
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 23.

PARTNEREINK

A grafika szerény mestere50

Ugray Zsuzsa grafikusművész már óvodás korából is a színes ceruzákra emlékszik legszívesebben. S bár gyerekkora óta rajzol, és alkotásaival nívós helyi és országos kiállítások szereplőjeként régóta folyamatos és ismert nevű résztvevője a képzőművészeti életnek, civilként az alkalmazott grafika révén harminc éve csendben és szerényen szolgálja a kecskeméti közművelődést. A Pannónia Filmstúdióban és a Petőfi Nyomdában töltött évek után az Erdei Ferenc Művelődési Központ, majd a Kecskeméti Ifjúsági Otthon vizuális szakembereként számtalan kiállítás rendezésében közreműködött, plakátot, meghívót, kiadványt, illusztrációt tervezett és készített. És ezáltal persze talán mindenkit megismert, aki számít a város kulturális életében. Mégis elcsodálkozott azon, amikor - mint ismert kecskeméti művészt - ötvenedik születésnapja alkalmából rövid interjúra kértem. Élmény volt hallgatni, ahogy mesélt a képeiről…és magáról.

„… Kezdetben csak rajzolni szerettem – emlékezik vissza Ugray Zsuzsa. - Elsősorban a képgrafika, az egyedi grafika területén érzem otthon magam, a fekete-fehér-szürke, illetve a pont-vonal-folt egymáshoz való viszonya foglalkoztat. Az utóbbi években az elektrografika világa is érdekel és a pécsi egyetemen elvégzett tanulmányaim hatására festeni kezdtem. Az akvarellt és a temperát most felváltotta a vászon és az olaj - sokakat meg is leptem ezzel. A rajzaimban pedig újra megjelent a figuralitás… De ezek az „irányzatok” ciklikusan jönnek-mennek. Mert mindig vannak az ember életében periódusok, amikor úgy érzi, hogy váltani kell. Amit megismerünk, amit befogadunk, ami hatásként ér bennünket, az mind-mind jelentkezik valahol a képeinken is. Egyébként sem szeretem ugyanazt nagyon sokáig csinálni, és rengeteg dolog érdekel…

… Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kenyérkereső és a szabad alkotói munkám szorosan összekapcsolódik és kiegészíti egymást. Igaz, az élet mindig úgy hozza, hogy az utóbbi háttérbe szorul. De alkalmazkodó típus vagyok. Ráadásul nem szoktam magam a kirakatba tenni, inkább kicsit bezárkózva élek. A képeimet is sokáig rakosgatom, nézegetem, aztán egyszer csak előrukkolok velük egy kiállításon. Mostanában azért már érzem, hogy a hétköznapokban túl sokat vállalok, és nagyon kevés időm marad magamra, az egyéni alkotásra. Pedig még nagyon sok mindent szeretnék kipróbálni…

… Nem érzem az ötven évemet, legfeljebb fizikailag. Azon viszont egyre többet eltűnődöm, vajon mi marad majd utánam. Azután meglátom a képeimet, és úgy érzem, talán mégis hagyok valami nyomot. Néhány éve vizuális kultúrát tanítok középiskolásoknak, és jó dolog, hogy néhányuknak útravalót adhatok magamból, egy művészi indíttatást vagy legalább egy közös múzeumlátogatást. De legbüszkébb talán a gyermekeimre vagyok, mert minden szülői elfogultság nélkül mondhatom, hogy Matyi fiam is, Eszter lányom is nagyon tehetséges a képzőművészet területén. Persze ez nem csoda, hiszen ebben nőttek fel, pici koruktól együtt mentünk még a nyári alkotótáborokba is… De vannak apró örömeim is. Az Ifjúsági Otthon diákgalériájában egykor kiállító „ifjú művészek” közül ma már sokan elismert alkotók vagy művészeti oktatók. Talán ők nem is tudják, de én igen: azokat a régi kiállítási plakátokat és meghívókat valamikor még én készítettem…”

Fejes Maja