„A művészet az érzelemhez szól. Egy műalkotásnak a reánk való hatása nem észokoktól függ. Ezért nem is tudjuk pontosan meghatározni, sem a művészet, sem a szép fogalmát, és azt sem tudjuk megindokolni, hogy valami miért tetszik."

Szőnyi István Újpesten született. 1913-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Ferenczy Károly tanítványa lett, 1914-ben főiskolai ösztöndíjasként a nyarat Nagybányán töltötte. Az I. világháború alatt a fronton szolgált. Leszerelése után Réti István tanítványaként tért vissza a főiskolára, azonban a Tanácsköztársaság idején folytatott tevékenysége miatt 1920 márciusában el kellett hagynia az intézményt. Az 1920-ban alakult Szinyei Merse Pál Társaságtól elsőként nyerte el a 10 000 koronás Szinyei-jutalmat, sőt 1922-ben a társaság tagjai közé is felvette. (Ekkor járt állítólag a kecskeméti művésztelepen is.)

Szőnyi István: Önarckép (1928)

Szőnyi István életének legmeghatározóbb eseménye Zebegénybe költözése volt a házasságának köszönhetően. A Dunakanyar, a falu és a család újfajta élményeket kínáltak, a korábbi aktos, monumentális kompozíciók után egy bensőségesebb, intimebb világ jelent meg hamarosan a festő vásznain és grafikáin. A művészi eszközök is átalakultak, kiszélesedett, gazdagodott Szőnyi színvilága, továbbá „lassan a fény festőisége kezdett túlsúlyra jutni a tömegek plaszticitásának érzékeltetése fölött. Most, a szabad természet előtt megejtette a látvány szépsége és festőisége.” (Pataky Dénes) 1938-tól kezdve haláláig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Zebegényi műtermében emlékmúzeumot nyitottak a tiszteletére, s ugyanott a mai napig működik nyaranta a róla elnevezett szabadiskola is.


Az utolsó másfél évtized, azaz főleg a 1940–50-es években készült gouache és tempera technikával készült műveit mutatja be az a kiállítás, amely június 21-ig látható a Kecskeméti Képtárban. Az anyag a mester lányának, Szőnyi Zsuzsának a tulajdona, aki 1949-ben férjével, Triznya Mátyás festőművésszel hagyta el az országot. Rómában letelepedve lakásuk a magyar kultúra egyik olaszországi otthona, központja lett, falain Szőnyi István számos alkotásával. Ez a félszáz darabos gyűjtemény csupán a közelmúltban került haza, s 2007-ben a korábban nem látható anyag magyarországi körútra indult. A művek egy részét még maga Szőnyi vitte ki, vagy levélben elrejtve küldte el, majd halála után hagyatéki úton jutottak az alkotások Rómába. A legkorábbi magát a 4 éves Zsuzsát ábrázolja, míg a legkésőbbieket a lányához kiutazó mester Itáliában készítette. Az akkor már igen beteg festő 50 éve, 1959-ben vetette papírra a Római ciprusokat, mintegy a közelgő elmúlás csendesen szép, egybefogott, jelképes tartalmú természeti ábrázolását. A messzeségbe vezető allé motívuma mellett idézzük fel a holt-tengeri tekercsek közt talált qumrani himnusz egy részletét szimbólum-magyarázatként: