főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 18.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Klapka György, a szabadságharc tábornoka1892. máj. 17.

 125 éve, 1892. május 17-én hunyt el Klapka György, a szabadságharc tábornoka, az emigrációban a Nemzeti Igazgatóság tagja, emlékiratíró.

1820. április 7-én cseh-morva származású, német anyanyelvű, ízig vérig katona családban született. A család felmenői között több hadmérnök, tiszt, tábornok is fellelhető. Nagyapja, Klapka Károly II. József uralkodása idején települt át Magyarországra. Apja, Klapka József 1819-1833 között Temesvár polgármestere volt, ezen felül nyomdatulajdonos, és könyvtáralapító. Miután édesanyját nagyon korán, 4 éves korában elveszítette, tizenegy évesen apja testvére Klapka Frigyes és neje Deák Krisztina vette magához és taníttatta, nevelte Kecskeméten. A hírös városban tanult meg magyarul beszélni, 1832-tól 1834-ig a kecskeméti piarista gimnázium tanulója volt. Ez idő alatt a mai — emléktáblával is megjelölt — Klapka-házban lakott.

Klapka György katonai pályáját Bécsben kezdte, ahol a magyar testőrségnél tüzértisztként szolgált. Itt ismerkedett meg Görgey Artúrral is, és itt ért el főhadnagyi rangot. Öt évvel később - 1847-ben - a 12. határőr ezredhez vezényelték, majd 1848 tavaszán a forradalom hatására önként jelentkezett honvédségi szolgálatra, ahol századosi rangot kapott. A miniszterelnök, gróf Batthyhány Lajos Komáromba vezényelte, ahol a helyőrség eskütétele után őrnagy lett, utána pedig hadügyminisztériumi osztályfőnökké léptették elő. 1849. január 7-én Kossuth magához kérette és kinevezte a felső-tiszai hadtest parancsnokává, s egyúttal ezredesi rangot kapott. A sikeres tavaszi hadjárat során, az isaszegi győzelem után, 1849. április 6-án tábornokká is kinevezték, majd egy rövid ideig a hadügyminiszter helyettese lett.

 Életének talán legdicsőségesebb időszakát 1849. májusától október 2-ig Komáromban töltötte, ahol a vár parancsnoka volt. A világosi fegyverletétel után csak hetekkel adta fel a várat, mert addig harcolt, taktikázott és alkudozott, míg végül sem a támadóknak, sem a védőknek nem adódhatott más lehetőség, mint a megegyezés. Ezt követően emigrációba vonult. Előbb Törökországban talált menedékre, majd Olaszországban és Svájcban élt, de sosem feledkezett meg hazájáról és annak sorsáról. Az osztrák-olasz-francia háború idején - 1859-ben - részt vett az olaszországi magyar légió megszervezésében, 1864-ben pedig Garibaldi oldalára állt az osztrákokkal, illetve a Habsburgokkal szemben. Az osztrák-német háborúban hozta létre a Klapka-légiót, olyan katonaként, aki sohasem felejtette el azokat a bűnöket, amelyeket a Habsburgok hazája és a szabadság ellen követtek el. A kiegyezés után visszatért Magyarországra, ahol néhány évre országgyűlési képviselővé választották, majd végleg visszavonult a katonai pályától, a harcoktól, és a közélettől is. 1892. május 7-én halt meg Budapesten, temetésén 30 ezren énekelték a Klapka indulót, melyet az ő tiszteletére szerzett Komáromban Egressy Béni. Bár Budapesten van eltemetve, mégis komáromi földben nyugszik, ugyanis Tuba János koporsójára szórta annak a városnak a földjét, melyért négy véres csatát vívott.
(Források:  *BANATerra, a Bánság enciklopédiája  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu