főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2020. augusztus 11.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Ma történt

Ifj. Koffán Károly80 éves Koffán Károly grafikus- és festőművész. Budapesten született 1940. augusztus 1-jén. Művészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, mesterei Fónyi Géza, Hincz Gyula és Barcsay Jenő voltak. Csoportos kiállításokon 1959 óta, egyéni kiállításokon 1970 óta jelenik meg alkotásaival. Kezdeti, kizárólag festői munkássága után rajzokat, murális terveket, alkalmazott és képgrafikai munkákat, ipari formaterveket, belsőépítészeti feladatokat oldott meg. Az Építőipari Tudományos Egyesület tagjaként színdinamika témakörben a 70-es és a 80-as években előadásokat tartott a Műegyetem Szín- és Formaismereti Tanszékén, a dunaújvárosi, a miskolci és a szegedi építészeti tervező intézetekben. Foglalkozott kerámiával, sgraffittóval, legfőképpen pedig tűzzománccal. Ebben saját technológiai kutatásai alapján murális- és táblaképeket alkotott. A zebegényi Szőnyi István Nyári Szabadiskolán az első magyar szabadiskolai tűzzománc szakosztály alapítója volt. A Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájában a kezdetektől fogva aktívan részt vesz, művei a Zománcművészeti Gyűjteményben is megtekinthetők.
(Források:  *József Attila Könyvtár, Dunaújváros  *Kortárs Magyar Művészeti Lexikon)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 140 éve született Patay Tibor főispán, országgyűlési képviselő, johannita rendi lovag »»    
- 85 éves dr. Garay Géza nyugalmazott kórházi radiológus főorvos »»    
- 135 éve született Barcza József tanár »»    
- 75 éves dr. Ábrahám Tibor élelmiszer-ipari gépészmérnök, gyárigazgató »»     

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu