Az autók orvosa50
Tasi László számára 2008 az évfordulók éve. A kecskeméti autószerelő mester
50 éve, 1958. január 17-én született, a mestervizsgát
25 éve szerezte, első és napjainkban is ugyanott, a Fehérvári utcában működő műhelyét
20 évvel ezelőtt nyitotta meg.
Szinte az autóban nőtt fel. Apja gépkocsivezető volt, az iskolai szünetekben, hétvégenként együtt járta fiával az országot. Így már egész pici korában megismerte az autó minden ízét, porcikáját, s közben persze az országot is. A pályaválasztás épp ezért nem volt kérdéses, egyértelmű volt a technikai autós irány. Az iskolaévek után első munkahelye, az AFIT sokat segített a gyakorlatba való beilleszkedésben. A korszerű műszerekkel felszerelt cégnél nemcsak a szakmai ismereteket, hanem az eredménycentrikusságot is elsajátította. Saját műhelyében a tanultakat folyamatosan hasznosította.
Tasi László büszke arra, hogy partnereinek többségével személyes, baráti kapcsolatot tudott kialakítani. A technikai fejlődésből fakadó kihívásoknak kollegáival együtt állandóan megfelelnek, ügyfeleik szerint professzionális munkát végeznek. A kamara elnökségi tagjaként a szakma képviselőivel is rendszeresen találkozik. Az autószerelő mester bizakodón tekintent a jövőbe: „Érdekelnek az újdonságok, izgatnak a kihívások, jó leküzdeni ezeket. Fejlődésünk remélem, a jövőben is töretlen lesz. Fontos számomra az is, hogy tapasztalataimat tovább tudjam adni a fiatalabbaknak.”
Tasi Autószerelő Műhely
6000 Kecskemét, Fehérvári u. 7.
Tel.: 76/498-595
E-mail: tasiauto@freemail.hu