főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Vitarendezés békéltetéssel10

A kereskedelem és a szolgáltatások terén igen gyakoriak a fogyasztói panaszok. Az ilyen jellegű sérelmekből eredő, úgynevezett fülemüle perek megoldását segíti immár több mint egy évtizede a Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület.

 Dr. Gál Gyula, a testület elnöke értékeli az elmúlt év szakmai munkáját 

A megyei gazdasági kamara mellett működő, független szakemberekből álló vitarendező fórumhoz 2011-ben is több mint 300 esetben fordultak. A legtöbb probléma a közüzemi, a távközlési és a biztosítási szolgáltatók, valamint az építőipari cégek tevékenységével kapcsolatban merült fel. Emellett gyakoriak voltak a termékek – elsősorban a lábbelik, a háztartási gépek, szerszámok és az egészségügyi, gyógyászati eszközök - jótállási és szavatossági gondjai is. Az esetek több mint egyharmada a felek megegyezése jóvoltából az eljárás megszüntetésével zárult. Közel 50 esetben sikerült úgy közelíteni az érintettek álláspontját, hogy megállapodás szülessen köztük, de sajnos akadtak olyan ügyek is, amelyek egyezség nélkül végződtek. A békéltető testület ezekben az esetekben ajánlást fogalmazott meg.

         A Békéltető Testület régi és új tagjai
 Az elmúlt időszakban is nőtt azon vállalkozások száma, akik vállalták, hogy a jövőben bármilyen panasz is érkezik munkájukra, alávetik magukat az eljárásnak. A testület kezdeményezéséhez többek között a Szilvási és Társa Bt., a Polár Stúdió Kft., a Hungaroklíma Bt., a Computer Budai, a Kiss Firka Kft. és a Kósa Kolor Kft. csatlakozott, így matrica formájában most már ők is használhatják a Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület emblémáját, ezzel is jelezve, hogy termékeik, szolgáltatásaik minőségét garantálják.

Az év utolsó napjával lejár a testület tagjainak mandátuma. Közülük többen nem tudják vállalni a folytatást, és komoly változást jelent az is, hogy a Fogyasztóvédelmi Törvény módosítása miatt – minden ügyben jogásznak is részt kell venni – hat új taggal, a jelenlegi 24-ről 30 főre bővül majd a testület. A választási folyamat már szeptemberben megkezdődött. A kamara és a civil szervezetek előzetes konzultációk után, szakmai érvek figyelembe vételével állítottak jelölteket, akik 2012 januárjában, a tisztújító ülésen veszik majd át megbízásukat.



Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Tel.: 76/501-500
Fax: 76/501-538

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu