főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

IN MEMORIAM: Fekete Tibor színművész

Fekete TiborÉletének 88. évében, 2014. április 23-án elhunyt Fekete Tibor Jászai Mari- és Katona József-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja.

Salgótarjánban született 1927. április 5-én. 14 éves korától a Hirmann Ferenc Fémárugyárban (később Acélöntő és Csőgyár) dolgozott lakatosként. A katonaság után a József Attila Színházban kapta első, egymondatos szerepét. Kiss Manyi és Gregus Zoltán kedvence lett, akik Rózsahegyi Kálmán figyelmébe ajánlották., majd 1952-ben Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végzett. Vizsgaelőadásán a Faluszínház főrendezője, Both Béla és igazgatója, Mátrai József is jelen voltak. Nem sok idő múlva - 1953-tól négy éven át - már a Faluszínház rendes, szerződtetett tagjaként járta velük az országot. 1953-tól négy éven át az Állami Faluszínházban játszott. 1957-ben Kecskemétre szerződött, és két rövid megszakítással - 1983-87 Győri Nemzeti Színház; 1992-95 Békéscsabai Jókai Színház - haláláig a Katona József Színház tagja volt.

Fekete TiborLegnagyobb sikereit erős akaratú, népi hősöket alakítva aratta. Főbb szerepei: Tiborc (Katona J.: Bánk bán); Dózsa (Illyés Gy.); Eddie Carbone (Miller: Pillantás a hídról); Rank doktor (Ibsen: Nóra); Willy Loman (Miller: Az ügynök halála); Csörgheő Csuli (Móricz Zs.: Úri muri); Komáromi Boldizsár (Móricz Zs.: Kismadár); Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Alfred Ill (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása); Miska pincér (Kálmán: Csárdáskirálynő); Ferenc császár (Kodály Z.: Háry János). Raffai Sarolta neki írta Vasderes című darabjának egyik főszerepét. Szerepelt filmekben (pl. Vámmentes házasság; Szamba) és televíziós produkciókban is (pl. Tizennégy vértanú; Farkasok; Kántor-sorozat; Beszterce ostroma; Ne zárjátok kulcsra az ajtót; Peer Gynt). Erkel Ferenc két operájának televíziós változatában is jelentős szerepet osztottak rá. Korábban éveken át az Aase-díj odaítélését elbíráló kuratórium tagja volt. Kitüntetései: Jászai Mari-díj (1965); Katona József-díj (1971); Érdemes művész (1982); Kiváló művész (1989); Aase-díj (2000); Életműdíj (2005).

Fekete Tibor
(Miller: Az ügynök halála - Kecskemét, 1972)

„1952-ben végeztem el Rózsahegyi Kálmán színésziskoláját. 1953-tól 1957-ig az Állami Faluszínház tagja voltam, utána szerződtem ide Kecskemétre, ahol számtalan gyönyörűbbnél gyönyörűbb szerepet játszottam el. Voltam persze vendégszínész más városokban is: Győrben, Veszprémben, Budapesten és 1992-95 között a békéscsabai Jókai Színházban, itt már a kecskeméti Katona József Színház örökös tagjaként. Győrben 1983-tól négy éven keresztül játszottam olyan szerepekben, mint pl. a Csörgheő Csuli az Úri muriban vagy Alfred Ill Az öreg hölgy látogatásában, ahol Berek Kati volt a partnerem. Veszprémben Móricz Kismadárkájában játszottam, melyet Sík Ferenc, a volt Nemzeti Színház rendezője vitt színre. Nagyon szerettem ezt a darabot, ráadásul itt is mindenáron azt szerették volna, hogy végleg ott Tiborc szerepében Fekete Tibormaradjak. Mikor 1987-ben Lendvay Ferenc lett Kecskeméten az igazgató, egészen Veszprémig utánam jött, hogy ki játssza otthon a Bánk bánban Tiborcot, ha nem te?! Így kerültem újra haza, s eljátszottam Tiborc szerepét hatvanévesen is. Az első Tiborcot még a harmincas éveimben játszottam, Seregi László rendezésében. Akkor ehhez még erősen maszkírozni kellett magam, másodszor már hozzá öregedtem. Csak kiálltam a színpadra, megráztam a fejem, s elkezdtem: «Bánk bán - nagyúr -! Én Tiborc vagyok»...

