175 éve, 1841. január 28-án született Újházi Ede színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője. Szülei akarata ellenére 1864–65 fordulóján mint kardalos beállt Szigeti Imre társulatába, ahol 1866 teléig játszott, majd 1868 augusztusáig Fehérváry Antalhoz szerződött. Tőle Latabár Endre hívta át Kassára. Két kassai téli évad után a Nemzeti Színház Tóth József helyére próbajátékra hívta, és 1870. április 1-jén szerződtették. 1914 januárjáig, nyugdíjba meneteléig a Nemzeti Színházban játszott. A kecskeméti teátrum három napig tartó megnyitó ünnepségsorozatának első előadásán, 1896. október 14-én - mint a Nemzeti Színház művésze - is fellépett: Tiborc szerepében láthatta őt a nagyérdemű. (tovább olvasom: »») 

135 éve, 1881. január 28-án hunyt el Sólyom (Schmiding) József piarista tanár. 1815. március 10-én a Komárom megyei Héregben született. 1832-ben Privigyén lépett a piarista rendbe. 1834-től Nagykárolyban helyettes tanár volt, közben bölcsésztanfolyamot végzett Vácon, illetve teológiát tanult Nyitrán és Szentgyörgyön. 1840-től Kalocsán, 1845-ben Veszprémben, majd 1846-tól 1848-ig Kecskeméten, a kegyesrendiek gimnáziumában tanított. A szabadságharcban aktívan részt vett: 1848-ban közhonvédként katonának jelentkezett, később főhadnagyi rendfokozatot ért el. A rendbe visszatérve, minden foglalkozás nélkül, Rózsahegyen, Léván, Privigyén, Szentgyörgyön, azután ismét Privigyén tartózkodott. 1855-től 1858-ig a felsőbbség engedelmével Trencsénben és Besztercebányán mint egyházi szónok dolgozott. 1858-tól húsz éven át ismét taníthatott: Debrecenben, Magyaróvárott, Máramarosszigeten, Kolozsvárott, Léván, Selmecbányán és ismét Debrecenben. Nagy ismeretekkel bírt a német irodalomban. Cikkei a Győri Közlönyben jelentek meg. 1878-ban Podolinban nyugalomba vonult, 1881. január 28-án ott hunyt el.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei: Magyar írók élete és munkái)

65 éve, 1951. január 28-án Százhalombattán született Farády István színművész. Amatőr színpadon kezdte pályáját, majd 1973-ban elvégezte a Színművészeti Főiskolát és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. Hamar a hírös város színházszerető közönsége kedvence lett. 1975 elején, Schiller Don Carlosának címszerepében nagy sikert aratott. Alakításáról a megyei sajtó így írt: "A címszerep nem tartozik a leghálásabb feladatok közé. Farády István szép alakítása tükrözte szeretet utáni vágyát, apahiányát, az első, igazi szerelem örömét, kínját, meggyőzte a nézőket arról, hogy őt más eszmék vezérlik."

Shakespeare Periklész című drámájának címszerepében
(Kecskemét, 1978 - Fotó: Tóth Sándor)

A következő négy évadban is számos kitűnő szerepet kapott. Ranko Marinkovics 1976-ban bemutatott Glória című színművében - a címszereplő Sára Bernadette volt - is emlékezetes alakítást nyújtott. Az akkori megyei napilap így írt Farádyról és az általa megformált alakról: "A darab első részének feszültsége jórészt két pap szellemi párviadalának következménye. A fiatal "csodatévőt" Farády István játszotta. Mozgalmas, lüktető feszültsége, belső energiájából adódó fanatizmusa a cselekmény szinte egyetlen motorja volt. Nem mérlegel, nincsenek kételyei, egyéniségéből hiányzik a mások megértésének képessége. Indulatai egy tévútra sodródott, anarchista lázadásra emlékeztettek."

1978-től 1982-ig a Népszínház–Várszínház, 1982–től 1985-ig a Nemzeti Színház művésze volt, majd 1987-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban szerepelt. 1987 és 1991 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1991 után szabadfoglalkozású színművész volt. Pályája kezdetén főként hősszerepeket alakított, később pedig karakterszerepeket. A televízió is gyakran foglalkoztatta.

2004-ben, karácsony másnapján tüdőrákban hunyt el. Az akkor már nagybeteg Ruszt József 2005 januárjában ezt írta Farády István halála kapcsán Jordán Tamásnak: "... adtál valami mintát, valami extrát, hogy milyen szöveget írjak én (Farády Istvánnak), ennek a tündéri fiúnak, akit szerelmetesen szerettem, ... s ezzel valahogy vége van, talán bennem is ennek a hajdanvolt Kecskemétnek. Azt hiszem Pisti őrizte meg Kecskemétet, s talán éppen azzal, hogy már hosszú ideje nem csinált semmit, szűz maradt mindentől, ami még érhette volna. Kecskemét volt az övé és ő volt Kecskemét."

(Források:  *Magyar Színházművészeti Lexikon  *Petőfi Népe, 1978  *szinhaz.hu)