főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Színésznő a nyugalom szigetén50

Sáfár Mónika50 éves Sáfár Mónika színésznő. Budapesten született 1965. augusztus 10-én. 1991-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatán. Még főiskolai hallgatóként eljátszotta Tolcsvay–Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának cím­szerepét, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szegődött.

1993-ban a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol jelenleg vendégként játszik. Énekelte itt a címszerepet az Elisabeth című musicalben, volt Ellen a Miss Saigonban, a legnépszerűbb operettek primadonna szerepét pedig eljátszotta itthon és külföldön. Legutóbb volt Marica, Glavari Hanna A víg özvegyben és a Mária főhadnagy Farkasházi Antóniája, korábban szerepelt a Cirkuszhercegnőben, a My Fair Ladyben és a Csókolj meg, Katám című darabokban is.

1996-ban a Magyar Állami Operaház meghívására elénekelte Strauss: A denevér című művében Rosalinda szerepét. Ugyanebben az évben Pál Tamás hívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatához szerződött, ahol az operairodalom gyöngyszemeit énekelhette – a többi között Tosca, Boito: Mefistofele (Margit), Verdi: Nabucco (Abigél). 2006-ban debütált Puccini: Turandot című operájának címszerepével a Magyar Állami Operaházban. Számtalan külföldi turné részese, már több éve visszatérő vendége Japán színház- és koncerttermeinek.

Sáfár Mónika és Egyházi GézaSáfár Mónika és Egyházi Géza
(Lehár: A víg özvegy - Kecskemét, 2011)

2011 és 2014 között közel 100 alkalommal Kecskeméten is fellépett. Többek között A víg özvegy és a Marica grófnő operettekben csodálhatta meg őt a hírös város színházszerető közönsége. 2011-ben így vallott első kecskeméti szerepéről: "Még sosem játszottam Kecskeméten, de az első pillanattól kezdve olyan ez a színház számomra, mintha már jártam volna itt. Nagy öröm számomra, hogy egy különleges társulat életébe csöppenhettem bele". Egy évvel később pedig már személyes élményeiről is beszélt: "Már tavaly, A víg özvegy kapcsán is elmondtam, hogy nagyon szeretek Kecskeméten játszani – ez azóta sem változott. A társulat emberileg és művészileg is nagyon erős, itt az öltöztetőktől kezdve a kellékesen át a színészkollégákig olyan jó emberi tulajdonságokkal találkoztam, amelyek miatt mindig szívesen jövök ide. Felüdülés Kecskemétre megérkezni a budapesti hajtásból: olyan ez a hely, mint a nyugalom szigete, és nem utolsó sorban maga a színházépület is valamiféle kedvességet áraszt magából."

(Források:  *Budapesti Operettszínház  *Katona József Színház  *safarmonika.hu)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu