
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. április 25.

PARTNEREINK

VALLOMÁSOK: Gerhát László zongoratanár, karmester50

50 éves Gerhát László zongoraművész-tanár, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. 1964. január 13-án, Gödöllőn született. 13 évesen kezdett zongorát tanulni Kelemen Józsefnénál a kecskeméti Kodály Iskolában. Gimnáziumi tanulmányait is a hírös városban folytatta, azután egy évig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt. 1986-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében zeneiskolai zongoratanári képesítést, majd a Zeneakadémián zongoraművész-tanári diplomát szerzett. Ezt követően karmester szakon diplomázott, Lukács Ervin és Gál Tamás voltak a tanárai. 1988-ban a Magyar Rádió zeneiskolájában, később a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított zongorát. 1989 óta a kecskeméti Kodály Iskola szakközépiskolai zongoratanára és korrepetitora, öt éve a zeneművészeti szakközépiskolai részért felelős szakmai oktatásvezető. A tanítás mellett két évig vezette a győri zeneművészeti szakközépiskola, valamint a győri zeneművészeti főiskola zenekarát is. 2007 nyarán Vásáry Tamás asszisztenseként a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar munkáját irányította. Rendszeresen fellép szóló és kamara koncerteken, feleségével gyakran játssza a kétzongorás és négykezes repertoárt. Számos zenei versenyen vett részt zsűritagként.

Bartók-koncert Szabadi Vilmossal
(Kecskemét, 2005. november 11.)
1996-ban újjáalakította a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart, melynek azóta is vezető karmestere. Irányítása alatt az együttes újra Kecskemét kulturális életének állandó és meghatározó résztvevőjévé vált. Neves szólistákkal, pl. Perényi Miklós, Jandó Jenő, Zsigmondy Dénes, Matúz István, Gyenyisz Macujev dolgozott együtt. Szakmai munkájáért több elismerést is kapott. 1998-ban Bács-Kiskun Megye Művészeti Díjával, 2006-ban - Kodály Zoltán szellemi örökségének ápolásáért, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar újjáalakításáért, a város zenei életének eredményes szolgálatáért - Kodály Zoltán-díjjal tüntették ki.

„Bár zenészcsaládba születtem - édesapám énektanár, karvezető és édesanyám is magas zenei műveltséggel rendelkező óvónő volt -, és így természetesen zongorázni is tanulgattam, a muzsikával komolyan foglalkozni mégis csak 13 évesen kezdtem. Hetedikes voltam már, amikor egy zenész családi barát unszolására szüleim elhoztak Kecskemétre a nagyon jó hírű zongora-pedagógushoz, Kelemen Józsefnéhez, aki először meghallgatott, azután elvállalta a taníttatásomat. Ettől kezdve heti rendszerességgel jártam át Jánoshalmáról, majd a Kodály Iskola tanulója lettem. Marika néni mind tanárként, mind emberként óriási hatással volt rám, az otthonról hozott «zenei fertőzést» viharos gyorsasággal megerősítette bennem. Megállíthatatlanul a zenei pálya felé sodródtam, ez lett számomra az egyedüli perspektíva.

Palotás József koncertmester köszöntése
(Kecskemét, 2010. január 1.)

A gimnázium elvégzése után egy évig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke voltam, majd előbb zeneiskolai zongoratanári képesítést, azután a Zeneakadémián zongoraművész-tanári diplomát szereztem. Később karmester szakon is diplomáztam. Ma már tudom, hogy szükségem volt mindegyik lépcsőfokra, így nyugszik jó alapokon a szakképzettségem.

Máig meghatározó élmény számomra a kórusmunka. Gyermekkórusban, valamint édesapám felnőtt kórusában is énekeltem egy ideig, sőt a 80-as években a Fasori Evangélikus Gyülekezet kórusát vezettem is, de az énektanári pálya kevésbé vonzott, ezért nem a karvezetői szakot választottam. A kórust tehát a zenekar mintegy kiváltotta, de az énekkari «közkatonai munka», a rendszeres próbákra járás azóta is nagyon hiányzik nekem. Tavaly decemberben, a Kodály-születésnapi koncertre készülő iskolai vegyeskarba befogadtak. Jó volt hallani a kórusvezető instrukcióit, együtt énekelni a 114. genfi zsoltárt.

A zongoraművész-tanári diploma megszerzése után, 1989-ben Ladics Zsóka néni, a Kodály Iskola akkori igazgatója Kecskemétre hívott vissza. Épp megüresedett két zongoratanári állás, és így feleségemnek és nekem is munkát kínált. Abban az időben csábítottak Győrbe és Szombathelyre is, de valójában nem sokat kellett gondolkodnunk a döntésen. Itt hirtelen mindent megkaptunk: állást, szolgálati lakást és nagyszerű szakmai közeget.

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Az adott időben mindig a lehető legjobb lehetőséget kaptam. Korábban a legkiválóbb tanároktól tanulhattam, majd ígéretes munkahelyhez jutottam, a karmesteri oklevél átvétele után pedig – a Dóbiás Péternek köszönhetően még életben tartott, de mélyponton lévő – Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vezetésére kaptam felkérést. A város támogatást ajánlott föl, mi pedig minőségi munkát ígértünk. Friss diplomásként komoly kihívás elé kerültem, de ki akartam próbálni magamat. A zenekar ki volt éhezve a rendszeres, intenzív, nívós munkára, így hamarosan meggyökeresedett a köztünk lévő kapcsolat, és a közönség is befogadta az együttest.

Azóta közel 20 év telt el. Szakmailag sokat fejlődtünk, egy stabil, kiegyensúlyozott, mindig magas színvonalú produkcióra képes zenekarrá váltunk. Nagyon sok szép, emlékezetes koncertet adtunk, több neves művészt kísértünk. Mindezek ellenére úgy érzem, most nem ott tartunk, ahol szeretném! Minden közös munka egy idő után változást kíván, épp ezért már évekkel ezelőtt hivatásos együttessé kellett volna alakulnunk. Egy éve a művelődési központ része lettünk, s ez jó döntés volt, hiszen a fennmaradásunkat garantálta, és ma is védettséget jelent, de ez önmagában nem biztosítja az együttes jövőjét. A szinten tartás ugyanis nem elég. Ha nem lesz változás, ha nem lesz pénz főállású zenészekre, akik napi próbák mellett hazai és külföldi koncerteken bizonyíthatnak, akkor a mostani stagnálást hanyatlás váltja majd fel, és a most még lelkes, jól muzsikáló művészek elhagynak bennünket.

A család életem legfontosabb része. Feleségem is zenész, és ez kapcsolatunkat különösen is erősíti, hiszen ugyanazokkal a napi gondokkal, örömökkel találkozunk. Hitünk is ugyanúgy összeköt bennünket: Rita katolikus, én pedig a helyi evangélikus gyülekezet presbitere vagyok. Hűségét, hitéhez való ragaszkodását tisztelem.

Felesége, Gerhátné Papp Rita

Két gyermekünkre is büszkén tekintünk. Mindketten ügyesen zenélnek, örömet okoz nekik, s nekünk is biztatás ez. Szeretnénk az ő boldogulásukat – amennyi rajtunk múlik – elősegíteni. Sokáig vártunk rájuk - 15 év után kaptuk őket -, de jó ez így! Életünk más területeihez hasonlóan itt is bebizonyosodott, hogy Isten kegyelméből mindig a legjobbat kapjuk. A hosszú várakozásra való visszaemlékezés pedig egyúttal figyelmeztetés is, hogy ajándékainkkal jól sáfárkodjunk.”

Lejegyezte: Varga Géza