Érdemes fölkelni!50

Piarista szerzetes, pap, tanár, nevelő és író. Jelenits István sokoldalú ember, akinek munkásságát és személyét nagyra becsülik egykori és mai tanítványai, rendtársai és civil kollégái, beszédeinek hallgatói és olvasói, azaz mindazok, akik valamilyen módon kapcsolatba kerülnek vele. Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából február 7-én a Piarista templomban aranymisét tartott. Ekkor köszöntötték őt a kecskeméti hívek.

„Tanári pályám elején, 1960-tól öt iskolaéven át Kecskeméten tanítottam. Pappá szentelésem után ez volt az első igazi «bevetésem». Nagy érdeklődéssel jöttem, hiszen családi emlékek is fűztek a hírös városhoz. Édesapám piarista diák volt itt, édesanyámat is Kecskeméten ismerte meg.

Jelenits István
(Fotó: Nagy Attila SchP)

Újszerű feladat várt rám. Osztályfőnök lettem, hittant és magyart tanítottam és emellett a diákotthon vezetését is rám bízták. A tanulók egy része ugyanis távolabbi helységekből érkezett ide. Velük, a konviktus lakóival rendkívül szoros kapcsolatba kerültem. Petróleumlámpák fényénél hosszú estéket beszélgettünk, de együtt mentünk moziba, színházba, kiállításokra is.
 
Bekapcsolódtam a gazdag múlttal bíró iskolai diákszínjátszókör munkájába is. Különösen érdekesnek bizonyult és a gyerekeknek is sokat jelentett a Csongor és Tünde válogatott jeleneteiből összeállított előadás. Csupa kacagás kísérte egy Molière-darab színrevitelét, játék és művészet fonódott össze benne. Zenés műfajokban is kipróbáltuk magunkat, így például előadtuk tanárelődöm, Forrai István kisoperáját, sőt, egy betlehemes játékot magam is írtam a kör számára.

Abban az időben pezsgő élet jellemezte a várost, s mi is részesei voltunk ennek. A művésztelepiek eljártak a misékre, hamar megbarátkoztunk velük. Az egyik alkotó, Bartha Dénes Budapest egyik játszótéren elhelyezett lovas szobrát látva gyakran eszembe jutnak ezek az esztendők.

Iskolánkban a cserkészetnek is nagy hagyománya volt. Mi is sokat kerékpároztunk, csónakáztunk, a tiszai vízi élet egy-egy hétvégén valósággal megelevenedett. De messzebb helyekre, a Felvidékre és Lengyelországba is eljutottunk. A gyerekek némelyike akkor látott először magas hegyet. Akkor még az iskola a világot is megmutatta.

Jelenits István a kecskeméti aranymiséjén
(Fotó: Nagy Attila SchP)

A Kecskeméten eltöltött évek során egy osztályt vittem végig. Velük azóta is minden évben találkozom. Gyakran kirándulunk együtt, és közösen veszünk részt zarándoklatokon. Eskettem már őket, gyermekeiket kereszteltem; sajnos, már temettem is közülük.

1965 után Budapesten folytattam a tanítást, de Kecskeméttől nem szakadtam el, az itteni piaristákkal rendszeresen találkozom. Tartományfőnökként is sokat jöttem a városba, hiszen a rendszerváltozás után óriási feladatot jelentett a visszakapott általános iskola megszervezése. A diktatúra idején a gimnáziumban kizárólag piaristák tanítottak, a megváltozott helyzetben a rendtagok szétszóródtak, az ország különböző helyein megnyílt iskolákba távoztak és a civil tanárok beilleszkedése nem volt könnyű. 

Azzal, hogy a világ változik, az iskola funkciója is változik. Nem szabad keseregni, hanem meg kell keresni, hogy ma milyen szerepet töltsön be a gyerek életében. Szüntelen leleményt és nyitottságot igényel mindez. S bár számomra is sokat jelentett a Kecskeméten eltöltött öt év alatt a diákotthoni élet, tudomásul kell venni, hogy a bentlakás minősége más lett, a kollégium jelentősége csökkent. Most meg kell tanulni visszaadni a szülőknek a gyereket. Meg kell szerettetni őket egymással! A családok megroppanását érezzük, s erre reagálnunk kell: nekünk kell segíteni, hogy ismét összetartozzanak!

Czeglédi Zsolt házfőnökkel és
Fórián-Szabó Zoltán plébánossal
(Fotó: Nagy Attila SchP)

A konviktusban annak idején a reggeli ébresztő sosem ment könnyen. A megoldást egy rövid, de frappáns ígéretben találtam meg. – Érdemes fölkelni! – szóltam be a szobákba harsány hangon, s a diákok valami csoda folytán hittek nekem, és öltözni kezdtek. Bárcsak ma is sokan komolyan vennék ezt a két szót és ennek reményében indulnának feladataik elvégzésére minden nap!”

Lejegyezte: Varga Géza

Jelenits István 1932-ben Berettyóújfaluban született. A főváros piarista gimnáziumában érettségizett, majd előbb az ELTE BTK magyar szakán, azt követően pedig a Hittudományi Akadémián szerzett diplomát. 1955-ben lépett be a piarista rendbe. 1959-ben tett örökfogadalmat, s még ugyanebben az évben Egerben pappá szentelték. 1960-tól a kecskeméti, 1965 után a budapesti piarista gimnáziumban, valamint a rendi hittudományi főiskolán, illetve a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanított. 1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt.