70 éves dr. Ábrahám Tibor élelmiszer-ipari gépészmérnök, gyárigazgató. Nagykőrösön született 1945. július 27-én. Általános és középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán tanult, ahol 1968-ban élelmiszer-ipari gépészmérnökként és mérnöktanárként végezve két diplomát vehetett át. Tanulmányait a BME-n később is folytatta, 1981-ben kisdoktori címet, 1988-ban gazdasági mérnök oklevelet is szerzett. 1968-tól közel negyedévszázadon át a Nagykőrösi Konzervgyárban dolgozott: előbb üzemi főgépész, azután TMK-vezető, illetve műszaki igazgatóhelyettes volt, míg 1977-től a vezérigazgató-helyettesi feladatot látta el. 1992-ben került a Bonduelle Konzervipari Kft. élére, a franciák felkérésére, és a cég munkáját hét évig vezérigazgatóként irányította. 1999 óta munkája Kecskeméthez köti. Öt évig a Kecskeméti Konzervgyár vezérigazgatója, majd rövid ideig az UNIVER Product Rt. vezérigazgató-helyettese volt. 2005 óta a Kecskeméti Konzerv Kft. gyárigazgatója, résztulajdonosa. Többszörös újító, feltaláló. Számos cikke jelent meg a Konzerv- és Paprikaipar és az Anyagmozgatás-csomagolás című szaklapokban; konzervipari és csomagolástechnikai szak- és tankönyvek szerzője, társszerzője, illetve szerkesztője. 1973-tól 1989-ig a Nagykőrösi Toldi Miklós Szakközépiskolában oktatott. 2001 óta a Kertészeti Egyetem vizsgabizottsági tagja. 1978 óta vesz részt a MTESZ munkájában, 2002 és 2005 között a Magyar Tartósítóipari Szövetség elnöke, majd a szervezet alelnöke volt. A sport szeretete egész életét végigkísérte. Egyetemistaként az NB I-ben is játszott, majd hazakerülésekor Nagykőrös öregfiúk csapatában kosárlabdázott. Szülővárosában a kosárlabda szakosztály elnöki teendőit is ellátta, a Magyar Kosárlabda Szövetség választmányi tagjává is választották. 1990-től 1998-ig az SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő volt. Az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet kap életében hobbija, az írás. Dél-Pest megye közéleti hetilapja, a Heti Hírek főszerkesztője, tulajdonosa, valamint hat irodalmi jellegű könyve is megjelent. Szakmai és társadalmi munkásságát számos elismeréssel jutalmazták: Kiváló Újító (1974), Kiváló Feltaláló (1977, 1982 és 1984), Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója (1975), a Magyar Élelmiszer-ipari Tudományos Egyesület Nívódíja (1976), Ifjúságért Érdemérem (1981), az Ipar Legjobb Egyszemélyi Újító Elbírálója (1982), Nagykőrös Pro Urbe Díja (1996), a BME „Tiszteletbeli külső Oktatója” (2015).

Szüleim első gyermekeként a második világháború befejezésének évében születtem. Polgári értékrendet valló családban növekedtem fel, ez biztonságot jelentett számomra. Tanulmányaimat Nagykőrösön, a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdtem meg. Kádár András történelemtanárom révén már ekkor közel került hozzám a múlttal foglalkozó tudomány, de osztályfőnökömet, Siska Józsefet is nagyon szerettem, még gimnazistaként is visszamentem segíteni neki egy-egy osztálykiránduláson.

Édesapám számára különösen fontos volt a család, semmiképpen sem akarta azt, hogy 14 évesen elmenjek otthonról. Szülői választás volt tehát, de számomra is teljesen magától értetődő döntés, hogy az általános iskola befejezése után maradtam Nagykőrösön, és az Arany János Gimnázium diákja lettem. Ottani osztályfőnököm, a történelmet és németet tanító Seri András is óriási hatással volt rám. Egy nagyon tisztességes református pedagógus volt, puritán, de kemény jellem, s ez nekem nagyon tetszett. Emlékszem, elsős koromban megkérdeztem tőle, miként alakulhatott ki a görögöknél az az ellentmondás, hogy miközben a reáltudományokban korukat meghaladó felfedezéseket tettek, ugyanakkor több istenben hittek, a mondavilághoz pedig különös módon ragaszkodtak. Ő csak annyit válaszolt: »Tibor, igazad van, ez egy gondolkodó főre vall!«

