1950. szeptember 18-án született Sirkó László színművész, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja. A fővárosban előbb elektroműszerésznek tanult, majd a munka mellett két zeneiskolában is énekelni kezdett. Egyik vizsgáját hallva a kecskeméti szimfonikusok karmestere a hírös városba hívta. A 22 éves fiatalember engedett az invitálásnak és két évig a Radó Vilmos vezette társulat tagja lett: segédszínész karkötelezettséggel. Ez a rövid időszak egész életére döntően hatott, örökre elkötelezte magát a színészettel. A Színház és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett és az operett-musical szakon 1977-ben diplomát szerzett. Ezt követően 8 évadon át a Budapesti Gyermekszínházban játszott, de visszavágyott Kecskemétre, ezért 1986-ban örömmel mondott igent Lendvay Ferenc szerződés-ajánlatára és azóta a Katona József Színház tagja. Az elmúlt 25 évadban a színházszerető kecskeméti közönség több mint száz szerepben láthatta. Sodró erejű művészi játékával a szakma és a nagyérdemű elismerését több ízben is elnyerte. 2000-ben Az évad színészévé választották, 2002-ben Katona József-díjat kapott, 2006-ban Bács-Kiskun Megye Művészeti Díját vehette át, 2007-ben Bács-Kiskun Megyei Príma Primissima-díjban részesült, 2009-ben pedig ESTem Díjas lett, illetve az akkor alapított Pék Matyi-díjat is elnyerte. Ez utóbbi elismerést 2011-ben ismét átvehette. Négy évtizedes sikeres művészi pályafutásáért, sokoldalú rendezvényszervezői tevékenységéért 2012-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 

- Hosszú út vezetett a szülői háztól a Katona József Színházig, ahol aztán végleg rabul ejtett a színpad varázsa. Albertirsán töltöttem a gyerekkoromat és a kamaszkorom nagy részét. Onnan minden hajnalban Pestre utaztam tanulni. Az égvilágon semmi közöm nem volt ahhoz a szakmához, amit nagy nekifutással elkezdtem, de elhittem, amit mondtak anyámnak: „Ugyan minek az a gimnázium Annuska, egy jó szakmával többre viszi a gyerek”. Ezt olyan komolyan vettem tehát, hogy Újpestre jártam szakmát tanulni. Elektroműszerész lettem, de az áramtól féltem, a műszerészséghez pedig nem értettem. Amit megtanultam, azt tisztességből csináltam, de soha nem szerettem. A pesti élet során viszont összetalálkoztam néhány fiatalemberrel, akik énekelni tanultak. Ekkor hozott össze a sors Keresztessy Hédivel, valamint a férjével, Brandt Rudolffal, aki a bécsi opera énekese volt. Ők ketten tanítottak meg énekelni. Másfél, két éve oktatott már Hédi néni, amikor egyszer csak azt mondta nekem: „Gyönyörű szép ez a hang Lacikám, de kevés ez a két óra, amit adok magának hetente.” Akkor Fürst Sándor utcai zeneiskolában tanultam, és azt mondta, hogy iratkozzak be a Rózsa Ferenc utcába is, mivel ott is tanított, így két zeneiskolába jártam egyszerre. Az év végi vizsgát meghallgatta a kecskeméti színház karmestere, Németh László, és azt mondta, hogy örömmel lát a városban. Huszonkét éves voltam, amikor idejöttem, és Radó Vilmos direktor úr rögtön leszerződtetett segédszínésznek karkötelezettséggel. A kislányom már nyolc éves korában játszott ezen a színpadon, én már ugyan érettebb ifjú fejjel vágtam bele, de végre tudtam, hogy mit akarok. Az a két év csodálatosan szép volt ebben a színházban. Szerettek, tanítottak az idősebb kollegák, és sok feladatot kaptam. A második évadban Miszlay István lett az igazgató. Akkor Ernyei Béla játszotta Budapesten a Popfesztivál című darab Tanú szerepét, amit Kecskeméten én kaptam meg. Emellett segédszínészkedtem, asszisztenskedtem. Nagyon fontos, hogy egy fiatalember a színház minden zegzugát, minden tevékenységét megismerje. Éppen azért, mert a későbbiekben nagyon hasznos tudomány, ha tudja hogy az ügyelőpulton melyik gombot kell megnyomni, ha például az ügyelő kiájul az előadás alatt, mint ami meg is történt, de az sem baj, ha az ember tudja, hogy a zenekari árokban mi hogyan működik, illetve, hogy a világosítók hogyan dolgoznak.

A kecskeméti két év során Sirkó Lászlót felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Az operett-musical tanszakon Kazán István osztályába került.

- Csodálatos és borzasztó kemény éveket töltöttem el az iskolában és párhuzamosan Kazán István színházában, a Művészszínházban - később Bartók Béla Színház, majd Arany János színház -, a Paulay Ede utcában játszhattam. Rettenetesen sokat dolgoztam, hála Istennek, meg is tanultam a szakmát. Negyvenes átlagot játszottam havonta, minden nap a színpadon voltam, hétvégenként kétszer. Emellett ott voltak a próbák, és a főiskola. Folytonos futással telt az idő a Paulay Ede utca és a Rákóczi út között. De nem akárhogy, mindig időre. Meg is tanultam, hogy nem lehet elkésni sehonnan. Éjszaka, még az esti előadás után vissza a főiskolára, mert a vizsgákra fel kellett készülni, és a próbáknak általában éjfél után lett vége. Majd reggel megint a főiskolai órák. Aki ezt végigcsinálja, az megtanulja, hogyan tudja beosztani az erejét. Ehhez szállottság kell. Amikor az ember még nagyon fiatal, borzasztóan nagy a motiváció. Kecskeméten már beleszagolhattam a sikerbe, láthattam a kollégáimat nagy szerepekben, és nekem is jutott már olyan alakítás, ami után meghajolva nagy tapsot kaptam.

A főiskola, a pesti évek, győri és szegedi vendégjáték után mégis Kecskemétre húzott a szíve. Bármennyire is jó feladatokat kapott, szerette a közönség és a vezetői, folyton visszavágyott a hírös városba.

- Évek teltek el úgy, hogy nem jutottam vissza, még látogatóba sem. Míg egyszer csak elterjedt a híre, hogy Lendvay Ferencet felkérték, hogy tegyen rendet a kecskeméti színházi életben. 1986-ban egyik este elejtettem valaki előtt, hogy ha engem hívna Lendvay, akkor első szóra jönnék. Másnap reggel nyolckor csörgött a telefon és az igazgató úr felkért, hogy jöjjek hozzá Kecskemétre. „Négy boldog évet ígérek neked” - mondta. Kilenckor már aláírtam a szerződésem, tízkor bejelentettem az addigi színházamban, hogy elszerződtem. Szeptemberben eljöttem, és elültettem az első piaci kóborlásom alatt vásárolt rózsafát a színház előtt. Abban az évben volt az átépítés, az első évben a Művelődési Házban játszottunk, és aztán jöttünk vissza a nagyszínházba.

Galambos Erzsi és Sirkó László
(Laurents–Styne: Gypsy - Katona József Színház, 1993)

Elkezdődött egy gyönyörű, furcsa, nehéz, az örökké megfelelni akarás, és talán néhány dolognak megfelelni tudás időszaka, ami ma már közel 30 csodálatos évet jelent.

- Nincs különbség a színházi és a civil életem között. Aki ismer, az tudja, csak a kondenzcsíkot lehet látni utánam, amerre megyek, de ez rendben is van így. Elpusztulnék, ha nem lenne munkám. Ha nem engednének fel a színpadra, az lenne számomra a legeslegnagyobb büntetés.

Sirkóéknál a színház családi vállalkozás. Felesége súgó, kisebbik lánya, Eszter már nyolc évesen a Katona József Színház színpadának deszkáin próbálgatta szárnyait, nagyobbik gyermeke, Anna pedig szintén a munkatársa, ugyanis színházi asszisztens lett.

- A feleségemet, Ba Évát Pesten ismertem meg, amikor a Gyermekszínházban játszottam. Éva Kaposvárról jött oda kellékesnek. Ott bóklászott körülöttem egy gyönyörű szép vékony lány. Addig kerülgettük egymást, amíg összebútoroztunk, majd ennek eredményeként megszületett a mi gyönyörű kislányunk Annácska, akit én megálmodtam. Nem is volt kérdés, hogy kislányom lesz, mert álmomban láttam, a tengerparton ülni egy kis kalapban és a vízparton homokozott. Sajnos nevelkedéséből jórészt kimaradtam, a színház miatt ugyanis borzasztóan keveset voltam otthon. Amit nem töltöttünk együtt akkor, azt most pótoljuk, lépten-nyomon egymás sarkában vagyunk. Esztikém, a kisebbik lányom is több szerepen túl van már ebben a színházban, most a budapesti Weiner Iskolában tanul. Engem becsületes munkára neveltek, mondhatnám, hogy munkamániás vagyok. Otthonról semmi mást nem hozhattam csak a tisztességes élethez való ragaszkodást, azt a fajta megfelelni vágyást, amit egy szegény családból származó ember hozhat magával. Hasonlókra nevelem gyerekeimet. Nagyon szeretem őket, de a tisztességes munka az első, mert ha egyszer valamit felvállaltam, azt kötelességszerűen végre kell hajtani.

Rengeteg sikeres előadás áll már Sirkó László mögött. Volt olyan évad, amikor egyszerre volt az övé Mágnás Miska szerepe és a Fizikusok Möbiusa.

- Minden színész boldog lehet, ha két ilyen szerepben tűzik ki egyszerre. Csombor Terézzel, olyan partnert kaptam magam mellé a Mágnás Miskában, akivel elég volt csak összenéznünk, és tudtuk, mire gondol a másik. Olyan sikerünk volt együtt, hogy a közönség nem akart kimenni a színházból. Volt olyan nap, amikor egymás után két előadást tartottunk, és az esti közönség nem tudott bemenni, mert a délutáni még tapsolt. Ilyen és hasonló nagyszerű kollégákkal szeretném a további éveimet is szolgálatban tölteni. 

(Források:  *Bera Linda: Sirkó László jutalomjátéka - Magyar Teátrum, 2010  *Gál Orsolya: Sirkó László szenvedélye a színház - Magyar Múzsa, 2008  *Katona József Könyvtár  *Színházi képregény)