A talaj egy csodálatos rendszer75

Prof. dr. Cserni Imre  75. születésnapjára

Nadrágtartós, rövidre nyírt hajú kisfiú tüsténkedik a felnőttek közt az aratáson: egy büszkén mutatott bekeretezett régi fotó a negyvenes évek elejéről emlékezteti irodájá-ban – a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán – Cserni Imrét a gyökerekre, amelyektől – járhattak bármilyen idők – soha nem tudott elszakad-ni.  75 évesen, az agrokémia és a talajtan professzoraként, nemzet-közi szervezetek tagjaként, több mint 180 publikációval a háta mögött a föld szeretete és becsülete ma is kisüt szavaiból.                                                                     Aratás a 40-es évek elején

A rendszerváltás után – bár nem szeretem ezt a kifejezést – hazánkban vissza-esett a mezőgazdasági termelés – mondja Cserni professzor.  – A 80-as évek közepéig a nagyüzemi gazdálkodásban a túlzott tápanyag-felhasználás volt a jellemző, amit a gazdaságosság váltott fel, miközben talajaink egy kicsit megpihentek.  A 90-es évek elején a birtokrendszerben bekövetkezett változások következményeként a tápanyag-felhasználás drasztikusan visszaesett, amit a termésátlagok szerencsére nem követtek azonnal, mert talajaink korábbi feltöltése mindezt kompenzálta.  A talaj egy olyan „csodálatos rendszer”, amely okszerű használat mellett folyamatosan képes megújulni. A jövő útja, hogy a talajt arra és olyan intenzitással használjuk, amire a legalkalmasabb.  Az ökonómia és az ökológia között az egyensúlyt meg kell találni.  A gazdálkodás azonban ma sem jó irányba halad, nem lenne szabad csak a pénzt tekinteni egyedüli üdvözítőnek. A gazdálkodás azt jelenti, hogy egy gazdaságban van mindig olyan ágazat, ami jövedelmező, és van, ami nem. A világ forog!  Régen ott volt csaknem minden egy gazdaságban. A haszonállatok húst, tejet, vajat és megfelelő mennyiségű trágyát biztosítottak, a jószágok takarmányát pedig szintén helyben termelték. A melléktermékeket visszaforgatták a gazdaságba.  Ma morálisan is gond van a társadalomban. Az én eleim büszkék voltak arra, hogy virilisták (nagy adófizetők) – emlékezik Cserni professzor felmenőire, s ha valaki jól figyel, akkor észreveheti az elérzékenyülést, ami egy pillanatra átsuhan az arcán.

Prof. Dr. Cserni Imre

Hat évet töltött külföldön, mint talajtani szakértő. Milyen hozadéka volt ezeknek az éveknek?
Ott voltunk a fül-orr-gégész feleségemmel, két diplomás ember, és a szüleink támogattak. Úgy éreztük, akármit csinálunk, nem tudunk boldogulni. Talajtani szakértőként dolgoztam Algériában, Közép-Amerikában, majd FAO szakértőként Laoszban, később pedig Jemenben. Gyerekkoromban sokszor nekiindultam a világnak a tanyánkról, ha megsértődtem, de csak a kiserdőig jutottam, most igazából is világot láthattam.  A legfontosabb értéke ezeknek az éveknek a világlátás volt, és hogy a fiunk nyelveket tanulhatott, franciát, angolt.  Ma nemzetközileg is elismert patológus, az MTA doktora, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának osztályvezető főorvosa, büszke vagyok rá. 

                                                                                                          Kutatás közben, 2009-ben
30 éven át dolgozott a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben. 1992-ben váltott, akkor lett a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karának oktatója Kecskeméten. Hogyan viszonyult a tanításhoz?
A Zöldségtermesztési Kutató Intézetben a talajtan-agrokémia területén elsősorban a Duna-Tisza közi homokhátság tápanyag-gazdálkodásának kérdéseivel, szántóföldi és zöldségnövények trágyázási kutatásaival foglalkoztam, és egy hazánkban korábban alig ismert zöldségfaj – a gumós édeskömény – honosításával, illetve nemesítésével. Soha nem akartam tanár lenni, nem is lehettem volna, mert az elveim miatt nem nagyon kaptam volna katedrát. 1992-ben hívtak a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karára, azóta tanítok itt, és nem bántam meg. Egy tanárnak kötelessége, hogy megszerettesse a tárgyát és magát, azonban mást is kell nyújtani a diákoknak: értékrendet. Létrehoztam a Környezettudományi Tanszéket, melyet utódom intézetté fejlesztett, aminek nagyon örülök.

Most 75 évesen mi az életében a fontossági sorrend?
A család és a munka közül változatlanul első helyen áll a család (ABC rendben, unokáim: Bálint, Dorottya, menyem: Emese, fiam: Gábor, feleségem: Kati), aztán jön a munka, beteg lennék, ha nem dolgozhatnék.  Több mint 20 éve van egy tanyám, amolyan úri tanya, mert nincsenek jószágok.  Feleségemmel együtt az a mindenünk. Szőlőm is van és bort is készítek – mondja büszkén Cserni Imre és lopva a falon lógó elsárgult fényképre pillant.

Kállai Erzsébet