Középiskolás éveim vége felé közeledve testnevelő tanárnak készültem. A tanulás mellett aktívan sportoltam, 1958 júniusában mellúszásban megyei bajnok, később, 1961-ben az Országos Középiskolai Vidékbajnokságon ezüstérmes lettem. A kosárlabdával is ezekben az években ismerkedtem meg, testnevelő tanárom, Molnár Ferenc szerettette meg velem. Ő nem csak kiváló sportember, de nagyszerű szervező is volt – nem a sportból, hanem annak élt! A Testnevelési Főiskola egyik előkészítő nyári táborában a harmadik legjobb eredményt értem el, s úgy tűnt, jó eséllyel mehetek majd a TF-re felvételizni. Margó nagynéném azonban, aki maga is erre a pályára került, megosztotta velem az aggodalmát: »Tanárként nem tudod majd eltartani a családodat!« – mondta. S mivel éreztem, hogy szavaiban nem kevés igazság rejlik, ezért inkább más továbbtanulási irányt választottam. Elég jó kézügyességgel bírtam, a modellezést is kedveltem, így hát a Műegyetemre jelentkeztem, sikerrel.

Az egyetem első éve nem volt könnyű, a technikumokból érkezőkkel szemben a szakmai műszaki tárgyakból én jelentős hátrányból indultam – igaz, gimnáziumot végzettként az általános ismeretek tekintetében, így matematika, fizika, geometria, én voltam előnyben. Második év végére értünk azután össze, s attól kezdve már végig jeles vagy kitűnő tanuló voltam. A BME Gépészmérnöki Karán is volt egy «kedvenc« tanárom. Dr. Szentgyörgyi Sándor a Vegyipari gépek és műveletek tárgyat tanította. Nagyon megszerettem ezt a tudományágat, mert ebben a technológiát és a gépészetet ötvözni tudtam. A Szentgyörgyi professzortól szerzett tudást átültettem az élelmiszeriparra, és »A betakarítástól a csomagolásig« címmel megjelent első könyvemet – melyet a BME-n tankönyvként napjainkban is használják –, valamint doktori disszertációmat is ebből a témából írtam.

A Nagykőrösi Konzervgyár társadalmi ösztöndíjasaként munkámat 1968-ban a gyárban kezdtem el. 1971-ig üzemi főgépész, 1974-ig vállalati TMK-vezető, 1977-ig műszaki igazgatóhelyettes, azután 1992-ig vezérigazgató-helyettesi beosztásokban dolgoztam. Ezekben az években szellemileg is tudtam alkotni, de meg tudtam merítkezni a gyár munkájában is, megtanultam a munkás emberek nyelvét, jó iskola volt! Büszke vagyok arra, hogy rakodólaprakó, -ürítő és csomagoló berendezések gyártmánycsaládjának kifejlesztésében számos újítást és szabadalmat dolgoztunk ki. Ezeket a berendezéseket annak idején a Nagykőrösi Gépgyártó Szövetkezet gyártotta és exportálta, ennek jogutódja, az AGISZ ma is gyártja. Néhai Mühl Jenő, a Nagykőrösi Konzervgyár műszaki főmérnöke és Szathmári Gyula fejlesztési osztályvezető voltak e témákban feltalálótársaim.

Nyolc évig országgyűlési képviselő is voltam

A rendszerváltást megelőző években engem is megérintett a politizálás lehetősége. Megéreztem, hogy közel lehet a változás, és úgy gondoltam, hogy aki korábban nem volt MSZMP-tag, az most majd tehet valamit az országért! Egy rövid ideig az MDF-ben láttam a jövő útját, de sem a lakiteleki sátor hangulata, sem a fórumon belül egyre erősebbé váló »melldöngető« hazafiaskodás  nem állt közel hozzám. Nem értettem egyet a népszavazási bojkottal és az MDF harmadikutas gazdaságpolitikájával sem, ezért átléptem az SZDSZ-be. Az 1990. és az 1994. évi országgyűlési választásokon a liberális párt megyei területi listáján szerzett mandátum révén nyolc évig a parlamentben próbáltam tenni szülővárosomért. Örülök annak, hogy képviselőként – párttársam, az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor közreműködésével – a nagykőrösi kórház fejlesztésének befejezéséhez érdemi segítséget, mintegy 800 millió forintot tudtam kiharcolni! Jó tudni és látni, hogy az intézmény rehabilitációs szakkórházként ma már országos hírnévre tett szert! Azt viszont nagyon sajnálom, hogy az első lelkes hangulatú parlament gyorsan »elmállott«, és sok értelmes, nagy tudású honatya nem tudott a dolgok élére állni. Én hittem abban, hogy azzal a történelmi ajándékkal, a rendszerváltással, ami az ölünkbe hullt, élhetünk majd. Kár, hogy nem így lett!

A képviselőséget is úgy fogtam föl, mint az egyetemet: meg kell maradni szerénynek, és szolgálni, tanulni kell! A parlamentben eltöltött nyolc év során konzervgyári munkámat egy napra sem tettem félre. 1992-ben, amikor egyértelművé vált, hogy a keleti piacok elvesztése miatt a nagy szocialista vállalatok már nem tudnak megmaradni, és csak a specializálódott gyáraknak lesz jövője, elvállaltam a franciák által megvásárolt 2. számú telepen létrejött Bonduelle Nagykőrös Kft. vezérigazgatói posztját. A cég munkáját hét évig irányítottam. Kreativitásomra, újítói vénámra azonban a magántulajdonban lévő vállalkozásnál nem volt igény, önálló kezdeményezéseimet a külföldi tulajdonosok majdnem rossz szemmel nézték. 1998 után – miután kiléptem az SZDSZ-ből, és így értelemszerűen már a parlamenti képviselőségem is megszűnt – egyre erősebb politikai támadások is értek, ezért 1999-ben átjöttem Kecskemétre. Itt is jelentős gondokkal kellett szembenéznem: kiderült, hogy a korábbi tulajdonosváltások során az eszközök, az rt. és a bébiétel márkanév más-más cégek birtokába kerültek. Hosszas huzavona után az UNIVER segítségével sikerült a problémákat megoldani. Szarka Balázs saját üzleti érdekeit is félre téve személyesen is megtett mindent azért, hogy a konzervgyár megmaradhasson. A megállapodás épp 10 éve született meg, azóta is jól és sikeresen működünk együtt.

Kecskemétet is nagyon megszerettem. Amikor apu fogságban volt, anyuval bő két évig itt laktunk. Erre az időszakra természetesen nem nagyon emlékszem, de a szüleimtől hallott, a hírös várost dicsérő szavak igazságát az elmúlt bő másfél évtizedben én is megtapasztaltam. Kecskeméten tisztességes emberek élnek, nem kirekesztő, hanem épp ellenkezőleg, befogadó város. Itt elismerik az embert akkor is, ha nem tősgyökeres kecskeméti!

Első feleségemet, Horváth Margitot még a gimnáziumban ismertem meg, egy évfolyammal alattam járt. A diákkori szerelem egyetemista éveinkben házasságba torkollott, majd néhány évvel később válással végződött. Közben két gyermekünk született: Tibor a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett mezőgazdasági mérnök, napjainkban Szlovákiában gazdálkodó, Rita a Miskolci Bölcsész Egyetemen szerzett angol nyelv szakos tanárnői diplomát, jelenleg az USA-ban, Los Angelesben él és dolgozik. Négy unokával is megörvendeztettek már: Ritának Kevin, Tibornak Martin, Noel és Brendon nevű gyermeke született.

1981 óta Józan Edit a feleségem. Ő Nagykőrösön, a konzervgyárban adminisztrációs munkatársként dolgozott, minden, későbbi könyvem megírásában segített. Párom az utóbbi években a szépségápolás területén magánvállalkozó, míg lányunk, Edit, aki Testnevelési Egyetemet végzett, élsportoló. 4. danos karatemester, nemzeti válogatott volt, ifjúsági és háromszoros női Európa-bajnok, VB 4. helyezett, a Világkupán második lett. Pesten él, jelenleg edző, de gyakran jön haza Nagykőrösre, a Harcosok Klubját ő vezeti.

Magam már jó ideje nem sportolok. Egyetemi hallgatóként a MAFC NB I-es, és a Csepel Autó SC NB II-es kosaras játékosa voltam, emellett atletizáltam is. Később a Nagykőrösi Kosárlabda Klub öregfiúk csapatát is erősítettem, azután 10 éven keresztül a férfi szakosztály munkáját is vezettem. Elnökségem idején jutott be az együttes az NB I-be és lett Nagykőrös a kosárlabdázás városa.

Az utóbbi tíz-tizenöt évben egyre jobban előjöttek gyermekkori kedvteléseim, álmaim. Egy időben tengerész akartam lenni, évekkel ezelőtt Horvátországban 12 m hosszú hajóra megszereztem a tengeri nemzetközi vezetői engedélyt. Már gimnazista koromban is szerettem riportokat írni, s ha nem sikerült volna az egyetemi felvételim, akkor a Pest Megyei Hírlapnál kaptam volna újságírói állást. Amióta elmúltam 50 éves, az írásra – hobbi szinten – fokozatosan több időt fordítok. 1998-ben Heti Hírek címmel közéleti hetilapot indítottam, a Pest megye déli településeinek híreit összegző kiadványnak jelenleg is főszerkesztője, tulajdonosa vagyok. Emellett öt humán filozófiai, irodalmi jellegű könyvem és egy humoros jellegű, politikai összefoglaló jellegű művem is megjelent már.