Fekete Tibor
(Katona József: Bánk bán - Kecskemét, 1987)

Dr. Németh Antaltól kezdve Bodolayig tíznél több rendezővel dolgoztam együtt az életem folyamán, de talán Seregi Lászlótól kaptam a legjobb instrukciókat. Az első Tiborc-szerepnél Jánoky Sándor barátommal felváltva kellett játszanunk, de ő jóval idősebb volt nálam.Seregi az első próbánál odajött hozzám: «Most lemész a büfébe, eszel valamit, aztán visszajössz Tiborcként és elmondod az életedet!». Így lett. Mikor már ott jártam, hogy «S ha tán utolsó fillérünkre egy/ Törvénytudó felírja a panaszt:/ Ki írja fel keserves könnyeinket,/ Hogy jó királyunk megláthassa azt.», hatan fogtak meg, úgy sírtam. Egy alkalommal lejött megnézni az előadást Major Tamás társaságában Nádasdy Kálmán is. A Dózsa-klubban volt a kiértékelés, s a már akkor legendás hírű rendező sorra elmondta az észrevételeit. Egyszer csak megelevenedett a hangja: «Az a fiatalember, aki a Tiborcot játszotta, nagyon jó volt.» Erre Major is megszólalt a maga suttogó-mély hangján: «Egyetértek Nádasdy Kálmánnal». – Szép emlékek ezek...

Feleségével 2009-ben (Fotó: Kada Erika)
Feleségével 2009-ben (Fotó: Kada Erika)Gyermekkorom óta vallásos, hívő ember vagyok. A feleségemmel negyven éve vagyunk együtt, de máig nincs olyan vasárnap, hogy ne mennénk vele a templomba. A Jóisten megsegített engem, hogy ezt a sok csodálatos szerepet eljátszhattam - én, aki egy egyszerű, senki gyerekből lettem azzá, ami. Egy kicsit hasonlatos az én pályám ahhoz, amit a templomban a pap csinál: Először egy hatalmas, szinte tapintható csendet teremt, s ezen a közös szálon a prédikációjával felhozza az emberi lelket olyan magasságokba, ahová egyedül soha vagy csak igen nehezen jutna el. Ezt a csöndet a színpadon nem könnyű megteremteni. Az ügynök halála című darab úgy kezdődik, hogy bejövök két hatalmas bőrönddel a színpad közepére. Meg kell tenni ehhez vagy harminc lépést. Ennyi időm van arra,hogy összegyűjtsem az erőt arra, hogy egyedül létezni, szólni, hatni tudjak aszínpadon. Persze, hogy hol a Jóistenhez fohászkodtam, hol azt mondtam: «Józsi, most segíts!», mert Tímár József játszotta ugyanezt a Nemzetiben, s az ő bőröndjeit kérte kölcsön a kellékesünk...

Nyolcvankét éves fejjel talán már eldicsekedhetem, hogy a pécsi színháztól kezdve a Vígszínházig engem igen sokfelé csalogattak, de egy percig sem bántam meg, hogy Kecskeméten maradtam. Nagyon szeretem ezt a várost, s úgy érzem, a város is megszeretett minket. Ha feleségemmel megyünk az utcán, innen is, onnan is ránk köszönnek. Gyakran megfordulunk a piacon is. Ehhez kapcsolódik egy meghatóan szép emlékem. 2007. február 16-án gálaműsorban köszöntött a színház 80. születésnapunk alkalmából Gyólai Viktóriát és engem.  A köszöntő szavak után felhoztak a színpadra egy óriási ajándékkosarat, amit a piaci árusok közösen állítottak össze a tiszteletemre: lila hagyma, körte, zöldpaprika, s más – télen ritka – finomság volt benne színpompásan összeállítva, mellette gratuláló levél egy csomó aláírással...”

(Részletek Kada Erika 2009-ben készített interjújából)

(Források:  *Hunyadivárosi Hírmondó, 2009  *Ki Kicsoda Kecskeméten) 

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu