főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A szeretetreméltó, aranylelkű pap1843. február 3.

Váry Gellért piarista tanár1843. február 3-án született Váry Gellért piarista tanár. 1865 és 1873 között a kecskeméti piarista gimnáziumban tanított. Innen Vácra, 1891-ben már mint rendi kormányzó Nyitrára ment. 1901-től 1912-ig Rómában tartózkodott, az egyetemes rendi kormánytanács tagja, a piaristák rendjének képviselője volt. 6 nyelven beszélt, jól rajzolt, foglalkozott a zenével. Elsőként írta meg Csongrád város helytörténetét. A Figyelőben és a Kecskeméti Lapokban jelentek meg a Nemzetiség és irodalom, továbbá a Hazai irodalmunk klasszikus elemei című hosszabb tanulmányai. Főbb művei: Huszonöt év a kegyesrend irodalmi életéből, 1850-1875, 1877; Rajzolatok a görög műveltség világából, 1879; Calazanti Szent József, a kegyes tanítórend alapítója, 1883; Az irodalom bölcsészete, 1884. 1929. február 16-án hunyt el.


 Váry Gellértet mindenki szerény embernek ismerte. Önéletírásában így fogalmazott: „A tisztaság és az ízlés eszméjét a szerzetesi egyszerűséggel párosítva iparkodtam azon szobácskában is keresztül vinni, amely itt vagy amott lakóhelyemül jutott. Ezt úgy véltem eszközölhetni, hogy legyen szobámban oly dolog, amely szerzetességemet mutassa, legyen olyan, mely tanárságomról tegyen tanúságot, de mindez egyszerű és ízléses. E végből ágyam fölött egy kép függött, mely Jézust életnagyságban, mint „Ecce homo”-t tüntette föl, alatta pedig egy bronz feszület foglalt helyet. Könyvtáram fölött is egy álló feszület volt látható, míg szobám ajtójánál a falon egy szenteltvíztartó lógott. Könyveim szaporítására s azok csinos bőrkötésére úgyszólván mindenemet áldoztam. Lettek is apródonként oly szép beltartalmú,Váry Gellért: Szobám a kecskeméti piarista rendházban, 1865-1873 között s oly takaros kötésű könyveim, amelyek akármely belépőnek a figyelmét egyszerre magukra vonták. Ezeken kívül azután holmi lim-lom nem talált helyet az én lakószobámban, mint ezt láthatni ezon rajzból is, hol kecskeméti szobám van lerajzolva, melynek hét évig voltam lakója.”

Váry Gellért:
Szobám a kecskeméti piarista rendházban, 1865-1873 között


(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltára  *Pallas Nagylexikon  *Váry Gellért: Önéletírás) 

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu