|
|
A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN15A cél: olcsó és környezetbarát távhőszolgáltatás!
A Kecskeméti TERMOSTAR Kft. az elmúlt években több új fejlesztést is elindított, melyek célja a fogyasztók terheinek csökkentése, valamint a lehető legkörnyezetbarátabb szolgáltatás elérése volt. Így például a kft. megkezdte a nagy szolgáltatói hőközpontok felhasználói hőközpontokkal történő kiváltását. 2008-ban 7 (ebből 3 intézmény), 2009-ben pedig 16 felhasználói hőközpont létesült, amelyek az eddigi 600–700 lakás helyett általában 30, illetve 60 lakást látnak el használati melegvízzel és fűtéssel. Így a fogyasztói igényeknek jobban megfelelő szolgáltatást tudnak biztosítani, ugyanis egy-egy hőközpont szabályozása a kisebb közösségek kérésének, igényeinek megfelelően állítható be.
A Termostar Kft. hosszú távú tervei között szerepel egy biomassza fűtőerőmű létrehozása is, melyben eleinte faapríték alapanyagból, később szelektíven gyűjtött kommunális hulladékból állítják majd elő a villamos energiát és a szolgáltatáshoz szükséges hő egy részét. Így a kft. földgázpiactól történő függősége csökken, valamint a beruházás mérsékelheti a földgáz árnövekmény hatását. Emellett a Termostar Kft. aktív támogatója a városban elindult Zöld Ernyő projektnek is, amely a társadalom környezettudatosságának, környezet-kultúrájának és környezet-etikájának fejlesztését, a fogyasztás környezeti hatásainak megismertetését, tudatosítását tűzte ki célul rendezvényekkel, információs kampányokkal, közösségi együttműködések megvalósításával.
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||