főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Hofi Géza humorista2002. április 10.

Hofi Géza előadóművész, humorista2002. április 10-én hunyt el Hofi Géza humorista, Kossuth- és Jászai-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Hofi Géza előadóművész, humorista
(MTI Fotó: Keleti Éva)

Hoffmann Géza néven Budapesten született 1936. július 2-án. Az érettségit követően háromszor is sikertelenül felvételizett a színművészeti főiskolára, de a színész szakmától ez sem vette el a kedvét. Porcelángyári munkásként helyezkedett el, s katonai szolgálata után beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, emellett játszott a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában.

1960-ban a Fészek Klubban megkereste Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatóját, aki (immár Hofi néven) szerződtette. Az előadások után parodizálta a színpadon felvonultatott karaktereket. E paródiák sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, és működési engedélyt szerzett az Országos Rendező Irodától. Műsoraival országszerte népszerűséget szerzett. 1967-től dolgozott Koós János táncdalénekessel, párosuk hatalmas sikereket aratott, Macskaduett című számukból a hetvenes években Nepp József rendezett rajzfilmet.

Hofi Géza önálló estjének, az Élelem bérének 500. előadásán a Madách KamarábanHofi Géza önálló estjének, az Élelem bérének 500. előadásán a Madách Kamarában
(Budapest, 1995. április 30. - MTI Fotó: Ilovszki Béla)

A kiugrást a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiája hozta meg számára. Két évvel később szerződött a Komlós János vezette Mikroszkóp Színpad társulatához, ahol előadásai telt házzal futottak, s a televízióban is foglalkoztatták. Komlós halála után, 1982-ben elhagyta a Mikroszkópot, a következő évben a Madách Színház tagja lett. A Madách Kamarában Hofélia című önálló estjét ötszázszor játszotta óriási sikerrel, műsora lemezen is megjelent. Az 1987-től futó Élelem bére című darabja 2001 májusára elérte az 1500. előadást.

Sikereinek titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a közélet eseményeinek kíméletlen, de mégis kedves és közérthető kifigurázása, a gyors reagáló képesség volt, poénjai nemzedékek számára váltak szállóigévé. Számos lemeze jelent meg, állandó résztvevője volt a szilveszteri rádiókabaréknak. Sikere a rendszerváltást követően is töretlen maradt, műsorainak hangvétele és stílusa, egyéni humora semmit nem változott.

Munkásságát 1970-ben és 1973-ban Jászai Mari-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész címmel ismerték el. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a Kossuth-díjat. Szilveszteri műsor rögzítése a Magyar Televízió 4-es műtermében1997-ben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választotta, lábnyomát rögzítették a pesti Broadwayn. 2001-ben neki ítélték a Pro Cultura Urbis díjat.

Szilveszteri műsor rögzítése a Magyar Televízió 4-es műtermében
(Budapest, 1982. december 1. - MTI Fotó: Friedmann Endre)

Egészsége a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, de ahogy állapota engedte, színpadra lépett. 2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara színpadán. Három nappal később álmában érte a halál. A Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, emlékét a Nagymező utcában felállított szobor is őrzi. 2011-ben az Örkény Színházban felavatták gránitban megörökített lábnyomát. Tiszteletére kisbolygót neveztek el 180857 Hofigeza néven.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu