|
|
Eseménynaptár2015. március 14.„Isten gyermek” – „Isten gyermekei vagyunk”VII. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLE
Megnyitó: 15.00 óra ![]()
A biennálé témája idén a gyermekeket, a gyermekséget ábrázolandó,
megjelenítendő ikonográfiai program volt. A művészek számára a forrást
ezúttal sem csupán a Biblia jelentette, bár Jézus gyermekségtörténete, a
karácsonyi ünnepkör, amely a megtestesülés (incarnatio) misztériumát
idézi fel számunkra minden évben, vagy az olyan közismert kijelentések,
mint például „A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten
gyermekei vagyunk.” (Róma 8,16), illetve „Hagyjátok csak a gyermekeket,
ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a
mennyek országa.” (Máté 19,14) jól körülhatárolják a keresztény kultúra,
teológia gyermekekkel kapcsolatos nézeteit. Hagyományos forrásoknak
számítanak egyes szentek legendái is, melyekben gyermekek, vagy éppen
saját gyermekkori mivoltuk tölt be fontos szerepet (pl. Néri Szent
Fülöp, Kalazanci Szent József, Szent Kristóf, Szent Sztylianosz).
Kecskeméti Képtár Piaristák Kecskeméten
Megtekinthető: 2015. március 29-ig, keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között
6000 Kecskemét, Rákóczi út 1. Tel.: 76/480-776 E-mail: cifrapalota.kecskemet@gmail.com Honlap: http://muzeum.kecskemet.hu/cifra/index.html A hónap alkotói: Benics Bianka és Kasza Dániel
A fiatal alkotók a Szent Imre Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulói és a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Csúzdi Szabó Erika művésztanár tanítványai. 2014 augusztusában a Hong Kong-i Nemzetközi Gyermek Festészeti Verseny döntőjének résztvevőiként egy hetet a városállam szépségeinek lerajzolásával, lefestésével tölthettek el. A verseny döntőjébe, azaz a helyszíni festésre a kecskemétieket egy rangos nemzetközi zsűri 52 ország több, mint 11 ezer indulója közül választotta ki. A tárlaton Kecskemétről készített munkáikból nyújtanak ízelítőt.
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Dulity Tibor emlékkiállítása
„Ha akarná mégis tőlem kérdezni, hogy mit tekintek élethivatásomnak (…) eljegyeztem magam a közművelődéssel – arra az egyetlen alapvető célra jegyeztem én el magam, hogy minden, ami emberi, és mindaz, ami egy picikét is segíti a világ jobb megismerését (…) én azt szolgálom.” (Dulity Tibor) Kecskeméti Képtár6000 Kecskemét, Rákóczi út 1. Tel.: 76/480-776 E-mail: cifrapalota.kecskemet@gmail.com Honlap: http://muzeum.kecskemet.hu/cifra/index.html Barna Anna retrospektív kiállítása
Megtekinthető: 2015. május 30-ig, vasárnap és hétfő kivételével naponta 12–17 óráig
„Született 1901-ben Magyarországon. Mestersége fotoriporter. Párizsi honpolgár az 1930-as években. Pár doboz fénykép. Egyetlen személyi igazolvány. Néhány arckép. Két lakcím, az egyik párizsi, a másik New York-i. Egy barátság. Egy háború. Egy visszaidézett beszélgetés. Barna Anna. Fotóriporter.” (Sarah Morthland) Magyar Fotográfiai Múzeum6000 Kecskemét, Katona József tér 12. Tel.: 76/483-221 Fax: 76/508-259 E-mail: fotomuzeum@fotomuzeum.hu Honlap: www.fotomuzeum.hu
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||