főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2016. november 12.

Laukó Károly evangélikus lelkész110 éve, 1906. november 12-én, Kecskeméten hunyt el Laukó Károly evangélikus lelkész. Cegléden született. A híres nagykőrösi gimnáziumban tanult Arany János, Szász Károly, Szilágyi Sándor és Salamon Ferencz, majd a pesti teológián Török, Székács és Ballagi professzorok keze alatt. Tanári pályáját a budapesti evangélikus főgimnáziumban kezdte, de már 28 éves korában meghívták Kecskemétre lelkésznek, és ez állásában maradt haláláig. Az odakerültekor szegény, csekély lélekszámú gyülekezet az ő keze alatt megvagyonosodott, folyton fejlődött. Nagy munkabírása, puritán erkölcse, családi életének tisztasága, tudományos képzettsége általános tiszteletet szerzett neki. Kecskemét társadalmi életében is jelentős munkásságot fejtett ki: a városi képviselőtestület tekintélyes tagja, több jótékonysági és művelődési egyesület és intézmény elnöke, a takarékpénztár-egyesület igazgatósági tagja, a Kecskeméti Lapok alapítója volt. Rendszeresen publikált az egyházi és a helyi sajtóban, cikkei jelentek meg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapokban. és más egyházi folyóiratokban, néhány alkalmi írását és fordítását önállóan is kiadta. Gyászközleményében a Vasárnapi Újság így méltatta: "Kecskemét városa egyik legkiválóbb polgárát vesztette el a napokban elhunyt Laukó Károllyal, a város evangélikus hivei pedig köztiszteletben állott, szeretett lelkészüket. 40 évig hirdette az igét kecskeméti híveinek s ez idő alatt mindig példáját adta az emelkedett gondolkozású, tiszta életű papnak."

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 1891  *Vasárnapi Újság, 1906)


50 éve, 1966. november 12-én Kamerák az iskolában címmel egy francia tévéstáb kecskeméti látogatásáról számolt be a Petőfi Népe. A francia televízió munkatársai az Ének-Zenei Iskolában öt napig forgattak, ennek kapcsán készült a cikk, melyben Kodály Zoltán is megszólalt.

Kodály Zoltán és Pierre Voslinsky gyártásvezetőKodály Zoltán és Pierre Voslinsky gyártásvezető

A „Világ zenéje” című sorozat számára készített mintegy 20 perces videofilm a magyar ének- és zeneoktatás módszertanából kívánt ízelítőt adni. Pierre Voslinsky gyártásvezető, a párizsi konzervatórium volt tanára a produkció hátteréről beszélt a megyei napilap munkatársának: „Úgy terveztem, iskoláról iskolára járva töltjük ki az időt. Kodály Zoltán tanácsolta, hogy Kecskemétre jöjjünk, mert itt egy helyen megtalálunk mindent, amire szükségünk van. Túlságosan is igaza lett. Húsz osztály énekórái, énekkar, zenekar, egyéni hangszeroktatás. Mindegyik új és új látószögből villantja fel az iskolai zenekultúra számunkra hihetetlen gazdagságát, a nevelő munka szigorú, de természetes logikáját, üde szellemességét.”

A francia filmeseket Kodály Zoltán is elkísérte Kecskemétre. A város neves szülötte a filmben is megszólalt egy rövid interjúban, és a Petőfi Népe olvasói számára is tömören, egy különös hasonlattal összegezte a történéseket: „Az elefánt tanulni jön az egérhez.”

Kodály az Ének-Zenei Iskola helyzetét is értékelte: „Sajnos, nem olyan gyakran jöhetek, mint szeretném. De így is látom, mi az alapvető baj. Az, hogy a falak nem nőnek a gyerekekkel együtt.” A kiváló muzsikus célzását Nemesszeghy Lajosné igazgatónő magyarázta meg: „Az eredeti terv szerint az Alföldi Állami Pincegazdaságtól megkaptuk volna a volt kolostor épületét. Csakhogy nem épült meg az új irodaházuk, s így még mindig ott vannak. Mi meg persze egyre jobban szorongunk. Az idén lesz az első érettségink, s már az összes elképzelhető helyen, még az orvosi rendelőben is tanítunk...”

(Forrás:  *Petőfi Népe, 1966)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu