A Cserepes első szemész főorvosa80
80 éve, 1928. január 1-én nevezték ki a kecskeméti OTI rendelő intézeti szemész főorvosának Tapasztó Istvánt. A város első szemész szakorvosa elemi iskoláit és a gimnázium első négy osztályát szülővárosában, Törökbecsén végezte. A gimnázium felső négy osztályát Nagybecskereken kezdte meg, majd Temesvárott a piaristáknál fejezte be és itt érettségizett 1916-ban. Az első világháború idején előbb az orosz, majd az olasz fronton szolgált. Mint gyalogos hadnagy küzdött Isonzónál. Trianont Jugoszláviában élte át, ahonnan a Tiszán átúszva szökött Magyarországra. Folytatta tanulmányait, a budapesti orvosi egyetemet 1923-ban végezte el. Ezt követően a fővárosi I. sz. Szemklinikára került, majd 1928. január elsején kinevezték a kecskeméti ún. Cserepes kórház intézeti szemész főorvosának. Ő volt az egyetlen specialista a városban. Később ellenőrző trachoma-orvos lett. Akkor 3500 trachomával fertőzött beteget tartottak nyilván a megyében. Tapasztó István arra volt a legbüszkébb, hogy nyugdíjazásakor már csak 12 gyógyult beteg szerepelt a listán.
1943-ban ismét behívták katonának. A Honvédkórház szemésze lett. A kórházzal együtt Budapestre, majd Gödöllőre került, végül orosz hadifogságba esett. Kecskemét városa azonban a hadvezetéstől kikérte és 1945 májusától ismét a régi munkahelyén dolgozhatott. 1956-ban ő operálta a tiszakécskei és a kecskeméti sortüzek sérültjeit. 1956 és 1960 között a kecskeméti 2. sz. Honvédkórház szemészeti osztályát is ellátta és vezette.
Több tudományos előadást tartott és számtalan dolgozata látott napvilágot orvosi szaklapokban. Utolsó nemzetközi előadását Bécsben a II. Ultrahangos Világkongresszuson tartotta 1969-ben. 1983-ban 60 éves orvosi tevékenységét gyémántdiplomával jutalmazták.
Szakmai munkája mellett élénk társadalmi életet is élt. Tagja volt a kiskunfélegyházi céllövész egyletnek, amelynek csapatával országos második helyezést értek el. Az 1930-as években elnöke volt a város legnépszerűbb egyesülete, a Kecskeméti Athletikai Club futball szakosztályának.
Tapasztó István egyúttal egy szemész dinasztia alapítója is. Fia és unokái is folytatják tevékenységét, a szemorvoslás területén dolgoznak.