
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. december 3.

PARTNEREINK

Csak a zene szépségét látta1984. január 21.

A pilisvörösvári sváb családból származó Banadics János alig hatéves gyermek volt, amikor felrobbant a kezében egy első világháborúból visszamaradt kézigránát. A balesetben nemcsak bal kezének 5 ujjpercét vesztette el, hanem előbb az egyik, majd néhány hónap múlva a másik szemére is megvakult. Az ég kékjére emlékezve magyarosította nevét. Az a szín még élt benne – így magyarázta ezt a gyermekeinek.

Kékesi János 1912. december 20-án Pilisvörösváron született. Már diákként is kiválóan játszott zongorán és orgonán. Zenetanárnak készült, és 1932-től Budapesten, a vakok intézetében karnagy- és kántorképzőt végzett. Ezt követően visszament szülővárosába, ott kezdte munkásságát. 1942-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszakán folytatta tanulmányait. Többek között Hernádi Lajos, Weiner Leó, Kodály Zoltán és Molnár Antal tanította. Mindvégig kitűnő eredményt ért el, ezért a diploma megszerzését követően zeneakadémiai tanárnak marasztalták.

Feleségével és gyermekeivel

Közben azonban megnősült, két gyermeke, Gizella és János is ekkor született, s mivel anyagi helyzete nem engedte meg, hogy Pesten maradjon, ezért a felkínált rangos állást nem fogadhatta el. 1948-ban családjával együtt Kecskemétre költözött. Előbb a hírös város Zeneoktatói Munkaközösségének tanára lett, majd 1956-tól közel 10 éven át a testület munkáját irányította.

Kékesi János többféle zenei irányzattal foglalkozott. Kórus- és zenekari műveket, zongoradarabokat, fia számára klarinétversenyt komponált. Érdekelte a tánczene, még egy operettet is írt, amelyet nagynevű művészekkel a pesti Jókai Színház állított színpadra. Számos egyházzenei kompozíciót is szerzett, amelyek szövegét szinte kivétel nélkül ő maga írta. Műveit nemzetközi pályázatokra is elküldte, New Yorkban és Bécsben 2., Párizsban 3. helyezést ért el.

Ifjúkori zenekara (a harmóniumnál még mint Banadics János)

Bár hite miatt sokszor bántották, egész életében vallásos ember maradt. Kecskemétre kerülve a Barátok templomának kántora lett. Hosszú évekig szolgált a ferenceseknél, emiatt leányát nem vették föl a Zeneakadémiára. Fia felvételijének időpontjára ezért inkább nyugdíjba vonult, János el is végezte a klarinét szakot.

A Zeneoktatói Munkaközösség

Ettől kezdve vasárnaponként a Nagytemplomban a délelőtti nagymisén rendszeresen ő orgonált. Az ország sok templomában adott önálló hangversenyt, Pannonhalmára minden évben meghívták. Egyik fellépését követően a helyi sajtó így méltatta: „Tavaszi varázslat volt a muzsikában, elmúlt a röpke idő. Mintha nem is percekkel számoltunk volna. A zene országában más mértékkel mérnek.” Vezette a kecskeméti angolkisasszonyok kórusát is, és szoros barátságot ápolt több kegyesrendi paptanárral. Murányi Károllyal, a piarista templom kántorával közösen külföldön is koncertezett.

Távoli ismerősei „vak kántor” néven emlegették, tanítványai, barátai azonban Tanár Úrnak szólították. Magántanárként ugyanis sokakban ültette el a zene szeretetét. Diákjait mindenben segítette. A tanítást idős korában sem hagyta abba, a halála előtti estén is egy harmonikán tanuló diák tudását csiszolta.

A halála előtti estén is tanított

40 évvel ezelőtt hunyt el. 1984. január 21-én hajnalban Kiskunhalasra indult. Leányához készült, aki ezen a napon ünnepelte születésnapját, s névnapja alkalmából egyetlen unokáját is köszönteni kívánta. A vonaton azonban szívinfarktust kapott. Temetésén sokan megjelentek. Búcsúztatói úgy vélték, szívhez szóló utolsó vasárnapi Ave Máriáját sosem felejtik el.