A HÓNAP MŰVÉSZE: Tóth Menyhért30

„Kedves Barátom! / Szeretném Néked átadni / Édes meséknek megmaradó ízét. / Az életed az én életem, / Az örömöm a Te örömöd legyen. / Ládd a kövek nyugalmát, / Fák csendje öntözi a lélek talaját. / A test jaját számolják valahol, / Lakod már épül a valóság kertjében.”
(Gyergyádesz László: Fényima)

Kiállítás-megnyitó a Műcsarnokban, 1976
(Fotó: Váli Dezső)

30 éve halt meg Tóth Menyhért, a 20. századi magyar képzőművészet talán legegyetemesebb érvényű életművének alkotója. Egy valódi zseni: „egy hallgatag, összetört testű és arcú társunk, akiben látomások fénylettek, akinek csendjében olyan dolgok alakultak, amelyek megborzongattak minket, fiatalokat és felidézték bennünk Gulácsyt, Csontváryt, a nagy megszállottakat.” (László Gyula)

Különleges életút volt az övé, melynek során ugyan soha nem tagadta meg a paraszti, falusi élethez való kötődését, azonban a művészet mégis egyfajta szabadulás volt számára. Éppen ezért, amikor 1924-ben a foktői templom kifestése során a nagy hideg következtében a lábát amputálni kellett, örömmel fogadta, hogy így alkalmatlanná vált a legtöbb fizikai munkához: „Nagyon furcsán hangzik, de nagy öröm vett rajtam erőt, hogy most már a kedvem szerint való rajzolásért és festésért nem köthet belém senki. [...] A műtét után szüleim is megengedték, hogy teljesen a rajzolásnak adjam a fejemet. Nem kellett már a ház körül, meg a mezőn annyit dolgozni.” A főiskolai évek után visszatért Miskére, s évtizedeken át alkotta remekműveit távol minden művészeti fórumtól. Ő volt „a harmonikás piktor, aki rendkívül szegény, mégis képeket fest. [...] Kicsit azért csodabogárnak tartottam, elsősorban azért, mert nappal úgy élt, mint mi falubeliek, paprikát, majorannát termelt, harmonikázni járt, de neki volt egy másik élete is. A festés.” A kortárs falusiak nemigen értették, amit csinált, bár korai időszakában megpróbált közeledni ehhez az alapvetően késő középkori eredetű vizuális nyelvezethez. A negyvenes évek második felében egy realisztikusabb irányba fordult, melynek sajátos dokumentumai azok az 1949 körül készült nagyméretű egyéni és csoport portrék, melyek az írás megjelenése idején kerültek először a nagyközönség elé a Kecskeméti Képtár kiállításán. Sztálin, Lenin, vagy éppen az Új értelmiségen megjelenő Rákosi (amely lehet, hogy nem is képmás, hanem csupán az őt követők hasonultak úgy hozzá, mint Krisztushoz a szentek?) egy tóth menyhérti szocreál kísérletként hatnak, s megvilágítják a következő sorokat, melyeket halála előtt mondott: „Ekkoriban festettem a «fejeket». Mind azt kifogásolták, hogy miért nem szépen, szépeket festek. Megpróbáltam... Rákosit is festettem, de hiába... Már az első vonásnál meghiúsult a szándék. Mindig olyan lett, mint annak előtte. Kinevettek."

Tóth Menyhért: Lovas

Tóth Menyhért leginkább ismert korszaka életének utolsó két évtizede. A hatvanas években először színesben, majd a hetvenes években fehérben ért el művészete igazi magaslatokra, amelynek legfontosabb összetevője a természettel való igen aktív, álmokban és mesékben gazdag együttélés volt. Egy kiveszőfélben lévő emberi világlátást képviselt, melyben az emberlény és a természet-anya még együvé tartozott, és olyasfajtaképpen beszélgettek egymással, mint ahogy tette ezt Mikszáth Kálmán „tűzhelyalapító tót atyánkfia”, Lapaj, a híres dudás. „A mestert, ki Lapajt a tökély fokára vitte a dudában, nem kellene messze keresnie Petrusnak, mindenütt jelenvaló az. Csak beszélni kell tudni vele és tudni hallgatni rá. Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? [...] A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. [...] És ha gondolkozik, ha szíve van, érezni is kell tudnia, bánatának, örömének lennie. [...] a virágok, fák, füvek is mind éreznek, mind gondolkoznak, s mindnyáját összekapcsolva tartja a szeretet nagy eszméje.” Ez a panteisztikus hit, a népmesékre jellemző antropomorfizmus és az örökös metamorfózisok sora, a minden élőlény felé áradó szeretet jellemzi a teljes életművet is.

Tóth Menyhért: Vízenjárók

Élete vége felé kezdték felfedezni, melynek csúcspontja a Műcsarnokban megrendezett 1976-os nagy bemutató volt, de jelentős két kecskeméti kiállítása is (1974-ben gyűjteményes, 1979-ben a korai korszakot feldolgozó). S ami különösen fontos volt, a Bács-Kiskun Megyei Tanács 1974-től kezdve nagy lépésekkel megkezdte az életmű összegyűjtését, először vásárlás, majd 1981 után hagyatéki szerződés útján. Ennek eredményeképpen több ezer alkotás, Tóth Menyhért életművének több mint kilencven százaléka a kecskeméti Katona József Múzeum (Kecskeméti Képtár) gyűjteményébe került.

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész

Tóth Menyhért, a nagyközönség és a szakma számára egyaránt ismeretlen vagy kevésbé ismert, kiállításon még be nem mutatott alkotásaiból tárlat nyílt a Cifrapalotában, amelyet március 21-ig, hétfő kivételével naponta 10–17 óráig tekinthetnek meg az érdeklődők.