"Nem tetszeni, hanem használni akarok, s így ha nem lesznek kedvesek, miket mondok, nem ütközöm meg benne. Ki a dolgokat saját nevökön nevezni s miket lelkének belsejében igazaknak talált kimondani is szereti, annak nem könnyű tetszésre szert tenni, annak gondolatain bár a legmézebb szavakba burkolva is, csípősség fog érzeni, mi nem minden ínynek kedves.” - írta 1939-ben Bajza József. Pályáját költőként kezdte. Később lírikus sikereket aratott, majd kritikusként dolgozott. Közreműködött a Kisfaludy Társaság megalapításában és szerkesztette a kor legnagyobb irodalmi lapját, az Athenaeumot. Két ízben a későbbi Nemzeti Színház igazgatójaként is tevékenykedett. A történelem neki adta meg a lehetőséget, hogy 1848. március 15-én engedélyezhette a Bánk bán aznapi műsorra tűzését. Egyik írásában Jókai Mór így méltatta: „Becsületes és műértő, szilárdelvű férfiú, hideg, mint a kőfal és részrehajlatlan, mint Salamon.”

A Szabadságharc leverése után bujdosásra kényszerült. 1849. július elején Pestről menekülve néhány napot Kecskeméten időzött. Élete utolsó éveiben műveit rendezte sajtó alá. Költészetében egyszerre merengővé, és érzelmes hangúvá vált, ugyanakkor verseiben megjelentek a reformkor nagy eszméi is. Elsősorban a zsarnokság természetével és gyűlöletével, valamint a forradalomhoz való hűséggel foglalkozott. 150 éve, 1858. március 3-án hunyt el.

A kecskeméti Nagytemplom falán található 48-as emléktábla idézete tőle származik: