50 éves Mikesi Tibor kántor, a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar karnagya. Kecskeméten született 1965. február 1-jén. Általános iskolába és gimnáziumba Tázláron és Baján járt, azután zenei tanulmányokat folytatott: Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola orgona, illetve szolfézs-zeneelmélet szakán tanult, közben Debrecenben, a Kántorképzőt is elvégezte. Később Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara egyházzene szakának hallgatójaként egyházzenészi diplomát is szerzett. 1990-től a Kiskunhalasi Általános Művelődési Központban tanított. 1992 óta Kecskeméten él. Tíz évig a Kecskeméti Református Gimnázium tanára, kórusvezetője volt, 2002 óta a Kecskeméti Református Egyházközség kántora, a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar karnagya. Zenés áhítatok, hangversenyek egész sorát szervezte már (például Gárdonyi Emléknapok – 2006; Egyházmegyei kórustalálkozó – 2010, 2012), a Kecskeméti Vég Mihály Énekkarral számos kórusúton, vendégszolgálaton vett részt (Nagyvárad, Kárpátalja, Budavári Palota, Mátraháza). „Művem a királynak szól” címmel 2010-ben megjelent kántori beszámolójában a református liturgikus zene megújításának lehetőségeit foglalta össze. 2010 óta Déli orgonamuzsika címmel szerdai napokon minikoncertet tart a kecskeméti református templomban az elcsendesedni vágyók számára.

„Jelentős kecskeméti gyökerekkel rendelkező családból származom: édesanyám kecskeméti – szüleim itt ismerkedtek meg –, nagyszüleim is itt éltek, és utolsó szolgálati éveit, évtizedeit a vasutasként dolgozó Mikesi nagypapám is a hírös városban töltötte. Édesapám református lelkész, több Bács-Kiskun megyei egyházközségnél szolgált, az 1960-as évek derekán épp Kecskeméten, így én nem csak a felmenőim révén kötődöm ide, de itt is születtem.

Kétéves voltam, amikor elköltöztünk Tázlárra, a kisiskolás éveimet is ott töltöttem. A felső tagozatot már Baján jártam, valójában ott nőttem föl. Faluról érkeztem a Sugovica partjára, ezért kezdetben nehezen fogadtak be, csak néhány év eltelte után tudtam teljesen beilleszkedni. Nagyon szerettem odajárni, mert Petz Eszter néni személyében kiváló énektanárom volt, és zongorázni is ekkor tanultam meg, előbb Dobai Tamásné tanított, majd Dankó Ilona volt az, aki tulajdonképpen erre a pályára állított.

Szüleimmel 1971-ben

Az általános iskola befejezése után, mivel a műszaki tárgyak, ismeretek iránt kevésbé voltam fogékony és kereskedői érzékkel sem rendelkeztem, gimnáziumi diák lettem, zenei stúdiumaimat is ott tudtam kellő intenzitással folytatni. Az iskola színjátszó körének is tagja voltam. Vezetőnk, Tóth Kálmán egész életre meghatározó személyiség volt, a szó legpozitívabb értelmében szerette és tisztelte a növendékeit. Csapatként is össze tudott fogni bennünket, de egyénileg is mindenkihez közel került, az ő kezei alatt értünk férfivá.

Az érettségi után középiskolás maradtam – úgy is mondhatnám, hogy meghosszabbítottam a gyerekkoromat –, Miskolcon, a zeneművészeti szakközépiskola orgona szakán tanultam tovább, mellette egy ideig a Deszkatemplom orgonistája, kántora is voltam. Tanáraim közül elsősorban a zongorát tanító Rőczei Balázsra, orgonatanáromra, Virágh Endrére és kórusvezetőnkre, Szűcs Sándorra emlékszem vissza szívesen. De meghatározó orgona-élményeim is voltak például Karasszon Dezsőnél, akihez időről időre amolyan „tanulmányi kirándulásra” mentünk el Debrecenbe, valamint a Kántorképző tanfolyamról mellette még nagyon fontos tanáromként Berkesi Sándort említem meg, aki nagy formátumú muzsikus – és persze lehetne a sort még folytatni.

Miskolc után egy évig Kiskunhalason tanítottam, majd a katonaság következett, a leszerelést követően pedig – 26 év után – visszakerültem Kecskemétre. Az újból beindult református iskola gimnáziumának tanára lettem, közel tíz évig az iskola kórusát is vezettem. Közben egyházzenei tanulmányaimat is elkezdtem: előbb Budapesten, a Zeneakadémia Dobszay László vezette tanszakán, később Debrecenben tanultam.

Az orgona mellett                                          Vezénylés közben                                  

2002 óta a Kecskeméti Református Egyházközség kántora, a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar karnagya vagyok. Azt is mondhatnám, hogy révbe értem, hiszen alig 10-12 éves lehettem, amikor a bajai parókia kertjében sétálva a Lelki próbáimban Jézus légy velem kezdetű ének hangjait hallottam a templomból kiszűrődni. Annyira megfogott a dallam és az orgonakíséret, hogy egy belső késztetést éreztem: nekem ezt kell csinálni! Később különböző helyeken három-négy további olyan élmény ért, amelyek revelációs erővel hatottak rám, és végérvényesen a kántori pálya felé vittek. Az orgona a szívügyem, de szeretem a kórusvezetést is, az »élő orgonasípoktól« nagyon sokat lehet tanulni.

Fiatal éveimben több énekkarnak is tagja voltam, és közel harmincéves koromig úgy gondoltam, hogy majd egyszer valamelyik kórustag lesz életem párja. Nem pontosan így lett, de a kórusmuzsika nélkül talán mégsem leltem volna rá a feleségemre. Maróthi György egyik darabját tanultuk épp, s mivel tudtam Katiról, hogy szakdolgozatát a magyar zeneelmélet úttörőjéről, a Debreceni Református Kollégium professzoráról, a Kántus alapítójáról írta, ezért meghívtam őt az egyik próbára. Tisztán szakmai érdek vezérelt, de az első pillanatban éreztem, hogy van valami köztünk. A szikra később lángra lobbant, 1995 októberében összeházasodtunk, és ma már öt gyermekünk vesz körül bennünket. Nagy öröm, hogy amióta Tamás fiunk hangja férfiassá vált, családi énekkarunk immár négy szólamban tud énekelni.

Feleségemmel és gyermekeimmel

Az ötvenedik életévhez érve sok közeli és távoli tervem is van. Szeretnék eljutni jó néhány országba, például Angliába is, hogy jobban megismerhessem az ottani kóruskultúrát. Jó lenne még sokat kirándulni, túrázni, olvasni, korábbi osztálytársaimat meglátogatni, és szeretnék majd egyszer még repülni is. Angol nyelvtudásomat is tökéletesíteni kellene – ebben édesapám segítségét is élvezhetem –, Bach zenéjéről és más témákról eredetiben olvasva az ember sokkal jobban tudja tágítani ismereteit, tudását. Munkámban is előre tervezek: a reformáció 500 éves évfordulójára készülve május 3-án és majd az ősszel zenés áhítatokat szervezünk. Erdei Péter és Ittzés Mihály tanár urakkal és több kecskeméti keresztény felekezet kórusvezetőjével közösen épp a napokban állítottuk össze a tervezett programot. Méhes Balázs kollégámmal, illetve kórusainkkal egy kisebb Bach évfordulóról Tiszakécskén emlékezünk majd meg, és készülök a 2016. évi Gárdonyi-évfordulóra is. De a jövőt illetően a legfontosabb célom az, hogy lelki értelemben is megerősödjek, mert ez az erő kell az élethez! Talán a 40. születésnapomon az egyik barátom így köszöntött: »Nem is hosszú, hanem örök életet kívánok neked!« Szeretnék erre készülni!”