főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

215 éve, 1805. július 25-én Kecskeméten született Demeter Alajos piarista paptanár, költő. 17 évesen lépett be a piarista rendbe. 1830. augusztus 29-én áldozópappá szentelték föl. Az ország több városában tanított, megfordult Sátoraljaújhelyen, Vácon, Veszprémben, Kalocsán és Mosonmagyaróváron. 1840-ben Kecskemétre került, hittant és magyar irodalmat oktatott. 1841-ben Kolozsvárott, majd Szegeden folytatta munkáját.
A kecskeméti piarista ház vázlatrajza az 1850-es években
A kecskeméti piarista ház vázlatrajza az 1850-es években

1847-től közel 10 éven át ismét a hírös városban vállalt feladatot, a piarista iskola rectora, igazgatója, a magyar nyelv tanára volt. Ebben az időszakban tandíjat és beíratási díjat kellett a diákoknak fizetniük. Ez annyira megapasztotta a tanulók számát, hogy az iskola fenntartását is kérdésessé tette. 1853-ban Demeter Alajos felvetette: alakítsák át az iskolát reáliskolává. Elképzelését azonban sokan ellenezték, és azt javasolták, hogy az alma matert inkább főgimnáziummá kellene fejleszteni. Az egyházközség és a rendfőnök közötti tárgyalások elhúzódtak. A döntést - végül az utóbbiak akarata teljesült - 1858. november 18-án bekövetkezett halála miatt Demeter már nem érte meg.
(Források:  *Hannig István: A magyarországi piarista telkek története  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái) 

Pathó István85 éves Pathó István színművész. Szatmárököritón született 1935. július 25-én. Gyermekkorát és iskolás éveit Mátészalkán töltötte, majd 1956-ban a Mezőgazdasági Akadémián szerzett diplomát. Színi pályafutása Debrecenben, a Sztanyiszlavszkij Stúdióban indult - többek között Sós György Pettyes című darabjának főszerepét is eljátszotta -, ahonnan Téry Árpád szerződtette 1956-ban a Csokonai Színház társulatához. 1958-tól az egri Gárdonyi Géza Színház, 1959-tól a Békés Megyei Jókai Színház, 1961-től a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1965-től a Nemzeti Színház társulatának művésze lett, 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatában szerepelt. Sokoldalú színész. Jó hangja, mozgáskultúrája zenés szerepek eljátszására is alkalmassá tette, de prózai karakterfigurákat is hitelesen ábrázolt. Emlékezetesek filmszerepei a Jaguár, az Utószezon, a Hangyaboly, a Törvény szövedéke és a Francia Forradalom (USA film) című filmekből. Nevéhez számtalan szinkronszínészi és rádiós alakítás is fűződik, a Film Színház Muzsika hasábjain pedig publicistaként is bemutatkozott, tárcáival osztatlan sikert aratva. 1976-ban megkapta a Farkas–Ratkó-díjat. Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje kitüntetés birtokosa.

(Források:  *Magyar Színház  *Mátészalkai Művészetbarát Egyesület)    

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 85 éve született Hetényi Pál színész, filmszínész »»     
- 30 éve hunyt el Hagymási Jenő őrnagy, a kecskeméti harcászati repülőezred első parancsnoka »»     
- 160 éve született Laczkó Dezső geológus, paleontológus, piarista tanár, házfőnök »»     
- 90 éve született dr. Szabó Béla gépészmérnök, egyetemi docens »»      

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu