főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Életét az oktatás ügyére tette föl70

Császár Cirill70 éves Császár Cirill tanár, iskolaigazgató. 1945. augusztus 16-án született. 1969-ben a Kecskemét körzetében lévő Szarkási Általános Iskolában kezdte pedagógus pályáját történelem-földrajz szakos tanárként. Szakmai munkája elismeréseként, élvezve kollégái és felettesei bizalmát, hamarosan az intézmény vezetője lett.

1989-ben Kecskemét egyik dinamikusan fejlődő kertvárosában létrejövő új intézménynek, a Vásárhelyi Pál Általános Iskolának lett alapítója és vezetője, melynek létrejöttét a tervezéstől az építkezés befejezéséig figyelemmel kísérte. Megbízást kapott az intézmény nevelőtestületének megszervezésére és a nevelő-oktató munka beindítására. Ezt a feladatot élete és munkássága kihívásának tekintette, melynek sikeréért két évtizeden keresztül kitartóan, céltudatosan tevékenykedett. Vezetésével korszerű, gyermekközpontú iskola jött létre. Az iskola történetének két évtizede alatt olyan hagyományokat teremtett, amelyek túlnőttek a város határain is, közöttük a Diákszínjátszók Városi Találkozója, a Vásárhelyi-marathon – továbbá nemzetközi és testvériskolai kapcsolatok kialakítása a németországi Rüsselsheim, a székelyföldi Sepsiszentgyörgy, az ausztriai Gratz, és a dániai Viborg testvérintézményeivel.

2007-ben a város közoktatási intézményeinek átszervezésével alapított egyik több célú közös igazgatású közoktatási intézmény, a Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ igazgatói feladatának ellátására kapott megbízást. Szaktanárként tantárgya megszerettetésére, alkalmazni képes tudás átadására törekedett. Humánus, következetes magatartásával kollégái, tanítványai tiszteletét és megbecsülését vívta ki.

Császár Cirill életútjának fontos részét képezi a tenni akarás és a cselekvés az oktatás ügyéért. Ezt a célt szolgálták az iskolai szerveződésű országos szakmai konferenciák, a különböző fórumokon nagy érdeklődéssel tartott előadásai, és elismert közoktatási szakértői tevékenysége. Több publikációja is megjelent szakmai kiadványokban. Szívügyének tartja a leendő pedagógusok gyakorlati-, szakmai felkészítését. 1994. december 11-től Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének képviselője volt, az SZDSZ támogatásával került be a képviselő-testületbe. 1995. február 22-től az Oktatási Bizottság elnöke, 2006. október 11-től az Oktatási és Egyházügyi Bizottság külső tagja volt.

2008-ban Arany Katedra Emlékplakettet vehetett át
2008-ban Arany Katedra Emlékplakettet vehetett át (Fotó: Komlós József)

2005-ben Kecskemét Városért Oktatási Díj, 2011-ben Városrész Fejlődéséért Díjat kapott. Hiteles és értékteremtő pedagógus életpályája elismeréseként 2008-ban a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztere Császár Cirillt az Arany Katedra Emlékplakett kitüntetésben részesítette.

Császár Cirill napjainkban is aktív. Pályázat útján néhány hete elnyerte a keceli T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói posztját, megbízása 5 évre szól. Terveiről a következőket mondta: "Fontos feladatomnak tekintem az intézmény stabilizálását. Szeretném még több tanulóval feltölteni az iskolát, és egy kicsit felpezsdíteni, élményszerűvé tenni a diákéletet."

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Keceli Hírek  *kecskemet.hu)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu