főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. április 25.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

VALLOMÁSOK: Erdei Péter Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, a Kodály Intézet korábbi igazgatója70

Erdei Péter70 éves Erdei Péter Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, címzetes egyetemi tanár, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korábbi igazgatója. Debrecenben született 1944. december 8-án. Általános iskoláit szülővárosában és Hajdúhadházon végezte, majd tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában folytatta. 1963-tól Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult, ahol 1968-ban középiskolai énektanár és karvezető diplomát szerzett. 1968 őszétől 1972-ig az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott, a Boston agglomerációjához tartozó Wellesley-ben az első amerikai Kodály Intézet egyik alapítója, tanára volt. Hazatérése után két évig a Zeneakadémia debreceni tagozatán tanított. 1974 óta Kecskeméten él, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet tanára. Több mint három évtizeden át, 1974-től 2008-ig az intézmény igazgatója volt. Kecskeméti munkája mellett Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 40 évig tanított, továbbá 1990 és 1992 között a Magyar Rádió Énekkara vezetőkarnagyi feladatait is ellátta, valamint három ízben – 1983-86, 1997-2000 és 2003-05 között – a debreceni Kodály Kórus munkáját is irányította. 1976-tól 2005-ig a Kecskeméti Pedagógus Énekkar, 2000-ben az Ifjúsági Világkórus karnagya volt. 2006-tól a Zeneakadémia Alma Mater énekkarát vezette, majd 2010-ben megalapította az Új Liszt Ferenc Kamarakórust, és 2014 szeptemberéig művészeti vezetőként irányította az együttes munkáját. Számos kortárs magyar kórusmű bemutatójának rádió- és CD-felvételén működött közre. Vezényelt, mesterkurzusokat és előadásokat tartott többek között Nagy-Britanniában, Németországban, Norvégiában, Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában, Koreában, Japánban, Olaszországban és Görögországban. Gyakran kérik fel nemzetközi fesztiválok és versenyek zsűrijében való részvételre, 2002 és 2008 között a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyek művészeti tanácsának elnöke volt. A Magyar és a Nemzetközi Kodály Társaság, a Bárdos Lajos Társaság és a KÓTA tagja, aErdei Péter Capital University (Columbus, USA) díszdoktora, a Pekingi Központi Zeneakadémia professzora. Zenepedagógusi munkásságáért rangos elismeréseket kapott: Liszt Ferenc-díj (1992), Katona József-díj (1994), Artisjus Nívódíj (1994), Kodály Intézetért Díj (1994, 2008), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995), Bács-Kiskun Megye Művészetéért Díj (1996), Trefort Ágoston-díj (2001), Norvég Királyi Lovagrend I. Fokozat (2002), Pro Renovanda Alapítvány Kodály-díja (2004), Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj (2007), Bartók-Pásztory-díj (2009), a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2010).

„Tősgyökeres debreceni református családból származom. Felmenőim többsége a pedagógusi hivatást gyakorolta. Édesapám református lelkész volt, de elsősorban középiskolai vallástanárként dolgozott. 1953-ban azonban állásából felállították, és néhány hónappal később Hajdúhadházra küldték, ahol nyugdíjazásáig lelkészként szolgálta az akkor még kis hajdúsági falu református közösségét. Édesanyám énektanár volt – meggyőződésem, hogy Debrecen legjobb énektanára –, fantasztikus aktivitással végezte hivatását. Mindketten elmentek már, a Debreceni Köztemetőben nyugszanak. Ketten vagyunk testvérek, Ilona nővérem vegyészmérnök lett, és ahogyan a kiterjedt rokonságból szinte mindenki, ő is Debrecenben él.

A felcserepedés időszakából a velünk egy családi házban lakó anyai nagyapám emléke mindennél erősebben él bennem. Ő is tanító volt, tőle tanultam meg az írást-olvasást, a történelmet, a magyarságot. Meseszerű köntösbe foglalva mesélt nekem az 1848–49-es szabadságharc szép, igaz és tanulságos történetéről. Ő is 1882-ben született, mint Kodály Zoltán.

Az általános iskolát Debrecenben kezdtem el, majd amikor apámat Hajdúhadházra helyezték, ott folytattam. Végig kitűnő voltam, sokat megélt szüleim intelmét megértettem: »egyetlen esélyed a mai világban akkor lesz, ha támadhatatlan vagy a tanulmányaidban«. Húszas éveimbenA 8. osztályt már ismét a cívisvárosban jártam ki, mert apám úgy gondolta, hogy abban a nehéz világban egy lelkész gyermeke számára egy erősebb iskola szükséges a sikeres továbbtanuláshoz. Igaza lett, nyolcadik után felvettek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolába.

Húszas éveimben

Sosem készültem hangszeres előadóművészi pályára, sokkal inkább érdekelt a művek elemzése. A darabokban mindig azt kerestem, hogy mi az, ami különleges, ami egyedi, ami megragad belőle, ami érzelmileg hat rám. Bár zongora szakos voltam és néhány évig zeneszerzést is tanultam, engem elsősorban a kóruséneklés fogott meg. Mindezt jórészt az iskola igazgatójának, Gulyás Györgynek köszönhetem. Elég jól használható bariton hangom volt, és nagyon korán – 16 éves koromban – meghívott az általa alapított Kodály Kórusba. Az akkor még műkedvelő zenei együttesben életre szóló élményt kaptam. Rengeteg kórusművel ismerkedtem meg, Kodály és Bartók darabokkal, oratóriumokkal. Szakmai indulásom ezekben az években dőlt el.

Szintén nagy hatással volt rám az 1961-ben megtartott első Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. Abban a 7-8 napban olyan zenei élmények értek, amelyek mindmáig kitörölhetetlenek. Emlékszem például egy francia kórusra, akik megmutatták, hogyan lehet a régi zenét előadni. Ahhoz hasonló, átütő erejű éneklést azóta is csak ritkán hallok. A historikus előadásmód akkor fogott meg igazán. De ez a verseny hozta a magyar énekkari művészet első nagy eredményeit is. Ekkor figyelt föl a világ többek között Szabó Miklósra, Katanics Máriára és a később Kecskeméten is tanító Kardos Pálra.

Mivel a szakiskola utolsó éveiben érdeklődésem egyértelműen az énekkari művészet felé fordult, a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezetés szakán folytattam tanulmányaimat. Fantasztikus tanári kar várt ott rám. A főtárgyat Vásárhelyi Zoltán és Párkai István tanította, zeneelméletet Bárdos Lajostól, szolfézst Szőnyi Erzsébettől, ellenpontot Gárdonyi Zoltántól, zenetörténetet Kroó Györgytől és Szőllősy Andrástól tanultam. Alkalmanként bejártam Szabolcsi Bence óráira is. Nevük ma már nem csak a szakmában fogalom.

Hihetetlen élményt jelentett számomra a budapesti hangversenyélet is. Diáktársaimmal szinte minden este koncertre jártunk. A Zeneakadémián – a második emeleti karzatra mint az intézmény diákjai ingyen bemehettünk –, az Operaházban és az Erkel Színházban jobbnál jobb művészeket, zenekarokat hallhattunk. Láthattuk Benjamin Brittent saját művét, a Háborús requiemet vezényelve, gyönyörködhettünk Pablo Casals, Menuhin, Rosztropovics, Fischer Annie, vagy a Leningrádi Szimfonikusok játékában. Gyakran kaptunk ingyenes színházjegyet is, én még néztem előadást az egykori Nemzeti Színházban (ma Blaha Lujza tér) is.

Abban az időben a szintén kecskeméti származású Vásárhelyi Zoltán vezényelte a Zeneakadémia énekkarát, ahová karvezető hallgatóként örömmel jártunk. A nem zenekari hangszeres szakok hallgatóinak is kötelező volt a tagság, így olyan, ma már világhírű művészek is énekeltek velem együtt, mint például Kováts Kolos, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor, Marton Éva, Lantos István, Baranyai László, vagy a költőként ismert – szintén karvezető szakos - Fodor Ákos.

Ötödéves koromban – 1967 őszén – amerikai zenepedagógusok érkeztek a Zeneakadémiára, egy évig a Kodály-módszert tanulmányozták. Egyikük, Denise Bacon abba az osztályba került, ahol én tanultam. Szőnyi Erzsébet tanárnő kérésére én korrepetáltam őt, ő meg korrigálta az én gyengébb angol nyelvtudásomat. 1968 februárjában Denise azzal a lehetetlen kéréssel állt elő, hogy a diploma megszerzése után indítsak ének-zenei általános iskolát Amerikában. Az első reakcióm az volt, hogy zöldfülűként hogyan vállalhatnám ezt a hatalmas feladatot, 1972-ben, Amerikábande ő nem tágított, még a minisztériumba is elment a szükséges engedélyeket megkérni. 1968 nyarán megnősültem – feleségemet, Szeles Idát is a Zeneakadémián ismertem meg, ő is karvezető szakos volt –, s mivel ő nem kapott útlevelet, ezért különösen nehéz volt a döntés. Végül közösen mégis úgy határoztunk, hogy elindulhatok Bostonba.

1972-ben, Amerikában

Az őszi hónapokban a Kodály-módszer amerikai meghonosításához szükséges zenei anyag gyűjtésével foglalkoztam. Látogattam iskolákat, óvodákat és más intézményeket, amerikai és angol népdalgyűjteményeket böngésztem, könyvtárakban ültem. 1969 januárjában azután megkezdődhetett az érdemi munka. Két első osztályban heti öt alkalommal éneket tanítottam. A mindennapos énekóráknak gyorsan híre ment, nyílt órát kellett tartanom előbb a szülőknek, azután a város zenetanárainak, majd az oktatási szakreferenseknek. A New York-i székhelyű Ford Alapítvány érdeklődését is felkeltettük, és ők 1969 nyarán – pályázat útján – 200 ezer dollárt biztosítottak arra, hogy Boston agglomerációjában létrehozzuk az első amerikai Kodály Intézetet. Támogatásuk révén épületet béreltünk, hangszereket vásároltunk, fiatal énektanárokat toboroztunk, és szeptemberben el is indult a zenepedagógiai »át«-képzés. Később, a következő tanévben már szükség volt több magyar szakemberre is, így többek között Rozgonyi Éva, Komlós Katalin, Kokas Klára és sokan mások is részt vettek ebben a munkában. Volt olyan nyári tanfolyamunk, amikor 15 magyar szakember tanított egy időben ott. Munkánk sikeres volt, s ezért többszöri meghosszabbítással összesen négy évig dolgoztam kint, a második évtől feleségemmel együtt.

1972-ben Gulyás György, aki akkor már a Zeneakadémia debreceni tagozatát vezette, tanári és kórusvezető-helyettesi állást ajánlott föl nekem. Hívását elfogadva lettem a Zeneművészeti Főiskola tanára, és az időközben profi zenei együttessé vált Kodály Kórus másodkarnagya. A debreceni hazatérés két évig tartott, 1974 szeptemberében kaptam meg kinevezésemet a kecskeméti Kodály Intézet élére.

A Kodály Kórus élén
A Kodály Kórus élén

Egy felújítás alatt lévő »kolostorban« kezdtem meg munkámat. Legelőször az intézet tartalmi, szerkezeti és gazdasági felépítését kellett megterveznem. Az első években arra törekedtem, hogy a Kodály-módszer iránt egyre erősödő nemzetközi érdeklődést tudjuk megfelelő színvonalon kielégíteni. Ehhez egy olyan tanári kart kellett toborozni, akik nemcsak a szakmájukban támadhatatlanok, hanem az angol nyelvtudásuk is magas színvonalú. Ez nem ment könnyen, de sikerült.

Mindig hittem abban, hogy a továbbképzésbe a magyar énektanárokat is be kell kapcsolni, ezért rögtön a kezdetektől ez a kérdés is napirenden volt. Az Intézet ma is betölti ezt a kettős szerepet. Ebben a tekintetben a legeredményesebb a 80-as évtized volt. Ekkor az oktatási törvény az önképzést azzal is vonzóvá tette, hogy ha valaki meghatározott továbbképzést elvégzett, magasabb fizetési kategóriába léphetett.
 A norvég királynéval és Mádl Dalma asszonnyal a Kodály Intézetben                        Díszdoktorrá avatásomkor
A norvég királynéval és Mádl Dalma asszonnyal                      Díszdoktorrá avatásomkor                   
a Kodály Intézetben                                                                              

Az 1970-es évekhez visszaugorva azt kell mondanom, hogy a szakma oldaláról nem volt egyértelmű a fogadtatás, kezdetben komoly küzdelmet kellett folytatni a létjogosultságunkért. Ma már ez nem kérdés. Bár a főváros–vidék ellentét akkor is létezett, munkával, kitartással Kecskeméten is fel lehetett építeni egy olyan intézményt, amely immár világhírű, Sydney-től Oslóig, Torontótól Szingapúrig ismertté tette Kodály szülővárosát. Elértük azt is, hogy az idelátogatók többsége – ha csak rövid időre is, de – ellátogat az intézetbe. Vendégünk volt többek között az angol és a norvég királynő, a belga és a spanyol király, valamint az ENSZ-főtitkár is. Büszke vagyok arra, hogy olyan zenei műhely alakult ki, amely a politikát kiiktatva a szakmai minőségre koncentrálva működik. 2005 óta a Kodály Intézet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem része, és mint ilyen, jogosult a mesterfokú diploma kiadására is. Bízom benne, hogy hamarosan a doktori képzés is megindulhat.

Egy beteljesületlen álmom azért még akad: szeretném, ha Kecskemét a magyar Salzburggá válna, Kodály művészetének igazi egyetemes zarándokhelye lenne, mint Salzburg Mozart esetében. Ehhez azonban a városnak is több figyelmet és támogatást kell fordítani erre a területre.
A nyolcvanas évek végén, a Kecskeméti Pedagógus Énekkarral          Az Ifjúsági Világkórus tagjaival
                   A nyolcvanas évek végén,                                        Az Ifjúsági Világkórus tagjaival
a Kecskeméti Pedagógus Énekkarral                                                                                                               

Aktív időszakomban életem három sínen futott. Fiatalságom rávezetett arra, hogy intézményszervező és adminisztratív irányító munkát végezzek, a Kodály-ügy nemzetközi képviseletét is mindig fontosnak tartottam, a kórusvezetést, illetve a karvezetők képzését is feladatomnak tekintettem. Hol az egyik terület, hol a másik vált életem adott időszakában hangsúlyosabbá. Gyakran párhuzamosan is dolgoztam. Így például intézeti munkám mellett több kórus munkáját is irányítottam. 1976-tól 30 éven át a Kecskeméti Pedagógus Énekkar karnagya voltam. A szakma csínját-bínját ekkor tanultam meg. Az ország egyik legjobb amatőr énekkarává váltunk. Fantasztikus műveket, nagy oratóriumokat énekeltünk, Európa szinte valamennyi országába eljutottunk. Ezt az énekkart –  mai nevén Cantus Nobilis kórust – jelenleg egyik nagyon rátermett volt tanítványom, Laczkó János vezeti. Ugyanakkor életem meghatározó része a hivatásos énekkarokkal folytatott munka, így a Debreceni Kodály Kórus élén is állhattam. Gulyás György nyugdíjba vonulása után három ízben, alkalmanként 2-3 évig, vezettem ezt a nagyszerű együttest. Az élet úgy hozta, hogy két évig a Magyar Rádió Énekkara, nyolc éven át a Zeneakadémia Alma Mater kórusa vezetőkarnagyi feladatait is elláthattam. 2010-ben a Zeneakadémián megalapítottam az Új Liszt Ferenc Kamarakórust. Első nyilvános hangversenyünket Nagyváradon adtuk, míg legnagyobb élményünk a pekingi  koncertkörút volt 2012-ben.

Feleségemmel egy svájci hegyi túrán       Az Új Liszt Ferenc Kamarakórussal Pekingben
       Feleségemmel egy svájci hegyi túrán                     Az Új Liszt Ferenc Kamarakórussal Pekingben


1973-tól négy évtizeden át a Zeneakadémián is tanítottam. Óradíjas tanárként szombatonként már Debrecenből feljártam a fővárosba. Én voltam az egyik első »fecske« aki nem Budapestről »le«-utazik tanítani, hanem fordítva! Ottani munkámat később is folytattam. Feleségem egészségi állapota miatt azonban az elmúlt tanévben a nem kecskeméti szakmai feladataimat be kellett fejeznem. Tavaly a zeneakadémiai tanári állást, idén szeptemberben az Új Liszt Ferenc Kamarakórus vezetését adtam át, mindkét esetben egykor volt kiváló tanítványaimnak, Somos Csabának, illetve Nemes László Norbertnek. Büszke vagyok mindkettőjükre és a szintén neves szakemberekké vált növendékeimre, rajtuk keresztül úgy érzem, magam is folyamatosan jelen vagyok az ország zenei vérkeringésében.


Lányunk, Márti 1970-ben Amerikában született, fiunk, Péter 1974-ben már itthon látta meg a napvilágot. Sajnos, mindketten – és velük két unokánk is – külföldön élnek. Szerencsére nincsenek túl messze, így a gyakori találkozás még megoldható. Annak pedig külön is örülök, hogy zenei pályán dolgoznak és sikeresek.

A jövőről nehéz beszélni! Elsősorban az oktatásban szeretném még a tapasztalataimat gyümölcsöztetni. Ahol lehetőségem nyílik, aktív művészi munkát is végzek. Kicsit már vissza kell fognom ugyan a tempóból, de például a 2015-ös pécsi Europa Cantat egyik műhelyének vezetését nemrég örömmel vállaltam el.”

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu