1991. november 19-én nagyszabású, Európában is egyedülálló felsőfokú oktatási központ, a kecskeméti universitas elképzeléseit ismertették a Főiskolai és Kutatási Egyesülés sajtótájékoztatóján. Az egykori szovjet homokbányai kiképzőbázis területén, a rekordgyorsasággal, 65 millió forintos önkormányzati segítséggel felújított Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet épületében tartott eszmecserén egy támogatásra érdemes távlatos programot vázoltak föl a résztvevők.


Dr. Dovala Márta, a Tanítóképző Főiskola főigazgatója, az egyesülés soros elnöke foglalta össze, hogy kik és mit akarnak: a kecskeméti főiskolák — a tanítóképző, a kertészeti, a GAMF — szeretnének még konvertálhatóbb diplomát nyújtani, és integrálni képzési programjaikat például az idegen nyelv, a kommunikáció és informatika, illetve a társadalomtudomány oktatásában. A homokbányai volt szovjet bázis 39 épületének felhasználásával egy campus épülne ki kollégiumokkal, vendégoktatók számára rendelkezésre álló lakóövezettel, konyhával, étteremmel, könyvtárral, művelődési központtal, uszodával, kommunikációs rendszerekkel. A város főiskolái — a működők és az ezután létesítendők — közös nyelvi intézetet, idegennyelvi kulturális központot, pedagógiai és pszichológiai, társadalom- és természettudományi intézetet, gyakorlóintézményeket hoznának létre: a hatvan hektáros terület tehát az ipar, a piac igényeit maximálisan kielégítő, világszínvonalú főiskolai, majdan pedig egyetemi várossá nőné ki magát.

Merász József polgármester az önkormányzat messzemenő támogatásáról biztosította a közvéleményt, míg Györgyi Károly, a Bácsber igazgatója arról szólt, hogy az önkormányzatnak is köszönhetően Kecskeméten az országban is legelőször készülhetett hasznosítási terv volt szovjet ingatlanokra.

A nagyszabású tervek megvalósítása később elmaradt, az egyetemi campus azonban - más helyen és más formában - megépült, megépül.

(Forrás:  *Petőfi Népe, 1991)