1742. április 13-án hangzott fel először Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriuma.

Händel 1741 augusztusától foglalkozott a Messiás megzenésítésével, és mindössze huszonnégy nap alatt - augusztus 22. és szeptember 14. között - készült el vele (igaz, kölcsönzött a saját korábbi darabjaiból részeket). Händel 1741 novemberében utazott Dublinbe, és a Messiást 1742. április 13-án mutatta be egy újonnan megnyitott koncertteremben, a Neal's Music Hallban. Az előadást Händel a csembaló mellől vezette, a zenekart pedig Matthew Dubourg vezényelte. A bemutató rendkívül sikeres volt, a közönséget lenyűgözte az oratórium.

A londoni bemutató 1743 tavaszán volt, s ezután szokássá vált, hogy az oratóriumot - jótékonysági céllal - minden évben megszólaltatják a Foundling Hospital (árva- vagy lelencház) kápolnájában. Händel életében összesen harmincnégyszer adták elő, mindannyiszor az árvaház javára. A Messiásnak rövid idő alatt egyre nagyobb lett a népszerűsége, és a kortárs zenetörténész Burney a következőket írta róla: „E szent oratórium, ahogyan eleinte nevezték, mivelhogy szövege teljes egészében a Szentírásból származik, a közönségnél igen nagy tetszést aratott, ezért Händel a legtisztább jótékonyságtól indíttatva arra a dicséretes elhatározásra jutott, hogy a Messiást minden évben előadja az árvaház javára. S ez így is történt élete végéig..."

Nagy-Britanniában szokássá vált, hogy a Messiás legismertebb részlete, a kórus által előadott Halleluja alatt a közönség állva hallgatja a zenét. A szokás eredete II. György fűződik, aki a londoni premier előadásán felállt a Halleluja hallgatása közben, a közönség pedig követte őt.


A Messiás nem drámai oratórium, hanem hitvallás. A szövegek nagy része ótestamentumi prófécia és zsoltár, melyekben Krisztusról van szó, sorra véve a benne beteljesedett próféciákat. Ezek mellett természetesen újszövetségi idézetek is gazdagítják az oratóriumot, felmutatva ezzel a két könyv nagy egységét. Händel az első bemutató után, és majd a későbbiekben is, egyre több változtatást, módosítást hajtott végre a Messiáson, amely változtatások oka főleg a mindenkori előadói apparátushoz való igazítás volt. Ennek következtében az oratóriumnak nincs állandósult verziója, a mai előadások és hangfelvételek során általában feltüntetik, melyik változatról van is szó. Ráadásul a darab olyan hosszú (több mint két órás), hogy manapság teljes egészében ritkán adják elő, még a hangfelvételek egy része is csak rövidített változatot tartalmaz. A Halleluja utáni első szopránária bevezető sorát („I know that my Redeemer liveth" - „Tudom, hogy megváltóm él") vésték rá Händel Westminster-apátságbeli sírjára.

(Források:  *fidelio.hu  *Pongor Gábor: Tudom, hogy megváltóm él)