főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Falus Elek és a szőnyegszövő intézet100

100 éves a Kecskeméti Művésztelep III.

 „Falus Elek úr, Donatello egy firenzei bronz-portraitjára s nem tudom minő föl nem fede-zett misztikus vad fajra gondoltat. Olyan valaki, embernek, művésznek, métiernek, akiből csak egy van Pesten. Érdekes.” (Szép Ernő, 1922)

Falus Elek
(Pólya Tibor karikatúrája)

125 éve született Falus Elek grafikus, iparművész, díszlettervező, több középület belső és külső dekoratőre. Mindamellett elsősorban a könyvtervezés terén vált ismertté, melynek alapjait Münchenben és Londonban sajátította el. Legjelentősebbek „Az Est” híres címbetűrajza, majd főleg 1910-től kezdve a „Nyugat könyvei” sorozat címlapjai (pl. Móricz, Szomory és Ady kötetei), illetve magának a folyóiratnak a tipográfiája.

A Kecskeméti Művésztelep nem csupán egy újabb „piktorkolónia” kívánt lenni, hanem Gödöllő-höz hasonlóan az iparművészetnek is helyet kívánt adni. Az Iványi Grünwald által jegyzett program Falus Elek külföldön megszerzett tapasztalataira is épített. „Ez a rész 3 szakot ölelne fel: a művész textilt; különösen szőnyeg, gobelin s díszgyapjú szövés, a keramikát s grafikai műhelyt, melyben esetleg a művészi könyvkötés is benne foglaltatnék.” A vázolt tervekből Falus végül csak a „művész textilt” tudta megvalósítani. A közgyűlés már Iványiék fellépése előtt, 1909 tavaszán elhatározta a szőnyegszövő intézet létrehozatalát, amely 1909 októberében meg is nyílt az egykori Jausz-féle házban. Az első vezető Medveczky Ilona volt, Falus hivatalosan csupán 1910 júliusában vette át az irányítást.

Falus Elek tervezte szőnyeg

Elsősorban kézi csomózású perzsaszőnyegek készültek, de mellette csomózott párnákat, terítőket, illetve szőtteseket is találunk. „A Művészház most záródó Rippl-Rónai kiállításán egy új magyar művészeti produktumot mutattak be: a kecskeméti szőnyeget. A bemutatkozás sikerült, a kecskeméti szőnyeg a legelső, amellyel a múlt évben alakult és most hajlékait építő művésztelep a nyilvánosságra lép, szinte az első napon népszerű lett, ami rendkívül fontos a tömegek szükségletét kielégíteni hivatott cikknél.” A művésztelep első sikerét tehát a szőnyegszövő révén aratta. Az 1911 márciusában megrendezett tárlat kapcsán Lengyel Géza a Nyugatban a kivitelezés minősége, a kézműves igényesség mellett elsősorban a tervezőt emelte ki: „E szőnyegek kigondolója Falus Elek. Iparművésznek ismerik, de helyesebb talán anyagművésznek nevezni. Kevés ember foglalkozik fegyelmezettebb gondossággal a különféle technikák titkaival és kevés tud új matériák szellemébe gyorsabban beléhatolni. E mellett ötletekben kifogyhatatlan dekorátor, aki a maga virágait szinte érezhető kedvvel a végtelenségig tudja variálni.” Sajnos, a szőnyegszövő műhely már 1912. szeptember 30-án bezárt, amiért többen magát Falust is hibáztatták, aki az egyes (s néha bizony indulatos) források szerint meglehetősen „érdekes” jelenség, úgy is fogalmazhatnánk, hogy igazi „elméleti” művész volt, aki a megvalósítást, a terveiből adódó s fel is vállalt feladatait már nem vette mindig annyira komolyan. De hát senki és semmi sem tökéletes!

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu