A beszélgetős gyermekorvos60
Egy szombat délután telefonon keresték, lázas, hányással küszködő gyermekhez hívták, ám nagy meglepetésére a „beteg” helyett közel 100 ismerős, barát, munkatárs, no meg egy hatalmas „baglyos” születésnapi torta várta. Az egykori bencésdiákként Kecskeméten élő, fiai révén félig-meddig már piarista, a város múltbéli értékeinek megmentését szem előtt tartó lokálpatrióta, művészek barátja-mecénása, kiállítások szervezője, idézetek, aforizmák gyűjtője, a baglyok mindentudója, az Erdélyben árvagyerekeket nevelő ferences atya, Böjte Csaba tisztelője-segítője, és persze sok ezer gyermek gyógyító orvosa, dr. Pongrácz József elérte a hatodik ikszet.
Gyermekkor
Apai és anyai ágon is felvidéki ősökkel rendelkezem, akiket azonban a Benes-dekrétum alapján 1948-ban kitelepí-tettek. Szörnyű, nehéz helyzet volt ez, de én csak profitáltam belőle, hiszen szüleim a Ceglédbercelre irányított 50 család tagjaiként az úton ismerték meg egymást. Egy évvel később össze-házasodtak, és újabb egy év múlva, 1950 szeptemberében már világra is jöttem. Apám becsületes volt és tiszta lelkű, anyám, aki összefogta a családot mindig jókedvű és bizakodó. Ember-telenül sokat dolgoztak. 1956-ban visszaadták korábbi tulajdonosának a betelepítéskor kapott házat, és a saját maguk által épített otthonba költöztünk.
Az általános iskolát szülőfalumban végeztem. Jó tanuló voltam, de tekintélyemet sokszor a fizikai erőmnek is köszönhettem. Szeplőim miatt ugyanis gyakran csúfoltak, amit én általában alapos veréssel hallgattattam el. Anyámat is zavarták a nemkívánatos pöttyök, kuruzslók mindenféle kenőcseit kente rám, hasztalan. Úgy 6-7 évesen valamilyen higanytartalmú szer miatt életveszélyes állapotba kerültem. Imádkoztak fölöttem és túléltem.
A nagymamával
A rendszeres fizikai munkák „sokrétűsége” nem nagyon elégített ki, tehénlegeltetés közben arról álmodoztam, hogy „híresember” leszek, és valami hasznosat, sok embernek tetszőt csinálok, olyat, amiért „mindenki” szeret. Gyermeki lelkülettel többre vágytam. Kisgyerekként focista, később csillagász, térképész, de mindenekelőtt gyermekorvos akartam lenni.
Magaslati levegőn
A hetedik osztály vége felé egy osztálykiránduláson három órát Pannonhalmán töltöttünk. A „meglátni és megszeretni” élményét éltem meg, és hazaérve elmondtam otthon, hogy a bencéseknél szeretnék majd tanulni. Becsvágyó, gyerekeiknek jobb sorsot szánó szüleim döntésemnek rendkívül örültek, és „Józsika Pannonhalmára akar menni!” felkiáltással mentek a paphoz, aki írt egy ajánlólevelet, így felvételi nélkül bekerültem a bencés gimnáziumba.
A magaslati levegőn egy-két hét alatt megszűnt az allergiám. Persze ennél jóval többet kaptam ott. Az Ora et labora „szlogen” ugyan ismeretlen volt számomra, de az ima és a munka nem. A bencés magatartással tehát könnyű volt azonosulnom. Szorgalmas voltam mindig, ráadásul azt csinálhattam, amiért oda mentem, tanulhattam. Szívtam magamba ösztönösen mindent: kétezer éves hitet, ezeréves történelmet, a könyv szagát, a tavasz illatát, művészeteket, de felejthetetlen a tornatermi áporodott testszag is. Megtanultam kosarazni, tanulni, verset örömmel olvasni, különbséget tenni fontos és halasztható dolgok között, elviselni másokat, élvezettel hallgatni egy madár énekét. Ráéreztem a hetedik nap ünnepi nyugalmára, miközben szelíden lazult a szoros családi kötődés.
Az orvosi pályán
1969-ben érettségiztem, majd az elutasított felvételi után (az egyházi iskolai múltam erősebb érv volt, mint az elért, egyébként maximális pontszámom) két év átunatkozott katonaság következett. Azután mégis fölvettek Szegedre, ahol 1977-ben szereztem orvosdoktori diplomát.
Ifjú orvosként
Végzés után szüleim közelében szerettem volna dolgozni. Először Szolnok merült föl bennem, de amikor egy szakmai gyakorlat során, november 7-én Lenin-jelvénnyel láttam sétálni az ottaniakat, mégis Kecskemétet választottam. A megyei kórház gyermekosztályán sokat tanultam elsősorban dr. Tóth György főorvos úrtól, azonban nem éreztem az önálló munka örömét. 1981-ben csecsemő- és gyermekgyógyászatból sikeres szakvizsgát tettem és 1982-ben már körzeti orvosként dolgoztam, most házi gyermekorvosként végzem ugynazt a munkát. 1992-ben hoztuk létre a Meditres Kft-t, melynek alapító tagja és ügyvezetője vagyok. 1994. február 1. óta pedig a Bagoly Egészségházban gyógyítom a gyermekeket.
Kezdettől fogva beszélgetős medicinát alkalmazok. Sose játszottam meg a nagy doktor bácsit, még a rendelőm se szokványos kialakítású. A beteg gyerekek szülei rendkívül bizonytalanok, a józan ész, ami régen családon belül áthagyományozódott, ma már sokakból hiányzik. Ezt próbálom a gyógyítás mellett a beszélgetéssel pótolni.
A család
1981-ben nősültem. Feleségem, dr. Greminger Márta szintén gyermekorvos. Tőle az első perctől kezdve igaz szeretetet kapok, és mindenben segítő társam. Négy gyermekünk közül Anna – remélem, csak átmenetileg – Németországban dolgozik, mint orvos. Péter is erre a pályára készül, most harmadéves egye-temista. Márti rajzot tanít, mellette fest, énekel, zenél. András pedig, aki két unokával megajándékozott már, jogi végzettséggel, egy építőipari vállalkozás vezetése mellett a Bagoly Egészségház pénzügyi dolgainak intézésébe is besegít.
A 60. születésnapra kapott
toszkánai utazáson,
családjával Sienában
A család felelősségre tanít, megtart, célt is jelent. Nélkülük sokkal könnyebb az életben eltévedni. Mindig is a világ legjobb apája akartam lenni, s hogy ez mennyire sikerült, azt nem tudom, de egyszer feleségem azt mondta nekem: „Szeretnék a gyereked lenni!”
Varga Géza