A boldogságnak ára van60

Kecskeméten indult művészi pályája annak a szép és nevető szemű Sára Bernadette-nek, aki évek múlva színigazgató férje oldalán tért vissza a hírös város közönségéhez. A színésznő idén ünnepelte 60. születésnapját, de ma is ugyanolyan szép és nevető szemű, mint az 1970-es években. Az előadás előtti, nyüzsgő levegőjű Kamaraszínház apró szögletében ülve a színház és az élet szerepeiről beszélgettünk, arról, mit is gondol erről az ember hatvanévesen…


- Hál Istennek ez egy szép, nagy, kerek szám, de ez engem egyáltalán nem érint rosszul. Hiszen ahogy múlnak az évek, egyre több bölcsesség birtokába jutunk. Néha elgondolkodom, hogy fiatal koromban ennyi tapasztalattal hogyan alakult volna az életem, hogyan reagáltam volna bizonyos fontos helyzetekre.  De hát ez csak költői kérdés marad, mert mindannyian tudjuk, hogy fiatalon jóval éretlenebbek és felelőtlenebbek vagyunk – a szó igaz és jó értelmében. Én semmiféle fiatalságért nem adnám oda azt az összegzést, tudást, látásmódot, a világról alkotott és összegyűjtött képet, amivel ma rendelkezem. Mert ezt nem adják ingyen az embernek. Át kell menni nagy próbákon, testi-lelki nehézségeken, fájdalmakon, meg kell élni dolgokat. És ezt jól kell tenni, mert a jól megélt nehézség során valamiféle pozitív fejlődésen megyünk át. Azt gondolom, nekem ez sikerült. Néha abban a tévhitben élek, hogy 20-30 éves vagyok, és még előttem van minden. Aztán egy testi fájdalom vagy egy egyszerű fáradtság figyelmeztet arra, hogy fogjam vissza magam, mert bizonyos fizikai megterhelésekre már nem vagyok képes úgy, mint régen… 
                                                                                                                  Sára Bernadette és Trokán Péter
                                                                                                        (Schiller: Don Carlos – Kecskemét, 1974)
               Sára Bernadette
(Karol Wojtyła: Az aranyműves boltja 
Kecskemét, 2010 - Fotó: Walter Péter)
- Lehet, hogy Ön az az ember, akire valóban azt lehet mondani: boldog? Hiszen a mai napig ismert alakja a színészvilágnak, és emellett teljes, kiegyensúlyozott, örömteli családi életet él.
- Tulajdonképpen valóban boldog embernek tartom magam. Talán épp azért, amit Ön mondott. És mert az átlagnál is összetartóbb, kerekebb családot tudhatok magam körül. A lányainkkal olyan jó a kapcsolatunk, hogy gyakran úgy érzem, két jó barátnőt szültem magamnak. Mindketten mások. Kisebbik lányom még tanul, nagyobbik – aki 28 éves – nemrég egy gyönyörűséges fiúunokával ajándékozott meg bennünket, és férjének családja révén még egy családdal és szerető családtagokkal lettünk gazdagabbak. De mielőtt még bárki is irigykedne, elmondom: ennek ára volt. Én nem áldoztam fel magam a színészet oltárán. Nekem mindig is fontosabb volt a családom, mint a szakmám. Ez persze meg is mutatkozik a színészi pályámon, hiszen semmiféle állami díjam nincs. De nem érzem magam áldozatnak, ráadásul én magam sem vagyok egy sztártípus. Nem vagyok az a törtető színészalkat, aki a cél, az elismertség érdekében mindent megtesz. Feleségként, anyaként ösztönösen és tudatosan is megtettem, ami tőlem telt, a pályámon azonban inkább sodródó ember voltam. De nincs bennem semmiféle hiányérzet emiatt. Sőt: ezzel együtt is elégedett vagyok, és elfogadom ezt a tényt, hiszen én rendeztem így az életemet. Az ember nem lehet mindenben tökéletes. 
                                                                                                                                  Sára Bernadette               
                                                                                                                  (Márai Sándor: Eszter hagyatéka
                                                                                                            Kecskemét, 2009 - Fotó: Walter Péter)
- Abban, hogy az életében ilyen tudatos értékrendet állított fel, valószínűleg az is közrejátszott, hogy Ön hívő ember, akinek hitvallása szerint az egyéni karrierépítésnél fontosabb a családanyai hivatás betöltése. 
- Ezelőtt 28 évvel talán nem volt bennem ennyi tudatosság. De ösztönösen próbáltam megóvni a gyermekeimet attól, hogy a szó rossz értelmében vett „színészgyerekek” legyenek. Olyan sok negatív példát láttam magam körül, hogy azt éreztem, meg kell védenem ettől a szeretteimet. Ma már tudom, hogy jól tettem. És érzem, megérte az a sok törődés, lemondás és szeretet, amit a családi életembe fektettem, mert mindezt ezerszeresen kapom vissza. De a gyerekkoromban belém ültetett és inkább ösztönösen megélt istenhitem az évek során egy nagyon tudatos hitté vált bennem. Olyanná, amely maximálisan irányt mutatott egész életemben. Azt gondolom, hogy ebben a nehéz világban, melyben ma élünk, az embernek könnyű elhajlani, elveszni a nehéz helyzetekben. Egyedül az Istenbe vetett hittel és az Isten parancsait tiszteletben tartva tudunk megmaradni azon az úton, amelyen lehetséges és érdemes végigmenni. 
                                                                                       Fejes Maja