főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. február 23.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Csak a jóra kell emlékezni ...101

Túl a százegyediken

Korát meghazudtoló friss léptekkel jön elém Pali bácsi a szobából, amikor megérkezem a hunyadivárosi lakásba, ahol az év egy részét tölti lányával, Csikai Erzsébettel. Hozzám hasonlóan csodálkozó és hitetlenkedő tekintetek kísérték akkor is, amikor tavaly, 100. születésnapja alkalmából Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől átvette a Gyémánt Életfa Emlékplakettet, amit előtte még nem kapott meg más. Többen is voltak, akik a személyi igazolványát „követelték”, mert a fiatalos öregúr láttán nem hitték el, hogy már betöltötte a századikat.

 Pali bácsi és lánya még a mai napig emlegetik a 100. születésnapot, amire mintegy nyolcvan családtag gyűlt össze. Persze, nem nehéz összehozni egy nagyszabású ünneplést egy olyan családban, ahol négy gyerek (egyikük sajnos már meghalt), tizenegy unoka és tizenhat dédunoka van. Ráadásul úgy hozta a sors, hogy nemcsak Pali bácsi 100. születésnapját köszönthették, a születésnaposok között volt 10, 20, 30, 40, 50, 60 és 70 éves is a családban. A különleges sor csak azért nem lehetett teljes, mert olyan nem akadt, aki a 80. vagy a 90. születésnapját ünnepelte volna.

 A sok-sok ajándék között ott volt Erzsébet lánya nem mindennapi ajándéka is, aki úgy döntött, felkutatja a Csikaiak családfáját. Egy régi könyv segítségével kiderítette, hogy a Széki Csikaiak Erdélyben Székely Mózes seregében harcoltak a császári Basta generális ellen, de amikor az időközben fejedelemmé kikiáltott vezér 1603-ban csatát vesztett és elesett, serege szétszéledt. A Csikaiak ekkor vették az irányt Magyarország török megszállta területei felé. A család egy része Tiszaladányban telepedett le, a többiek, így Pali bácsi ősei is, továbbmentek a Duna-Tisza közére. Erzsébetnek 1722-ig sikerült visszavezetnie a családfát, de még nem hagyta abba a munkát. Kutat, levelezik és már egészen Amerikáig eljutott a rokonok keresésében.

Közel a természethez

 Ebbe a családba született 1907. január 24-én Csikai Pál. A kovácsmester fia sokra vitte, egyetemet végzett, majd Kecskeméten kezdett tanítani. Hamar átkerült azonban Nagykőrösre, ahol éppen természetrajz tanárt és internátusi nevelőtanárt kerestek. Így kötődött pályája aztán nyugdíjba vonulásáig a szomszéd városhoz, ahol a tanítóképzőben és a Toldi Miklós Szakközépiskolában is tanított. A tanítás azonban csak az egyik szelete volt meglehetősen aktív mindennapjainak. A nagy szenvedély, a vadászat több mint 70 éven át elkísérte. Az első puskát 17 évesen kapta az egyik osztálytársa ócskavas kereskedő édesapjától, aki így hálálta meg, hogy patronálta a fiát. Pali bácsi ma már be meri vallani, hogy az első nyulat bizony még engedély nélkül lőtte, ezért az övére kötött mezei virágcsokorral „álcázta” a zsákmányt, amikor hazavitte. Mint a Nagykőrösi Vadásztársaság egykori elnöke határozottan elutasítja azokat a hangokat, amelyek „gyilkolászásnak” tekintik a vadászatot, hiszen a vadászoknak – mint mondja – nagyon szigorú szabályokat kell betartaniuk, hogy működésük hasznos legyen a vadállomány szempontjából. Pali bácsi 90 évesen vett részt utoljára vadászaton, de a vadászélmények még most is elevenen élnek benne. Még dédunokáit is sikerült úgy „megfertőznie” az erdő szeretetével, hogy már a harmadik csemete tervezi, hogy erdész lesz. Mindezek mellett Pali bácsi nem hanyagolta a kiskertet sem, Nagykőrösön oszlopos tagja volt a Kertbarátok Körének. Egy egyszerű, de hasznos ötlettel „megreformálta” az uborkatermesztést, amikor az uborkát felfuttatta, így tízszer annyit termett, mint korábban. S ha ez még nem lenne elég, méhészkedett is, és nagy szenvedélye volt az utazás. A 30-as években református lelkész nagybátyjával gyalogosan megjárta Németországot, de még közel a kilencvenhez is útnak indult, nem is akárhova, Egyiptomba.

Van-e titok?

Vajon valóban az lenne a hosszú élet titka – ahogyan Pali bácsi sorolja –, hogy nem cigarettázott, nem ivott és sokat mozgott? Egy pillanatig még maga is elgondolkodik, mielőtt hozzáteszi: „Soha nem tartogattam magamban a rosszat. Igyekeztem azt elfelejteni. Csak a jóra kell emlékezni.” Íme, 101 évnyi bölcsesség mindenki okulására.
Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu