főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. január 19.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

NAPRÓL NAPRA - 2010. március-április

március 4.

150 éve hunyt el Szigly János Gábor piarista tanár. Kecskeméten lépett a rendbe 1819. október 8-án, majd Tatán, Nyitrán, Vácon és Budán tanított. 1838-ban Bécsben a Theresianumban a nemesi ifjak felügyelője lett. 1840-től 43-ig ismét a hírös városban oktatott, a rendi novíciusok másodmestere volt. Váci és pesti tanárság után 1846-ban újból a hírös városba érkezett. Alkalmi költeményei jelentek meg, Költészeti zsenge mutatványok (Buda, 1845) címmel kiadta pesti tanítványainak verseit.
 

március 6.

 125 éve hunyt el Grimm Rezső festő, grafikus. Szülővárosában, Pesten, majd Bécsben végezte tanulmányait, s már ott festett és litografált arcképeket. Elsősorban kőrajzai révén vált később ismertté. Mint rajztanár néhány esztendeig Kecskeméten, a református kollégiumban és a piarista gimnáziumban tanított. A hírös városban is "nagyban űzte az arcképfestést", és a jobb módú polgári házaknál sokáig megőrizték arcképeit. Kecskemétről a hetvenes évek elején Pécsre költözött, ahol az állami főreáliskolánál nyert biztos alkalmazást. Pályafutásának azonban korán véget vetett súlyos idegbaja. Sírja a Kerepesi temetőben van, nem messze Munkácsy síremlékétől. Legtöbb műve a Szépművészeti Múzeumban és a Történeti Képcsarnokban található.

Grimm Rezső: Öccse, Grimm Lajos arcképe
(olajfestmény, Szépművészeti Múzeum)

A Lyka Károly szerkesztette Művészet 1912-ben így méltatta: "A múlt század magyar festőművészei közt a nagytehetségű s fölötte érdekes Grimm Rezső művészete s változatos életsorsa a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy véle a lehetőség szerint tüzetesebben foglalkozzunk. Sajnos, a tehetségéhez fűzött reményeket, a mostoha körülmények miatt a természetében rejlett disszonancia folytán nem bírta valóra váltani. Az akkori művészi élet kicsinyes korlátolt mivolta s a lépten-nyomon felbukkanó nehézségek, oly korlátokat emeltek e szélesen gondolkozó s teljesen eredeti egyéniségű művész elé, amelyeken átjutni minden törekvése sikertelen maradt. Mint festő, mint grafikus egyike volt a legjelesebbeknek s bár művésztársai osztatlan elismeréssel adóztak művészetének, az élet folytonos s eredménytelen küzdelme, időnap előtt megtörte, elméje egy időre elborult s mint letört ekszisztencia letűnt az élet színpadáról."


március 15.

175 éve született Czucz Lajos református lelkész, történetíró. Nagykőrösi gimnáziumi tanulmányait követően 1853-tól 1857-ig Kecskeméten hallgatta a teológiát. Az 1857-58-as iskolai évben a hírös városban mint főiskolai senior a gimnázium négy alsó osztályában vallást, az akadémián pedig héber és görög nyelvet tanított. 1858 és 1864 között segédlelkészként Velencén, majd Kiskunhalason és Nagytótfaluban szolgált. 1864-ben Garéba (Baranya megye), később Szávára (Baranya megye) és Nagytótfaluba hívták meg lelkésznek. 1870-től egyházi tanácsbírónak választották és esperessé nevezték ki. Egyház-történetírással is foglalkozott. Legfőbb munkájában, amely 1886-ban Siklóson jelent meg, a szávai református közösség történetéről írt.

  
április 1.

25 éve hunyt el Major Pál színész. Amatőrként kezdte pályáját. 1947-től egy vándorszíntársulathoz szerződött. Játszott Hajdúnánáson, Hajdúböszörményben, Körmenden, Mosonmagyaróvárott.  1948–49-ben letette a Magyar Színészek Szakszervezetének minősítő vizsgáját, ezt követően Horváth Gyula társulatában szerepelt Győrött és Sopronban. Rövid ideig statisztaként az Operaházban, epizódszerepben a Belvárosi Színházban játszott. Ezután a debreceni színház, majd 25 éven át, 1960-tól 1985-ig, haláláig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1985-ben Érdemes Művész díjat kapott. Komikus buffó szerepkörben és epizodistaként aratott sikert.

Major Pál (jobbra) és Blaskó Balázs
(Moliere: Úrhatnám polgár - 1979)


április 5.

100 éve Kecskeméten ünnepelték Hevesi József írói munkásságának 35. évfordulóját. Ez alkalommal a hírös városban tartózkodó ünnepelt tiszteletére díszközgyűlést tartottak, és a színházban díszelőadáson mutatták be Liliomtiprás címmel három egyfelvonásosát. Hevesi József tanulmányait többek között Kecskeméten végezte. Első versei is itt, a Kecskeméti Lapokban jelentek meg 1875-ben. Ibolyák című verseskötetében kecskeméti fiatalkori élményeit örökítette meg.

április 17.

125 éve, Kecskeméten született Balla Dömötör politikus, gazdálkodó. Hat elemit végzett, majd a hírös város mezőgazdasági szakiskolájában folytatta tanulmányait. Részt vett az I. világháborúban, később földjein gazdálkodott. 1932-től az FKgP tagjaként aktívan politizált. 1935-ben az országos nagyválasztmány tagjává választották. 1930-tól 1944-ig a párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei szintű vezetője, 1947-től a kecskeméti szervezet elnöke volt. Az 1950-es évek elején kuláknak nyilvánították. 1958. július 9-én, Kecskeméten hunyt el.


 április 19.

150 éve, Kecskeméten született Korb Flóris Nándor építész. Oklevelét Berlinben, a Porosz királyi Építész Akadémián szerezte. Ezt követően 12 évig Budapesten, Hauszmann Alajos irodájában dolgozott. 1893-tól Giergl Kálmánnal közösen olyan jelentős épületeket terveztek, mint a p Klotild-palota, a Zeneakadémia, pesti és kolozsvári klinika-épületek, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Önálló munkája volt a debreceni egyetemi épületek tervezése, ezért 1924-ben Greguss-díjat kapott, az angol Királyi Építésztársaság pedig tagjává avatta. Szülővárosában, Kecskeméten a Kereskedelmi Iparhitelintézet és Népbank épületét tervezte, amelyet 1912. január 21-én adtak át rendeltetésének.

Népbank palota
(Képeslap a 20. sz. elejéről)


(Források:  *Élet és Tudomány, 1955  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Magyar Színházművészeti Lexikon  *Művészet  *Révai Új Lexikona  *Szabó Tamás: Európa-hírű kecskeméti építész - Petőfi Népe, 1992  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu