főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. február 26.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Sok üdvös dolgot adott Kecskemétnek150

Faragó Béla150 éve, 1865. október 28-án született Faragó Béla jogász, tanár, árvaházi igazgató. A középiskolát és a jogi stúdiumok egy részét Egerben végezte, majd belépett a jezsuita rendbe. A „hajlamaival nem egyező” pályát azonban hamarosan elhagyta, és a rendből kilépve a budapesti egyetemen fejezte be jogi tanulmányait. Már 12 éves kora óta abból tartotta fenn magát, hogy másokat tanított, több úri háznál nevelősködött. Mint a budapesti egyetem tanulója is rá volt utalva arra, hogy állást vállaljon. Így jutott a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, ahol a számvevői oklevél megszerzése után számvevőségi tisztté, majd ellenőrré nevezték ki. Közben a jogi tanfolyamot is elvégezte, valamint polgári iskolai tanítói diplomát is szerzett.

Ezt követően a központi kulturális igazgatás különféle területein működött, többek között a tanítói nyugdíjalapból fenntartott országos tanítói árvaházak szervezésének és ellenőrzésének referense volt. 1899-ben őt bízták meg a kecskeméti országos tanítói árvaház szervezésével. Megnyitásakor az intézmény igazgatója lett. Az 1906-os év eseményeit összegző Szőlősgazdák Nagy Képes Naptára szerkesztője így méltatta: „Faragó Béla azon öt-hat év alatt, melyet Kecskeméten töltött, igen szép társadalmi poziciót vivott ki magának lelkiismeretes munkásságával és puritán becsületességével. […] Munkásságától még sok üdvös dolgot várhat Kecskemét társadalma.”

Síremléke a kecskeméti Köztemetőben
Síremléke a kecskeméti Köztemetőben


Faragó Béla 16 évig tagja volt a községi iskolaszéknek. Részt vett a törvényhatósági bizottság és a közigazgatási bizottság munkájában is. 1907-től 1921-ig a Katona József Kör ügyvezető alelnöke volt. Az I. világháború idején javaslatára szervezték meg a kecskeméti népirodát. Az árvaházban vöröskeresztes kórházat szervezett. Több elismerő oklevelet, kitüntetést kapott. 1926. november 4-én Kecskeméten hunyt el.

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 1906  *Szőlősgazdák Nagy Képes Naptára, 1906) 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu