főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. április 27.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

MOTORFELÚJÍTÁS FELSŐFOKON80

80 éves a Nagy Gépműhely Kft.

„Apai ágon nagyszüleim mindkét ágán már az 1800-as évek második felétől hagyomány volt, hogy a fiúk az úgynevezett vasas szakmát választották. Dédnagyapám, akit szintén Nagy Lászlónak hívtak vasas végzettségű volt, de elsősorban cséplésből élt. Ez idényjellegű nyári munka volt, télen a gépek javítását végezte.  Apai nagyapám az ő nyomdokait követve szintén vasas lett. A szakmát Tiringer Ferenc messze földön híres lakatosműhelyében tanulta. 1932-ben saját cséplőgépet vásárolt. Ekkor lett először - mai szóval élve - vállalkozó, az ő vállalkozását tartjuk cégünk elődjének.

1940 sorsfordító év volt: nagyapám társult sógorával, Mester Antallal. Tóni bácsinak esztergagépe volt, ezért nagyapám vásárolt egy korszerű svéd hengerfúró gépet. Ekkor fordultak a gépjavítástól a belsőégésű motorok felújítása felé. Ebben az időben nemcsak az első vidéki motorfelújító gépműhely volt az övéké, de Budapest és Szeged között az egyetlen is.

A dolgos hétköznapoknak a háború vetett véget. A katonai szolgálat alól nem volt kibúvó. Nagyapám ötször járta meg a frontot. A munka eközben azért, ha megszakításokkal is, de folyt tovább. Nagyobb szünetet csak a «felszabadító» szovjet hadsereg bevonulása hozott. Mivel kiürítették Kecskemétet, az oroszok elől a gépeket elásták az egyik rokon tanyáján, és a család elmenekült egy időre.

 Sajnos, a háborút követő államosítás családunkat sem kerülte el. Az erőszakos szövetkezetesítésnek engedve mint alapítók beléptek az Autójavító KTSz-be, így legalább nem vették el tőlük a műhelyt teljesen. Időközben édesapám, Nagy László is a vasas szakmát választotta. Inas évei alatt és a katonai szolgálatot követően is az Autójavító KTSz-nél dolgozott, ahol 22 évesen a cég legfiatalabb részlegvezetője lett.

Négy generáció 

Az akkori szakmai hozzáállás annyira távol állt édesapámtól, hogy amint lehetett önállósodni próbált. Nem akart mást, csak úgy csinálni a dolgait, ahogy azt ő szereti. 1964-ben a gazdasági lehetőségek könnyebbé válásával önálló ipart tudott váltani. Ezzel a sok államosítást megélt nagyapámat is kárpótolta kicsit a sors, hiszen ettől a cégtől ment nyugdíjba.

Édesapám soha nem vágyott elismerésre. Neki a kiválóan elvégzett munka öröme számított. Ennek ellenére megkapta a kiváló kisiparos, az aranykoszorús mester díjat és még miniszterelnöki kitüntetésben is részesült. A KIOSZ adóközösség elnöki tisztét társadalmi munkában 22 évig töltötte be, és 18 évig volt a mestervizsga bizottság elnöke. A sok munka és egyéb elfoglaltság mellett jutott ideje a családra is.  Két fiát, az öcsémet és engem már gyerekkorunkban a tisztes munka szeretetére nevelt. Sok időt töltöttünk a műhely körül, és érdeklődve néztük nagyapánk és apukánk munkáját. Nem csoda tehát, hogy mérnöki diplomáink megszerzése után mindketten édesapánk mellett kezdtünk dolgozni. A családi gépműhelyben végigjártuk a ranglétrát, és az elméleti tudás mellett a szakma minden gyakorlati fortélyát is megtanultuk.

A Nagy Gépműhely Kft. mai vezetői:
Nagy Károly és Nagy László 

2000-től, miután édesapám nyugdíjba ment, átvettük az atyai örökséget. A folyamatos fejlesztés elkötelezettjeiként az évek során cégünk profilját kibővítve egy korszerű hengerfej-felújító gépműhelyt alakítottunk ki. Az elmúlt csaknem 10 évben számos újítást vezettünk be, és ezzel tevékenységünk sokkal szerteágazóbb lett. Szakmai múltunkból szerzett tapasztalataink miatt először inkább kedvtelésből kóstoltunk bele az oldtimer autók és motorok belsőégésű motorjainak a felújításába. Mára ez komoly része cégünk tevékenységének. Ez magával hozta a különféle alkatrészek gyártásának igényét is.  Jelentős hazai és külföldi kapcsolataink révén évente több mint 100 veterán jármű motorját újítjuk fel. Emellett dugattyúkat, siklócsapágyakat, szelepeket és egyéb motoralkatrészeket is gyártunk.

Felújított oldtimer motor
 
Jelenlegi beruházásainkkal is a jövőt építjük. Ápolni és őrizni akarjuk a több generációs családi tradíciót, és ezért a jövőben is biztosítani akarjuk azt a minőséget, amit megszoktak és várnak tőlünk megrendelőink.”

Nagy László
okleveles gépészmérnök

 


Nagy Gépműhely
6000 Kecskemét, Fecske u. 5.
Tel.: 76/320-825
Fax: 76/508-059
E-mail: info@kolben.hu
Honlap: www.kolben.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu