Kokas Klára az egyik legszínesebb egyéniség Kodály tanítványai közül, aki a mester módszerét saját tapasztalatai, élményei alapján – ahogyan ő fogalmaz – forradalmi irányba fejlesztette tovább a zene, a mozgás, a személyiség és a közösség négyszögében. Kokas Klára életében fontos szerepet játszott Kecskemét. 1973 és 1989 között a Kodály Intézet docenseként tanított a hírös városban, és a kezdetek óta kurzusokat tart a kétévente megrendezett Kodály szemináriumokon. 80. születésnapja alkalmából januárban Kecskeméten vette át a Kodály Intézetért Díjat.   

Átszellemült arcok, gondtalan felszabadultság, a zenére hullámzó alakok: ezt láthatta a szemlélődő, ha belesett Kokas Klára valamelyik kecskeméti szemináriumi foglalkozására. A japán lány, a chilei fiú és a többiek sem szégyellték átvinni érzéseiket mozdulataikba, és egymásnak megmutatni azokat. S Kokas Klára maga is ott „ugrált” közöttük Bartók szívbe markoló muzsikájára.
Az én módszeremben az a fontos, hogy milyen legyen az ember, aki zenél, s ez mindig lényegesebb, mint az, hogy mit tud az illető. Én akkor vagyok boldog, ha azt látom a gyerekeken is, hogy a zenével gazdagabb, színesebb, fogékonyabb lesz a személyiségük, és fejlődik az empatikus képességük, vagyis a többiekhez való viszonyuk. Nagyon fontos az önkifejezés is, de ez csak az első lépés, s mindig utána kell következnie a másokhoz fűződő kapcsolatoknak.

Kokas Klára már tizenéves korában megismerte Kodályt, hiszen édesapja is Kodály- tanítvány volt. A családi indíttatáson túl ez is nagy szerepet játszott abban, hogy a zenepedagógusi pályát választotta, amiről később úgy nyilatkozott: „…a tanítás nem a  pályám, nem a munkám, hanem a létezésem”. Kodály segítette abban is, hogy 21 évesen, pályakezdőként zenei tagozatos iskolát és zenei óvodát alapított Szombathelyen.
Olyan, mintha Kodály egy iránytűt épített volna a testembe, s az én szellemem mindig aszerint tud haladni. Úgy érzem, hogy amit ő adott nekem, az a folyamatos megújulás képessége. Én is egyike vagyok azoknak, akik továbbfejlesztették a módszerét, bár forradalmi irányba, de ez az irány is nagyon „kodályi”. Én is nagyon jó zenét adok a mozgásokhoz, már a legkisebbeknek is Bachot és Bartókot. S ahogyan Kodálynak, nekem is nagyon fontos, hogy mi történik a zene által a személyiséggel és a közösséggel.

Kokas Klára módszerét számtalan támadás érte, mert sokan úgy érezték, hogy eltávolodik a kodályi eszméktől, mondván: „…hogyan lehet zenét tanítani a földön ülve.” Ő azonban mindig biztos volt benne, hogy jó úton halad.
Én a tapasztalataimat mindig a gyerekekből merítettem. Az nem úgy történt, hogy leültem és kitaláltam egy módszert, szó sincs erről. Én a gyerekeket figyeltem, azt, hogy mi a jó nekik, belőlük „bomlott ki” a módszer.

Kokas Klára szívéhez a mai napig közel áll Kecskemét városa. Legutóbb januárban járt itt, amikor őt ünnepelték a Kodály Intézetben a Kodály Intézetért Díj átadásakor.
Nagyon szívesen jövök Kecskemétre, hiszen ez az én „hazám”. Amikor jövök-megyek itt, a levegőjében otthon érzem magam, és úgy repülnék benne, mint egy ide tartozó kismadár.