
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 21.

PARTNEREINK

Csendes csodák70

Cseri Kálmán gondolatai Kecskemétről, családjáról, gyermekkoráról, hitre jutásáról

„Előbb elhittem, utána pedig a magam életében és sokak életében megtapasztaltam, hogy Jézus Krisztus él, és más minőségű élettel tudja megajándékozni a benne hívőket. Meggyőződésem, hogy ő mindig igazat mond, és aki rábízza magát, nem csalódik. Az ilyen ember élete tulajdonképpen csendes csodák sorozata lesz.”

Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten. Tanulmányait a Budapesti Református Teológiai Akadémián végezte 1962-ben. 3 évig a dunántúli Cecén, majd 6 évig egy nagy budai gyülekezetben, Budahegyvidéken szolgált, mint segédlelkész. Joó Sándor halálát követően, 1971-ben a Pasaréti Református Gyülekezet hívta meg, azóta a közösség lelkésze.

„A felmenőink közül a dédapámat, aki házépítő mester volt, a faluban bibliás Cseri Samu bácsinak hívták. Azt mondják, mikor a dédanyám bepakolta az elemózsiát a szatyorba, akkor a kenyér meg a szalonna tetejére odatette az öreg Bibliát, mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik. Ez a szellemiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódott. A hitet nem lehet örökölni, de a Bibliának az ismertetését minden családban meg lehet valósítani, és úgy tűnik, hogy ez fogékony talajra talált...

Édesanyám tősgyökeres kecskeméti volt, kisparaszti családból származott, édesapám úgy került oda a városba, mint kereskedősegéd, ott ismerkedtek meg a gyülekezetben, és elég későn kötöttek házasságot. Édesanyám 39 éves volt, amikor én, mint első gyermek születtem, utána még két kisöcsém született. (…) A szüleimet az jellemezte, amit később a debreceni kollégium homlokzatán láttam fölírva: Orando et laborando. Tipikusan puritán család volt a mienk, ahol valóban az imádság és a munka határozott meg mindent. És ebben a sorrendben. Még akkor is, hogyha időben a munka sokkal nagyobb teret kapott. De áthatotta a család életét az Istenbe vetett bizalom...

Mi kisgyerek korunkban is sokat hallottunk már Isten tetteiről otthon, a családban, és kicsi korunk óta jártunk Kecskeméten, ahol laktunk, a gyülekezetbe. Az a sok ige, amit ott hallottunk, az a sok ének, amit akkor még a diakonissza testvérek tanítottak nekünk, gyerekeknek, a mai napig megmaradt az emlékezetemben, és nyilván Istennek az a megelőző munkája volt, amire aztán ráépülhetett az, amit gimnazista koromban egy ifjúsági evangélizáción hallottam. Ez volt egyébként az utolsó ifjúsági evangélizáció, amit még engedélyeztek, utána évtizedekig ilyenre nem kerülhetett sor. Akkor lett számomra egészen világossá, hogy közvetlen összefüggés van Jézus Krisztus golgotai kereszthalála és az én temérdek bűnöm között. (…) … ez volt az első olyan mély benyomás arról, hogy kicsoda az az Isten, akiről a Szentírás szól, és miért volt szükség arra, hogy Jézus Krisztusban emberré legyen, szenvedjen, meghaljon, föltámadjon. Ez indította el azt a hitet, ami aztán később izmosodott és erősödött...

Fokozatosan, de egészen természetessé vált számomra, hogy mivel ez ilyen nagy fordulatot jelentett az életemben, és ilyen valóságos megoldást adott azokra a kérdésekre, amelyekkel addig meddőn viaskodtam, szeretném minél többeknek – ha lehet, teljes munkaidőben – ezt a lehetőséget elmondani. És azon kaptam magam, hogy eszembe sem jut más lehetőség, mint az, hogy ha lehet, akkor lelkipásztor legyek...

Mindig nagyon szerettem az irodalmat és a nyelveket, különösen a latint, már csak azért is, mert a magyar-latin tanárunk kiváló ember volt, ráadásul ajándékba kaptuk, hogy ő volt a gimnáziumban az osztályfőnökünk is. Dr. Orosz Lászlónak hívták. Remek pedagógus volt, és lényegesen többet tanultunk tőle, mint ami a tankönyvben volt, ezért a mai napig hálás vagyok...

Az életem legnagyobb öröme az volt, amikor fölismertem, hogy az a Jézus Krisztus, akiről nekem sokat beszéltek már, valóban élő személy, és engem szeret, elfogad így, ahogy vagyok, viszont nem kell úgy folytatnom az életemet tovább, ahogy addig. Ez olyan múlhatatlan örömmé vált, hogy ennek ma is tudok örülni, és többször megköszönöm neki az imádságaimban.”

(Forrás: *Dr. Bene Éva: Csendes csodák)