főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 18.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Sajtos Géza nyug. igazgató, a KKK alapítója1947. jún. 17.

Sajtos Géza nyugalmazott igazgató, a Kecskeméti Regionális Képző Központ alapítója, vezetője Hódmezővásárhelyen született 1947. június 17-én. A szegedi Vasútforgalmi Technikum elvégzése után Sajtos Gézaelőbb a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés-könyvtár szakán, majd a KLTE népművelés-felnőttnevelés szakán, míg 2005-ben a Közgazdaságtudományi Egyetem emberi erőforrás gazdálkodás szakán szerzett diplomát. 1969-től 1974-ig Kiskunfélegyházán, a Városi Tanács népművelési felügyelőjeként részt vett a Móra Ferenc Emlékház létesítésében, a Kiskun Napok felújításában. Ezt követően Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Tanács közművelődési csoportvezetője volt. 1976-ban a Katona József Színház igazgatójává nevezték ki, hat évadon át irányította a hírös városi társulat munkáját. 1983-tól az Erdei Ferenc Művelődési Központ vezetője lett, a mindennapi kultúra formáinak, rendezvényeinek bevezetése és meghonosítása fűződik a nevéhez.

1993-ban oroszlánrészt vállalt a Kecskeméti Regionális Képző Központ megszervezésében, felállításában. 2009-ig, nyugdíjazásáig az intézmény igazgatója volt. Munkájáért, a közért végzett tevékenységéért számos elismeréssel jutalmazták, így például 1985-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatával, a felnőttképzés területén közel két évtizeden át végzett magas színvonalú tevékenységéért 2008-ban a Magyar Köztársaságért Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.

Életpályájának alakulásáról, hogy miként jutott az irodalomtól a termelési kultúráig 2008 tavaszán a Hírös Naptárnak adott interjújában így beszélt:  "Eredendően az autonóm kultúra, főleg az irodalom érdekelt. Fokozatosan fölfigyeltem azonban a mindennapi kultúra fontosságára. Az például nagyon nem mindegy, hogy az eladó, a postás mi módon végzi munkáját. S innen már csak egy lépés a termelési kultúra, amely valamennyiünket körülvesz, végülis ebből élünk."

A Magyar Köztársasági Érdemrend
ezüst fokozata átadási ünnepségén

Sajtos Géza csupán 66 életévet kapott. 2013. december 24-én délelőtt hunyt el, a házhoz érkező mentőautóban állt meg a szíve. Temetését 2014. január 10-én tartották meg a Kecskeméti Köztemetőben.

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu