főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

NAPRÓL NAPRA2016. november 1-15.

november 4.

F. Tóth Pál, a Petőfi Népe korábbi főszerkesztő-helyettese50 évvel ezelőtt, 1966. november 4-én F. Tóth Pál, a Petőfi Népe főszerkesztő-helyettese rangos kitüntetést kapott: a Munka Érdemrend ezüst fokozatát vehette át a Parlamentben. Az elismerést Naményi Géza, a Tájékoztatási Hivatal vezetője ünnepélyes keretek között nyújtotta át a költőként és íróként is publikáló kecskeméti újságírónak.

Fejszés Tóth Pál Nagykőrösön született 1923. augusztus 27-én. Iskoláit szülővárosában és Budapesten végezte. Tagja volt a fiatal írók munkaközösségének. Újságíróként megyei lapoknál dolgozott Pest és Szolnok megyében, majd 25 éven át a Petőfi Népe szerkesztőségének munkatársa volt, ahonnét 1983-ban, a lap főszerkesztő-helyetteseként ment nyugdíjba. Versei, novellái folyóiratokban, antológiákban, napi és hetilapokban jelentek meg. Simon István főszerkesztősége idején a Kortárs is közölte verseit. 2012. október 9-én hunyt el.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Petőfi Népe, 1966) 


november 11.

150 éve, 1866. november 11-én hunyt el Fördős (Ferdős) Dávid református lelkész, egyházi író. Mezőlakon született 1787. december 27-én. Kecskeméten jelent meg 1842-ben Halotti búcsúzó versek című munkája, amelyet évtizedeken át használtak temetések alkalmával a dunamelléki és dunántúli református egyházkerületben.
(Forrás:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)


november 14.

Dr. Pethes Attila karon ülő gyermekével, Zsolttal, 1967-ben25 éve, 1991. november 14-én Kecskeméten hunyt el dr. Pethes Attila laborvezető főorvos.

Dr. Pethes Attila karon ülő gyermekével, Zsolttal
(1957)

Nagykőrösön született 1927. május 13-án. Általános és középiskoláit szülőhelyén végezte, azután Szegeden, az Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Iskolai évei alatt versenyszerűen sportolt, úszott, az egyetem akkoriban nagyon jó vízilabdacsapatában is játszott.

Orvosi diplomája átvétele után Kecskeméten kezdett dolgozni. Első munkahelye az Izsáki úti Megyei Kórház laboratóriumában volt, majd a KÖJÁL megnyitásától ott dolgozott nyugdíjazásáig mint laborvezető főorvos. Az 1980-as években megbízott igazgatóként egy ideig az állomás vezetői feladatait is ellátta. Munka mellett labororvosi, mikrobiológus orvosi és higiénikus orvosi szakvizsgát is szerzett - országosan is ritka volt, hogy valaki három szakvizsgával rendelkezzen. Orvosi feladatai ellátásában nagy segítséget jelentett az is, hogy angolul és németül is jól beszélt.

Munka közben
Munka közben


Munkája során kiemelt figyelmet szentelt az egészséges táplálkozás fontosságára. A gyermekétkeztetést is igyekezett jobbá tenni, míg a a hazai zöldségfélék nitrit-, illetve nitráttartalmát vizsgálva egyes gazdaságok túlzott nitrogén tartalmú műtrágya használata ellen emelte föl a szavát.

Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Bács-Kiskun Megyei Bizottságának több cikluson át elnöke volt. Kiváló munkája elismeréseként 1968 júliusában Érdemes orvos címmel tüntették ki.

Feleségével (középen) és színész házaspár barátjaikkal, Pathó Istvánnal és Móricz Ildikóval
Feleségével (középen) és színész házaspár barátjaikkal, Pathó Istvánnal és Móricz Ildikóval


Szabad idejében imádott olvasni, gyűjtötte is a könyveket, fantasztikus könyvtárában mintegy 100 db ritka, számozott példány is megtalálható volt. Nagyon szerette a családi és a baráti összejöveteleket is, elég nagy társasági életet élt. Nyugdíjas éveit nem sokáig élvezhette életének 65. évében hosszú betegség után csendben elhunyt.

(Forrás:  *Petőfi Népe, 1967, 1968, 1977, 1991)

 

 


Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu