VALLOMÁSOK: Alter Róbertné gépészmérnök, közgazdász60

Kecskeméten született 1951. december 9-én. Bár kibernetikus szeretett volna lenni, a GAMF gépész szakán kötött ki. Nemcsak megtanulta, meg is szerette a műanyagszakmát. Első munkahelyén azonnal a mélyvízbe dobták: egy új üzem vezetésével bízták meg. Később a BRG vezető technológusa, majd személyzeti főosztályvezetője lett. Közben elvégezte a Pénzügyi Főiskolát.

A legkisebbik unokámmal

A rendszerváltás után Kiskunfélegyházán, a Kunplast Műszaki Műanyaggyárnál helyezkedett el, s még ma is annak jogutódjánál, a Kunplast-Karsai Zrt.-nél dolgozik. Kezdetben gazdasági igazgató volt, 1993 óta – néhány év megszakítással – a cég vezérigazgatója. Számos elismerés birtokosa: Kiváló Dolgozó (több alkalommal), Karsai Holding Elnöki Díja (2007), Kiskunfélegyháza Város Gazdaságának Fejlődéséért Kitüntető Díj (2008). Mégis arra a legbüszkébb, hogy gyakran tapasztalja munkatársai ragaszkodását: „amikor beteg voltam, hiányoztam”.

Gyermekkor

         Szüleim 1885 karácsonyán
Egyszerű, de dolgos családból származom. Édesapám Jászapátiban élt, asztalos mesterséget tanult ki. Édesanyám kecskeméti lány volt, s miután összeházasodtak, itt telepedtek le. Nagy szerelem volt.. Apám vidám, jó kedélyű ember volt, fiúnak nevelt: műhelyében gyakran fúrtam, faragtam, gyalultam vele együtt, ma is magam javítom, ha elromlik valami. Anyám azonban szigorú, mondhatni prűd neveltetésben részesített. A legrosszabb az volt, ha úgy büntetett, hogy levegőnek nézett.

Én már Kecskeméten születtem. Jászapátiba, apám testvéreihez csak nyaranta látogattunk el, de ezek a hetek örök élményt jelentettek. Szerettem ott lenni. Nővéremmel sokat játszottunk egy hatalmas réten, hordtuk ki az ételt az aratóknak, még a tehenek kihajtása is örömet okozott.

Tanulmányok

A II. sz. Általános Iskolában, a mai Magyar Ilonában jártam ki az alsó osztályokat. Színkitűnő voltam, s bár az ezért járó plakettel még tartozik az iskola, mégis megbocsátottam, mert az akkori rendelkezések, a körzetesítés ellenére megengedték, hogy a fölső osztályokat ne a Béke téri iskolában végezzem, hanem a Hosszú utcaiban.

A Katona Gimnáziumban is jó tanuló voltam, de ezek az évek már nem csupán a tanulásról szóltak Anyám szigorúságával szemben ekkor kezdtem lázadni. Sem ő, sem az iskola nem vette jó néven, hogy a legrenitensebb fiúba lettem szerelmes. A szalagavató utáni kimaradás miatt pedig megkaptam életem első atyai pofonját is.

A diplomaosztó ünnepség után
(GAMF – 1973)

Érettségi után kibernetikusnak szerettem volna tanulni. Anyám azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Kecskeméten tanuljak tovább, ezért a GAMF-ra jelentkeztem. A felvételin mindent elkövettem, hogy elutasítsanak – a kérdésekre csak hümmögtem, pillogtam -, a tervem mégsem sikerült: felvettek. Gépész lett belőlem, de ezt sosem bántam meg, megszerettem ezt a szakmát!

Munkás évtizedek

1973-ban, első munkahelyemen rögtön komoly feladatot kaptam. A Hungária Műanyagipari Vállalat új üzemet épített, ennek vezetésével bíztak meg. A 120 fős cégnél mindent megtanultam, amit az iskolapadban nem lehetett elsajátítani. Az egyszerű, cigányemberekkel könnyen meg tudtam értetni magam, a piros könyvet lobogtatók már több gondot okoztak.

                     Munkatársaimmal 
Amikor a céget eladták a BRG-nek, átéltem: milyen keserű az, ha az ember munkát keres. Végül mégis ott kaptam lehetőséget. A rendszerváltás együtt járt az orosz piac megszűnésével, emiatt a BRG egy pillanat alatt összeomlott. Ismét munka után kellett néznem. Két helyre pályáztam. S bár a Honvéd Kórház is elfogadta jelentkezésemet, a Kunplastnak fél órával hamarabb már elígérkeztem. Azóta Kecskeméten élek ugyan, de Félegyházán dolgozom. Kezdetben a cég gazdasági igazgatója voltam, majd vezérigazgató  lettem. A privatizáció után az MRP-ben legnagyobb tulajdonosnak átadtam az irányítást, ezekben az években ismét a vállalkozás gazdasági területéért feleltem. A társaság tulajdonosi struktúrájának újbóli változása után, 2000 óta ismét a cég első embere vagyok. Büszke vagyok arra, hogy bármilyen nehéz időszak is van mögöttünk, a Kunplast-Karsai Zrt. töretlenül fejlődött, mindig nyereséges évet zárt.

Család

Szüleimhez hasonlóan az én házasságom alapja is egy óriási szerelem volt. Férjemnek sokat köszönhetek, szakmai sikereimhez nagyban hozzájárult az ő háttértámogatása. Munkaszeretetemet sokáig tolerálni tudta. A kora reggeltől az esti órákig tartó munkaidőm, a számtalan üzleti utam miatt azonban egyre kevesebb időt töltöttünk együtt, és így fokozatosan eltávolodtunk egymástól. Hivatalosan nem váltunk ugyan el, de már több éve külön élünk. Sajnálom, hogy így alakult, de örülök, hogy nincs harag közöttünk, ma is normális a kapcsolatunk. 
                                                                                            A nagy család: gyermekeim és unokáim 
Édesapámat 1995-ben elvesztettem, ezt nagy veszteségként éltem, élem meg ma is. Szerencsére édesanyám még él, ő is Kecskeméten, a közelemben lakik, jó tudni, hogy velünk van. Házasságomból két gyermek, egy fiú és egy lány született, mindketten szeretettel vesznek körül. Lányom barátsága különösen sokat jelent számomra. Ez egy hihetetlenül erős kötődés, minden napomat átszövi. És persze öt unokám is életem fontos része. Ha lehetne kívánnom valamit, hát szeretném még azt meglátni, hogy mindegyikük megtalálta a számítását az életben!