vegyes érzelmekkel állapítom meg, hogy a régi úgynevezett GAZDÁLKODÁSNAK a gyönyörű természet adta meg az igazi zamatát, a mai rendkívüli módon fejlett technológia, kemizálás, ágazati szakosodás a természet csodálatos szépségében rejlő kapcsolatokat fellazította, élvezetes romantikáját elvesztette, s ezzel bizony a mai mezőgazdák sokkal szegényebbek lettek.”