főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. november 18.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Bartók Lajos költő, drámaíró1902. december 31.

Bartók Lajos költő, drámaíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő1902. december 31-én hunyt el Bartók Lajos költő, drámaíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő.

1851. május 24-én született. Gimnáziumi tanulmányait Nagybányán, Szatmáron és Máramarosszigeten végezte, majd 1868-tól a pesti egyetemen jogot hallgatott. Szórványosan megjelent költeményeivel és Az Üstökösbe írt humoros verseivel, dolgozataival figyelmet keltett. 1869-ben Jókai Mór az Üstökös belső munkatársává fogadta, majd a lap vezetését is rábízta. Bartók emellett írt Tóth Kálmán Bolond Miskájába, később két évig, 1873 decemberétől egészen 1875-ig szerkesztette is ezt a lapot. 1878 elején Bolond Istók címmel saját lapot alapított, amelynek haláláig a szerkesztője volt.

Verseinek első és második gyűjteménye: Őrtüzek (1877) és Rúgott csillagok (1879, Don Pedrő álnéven) még a politikai költészet művelőjének mutatják. Később a költészet komolyabb nemeihez fordult, és nemcsak mint szatírai, hanem mint lírai és drámai költő folytatta pályáját. Lírai darabjait Költemények (1881), Ujabb költemények (1883), Kárpáti emlékek (1885, németre fordította Silberstein Adolf, 1886) és Erdőzúgás (1889) cím alatt adta ki. Bartók Lajos költő, drámaíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő

Elbeszélő költeményei Téli regék címmel jelentek meg. Színművei közül többet is bemutatott a Nemzeti Színház, ahol drámakritikusként is dolgozott. Jó néhány humoros naptárat is szerkesztett: Don Pedrő naptár 1875-re, Bolond Istók naptára 1880-re, Mamelukok naptára 1890-re. 1883-tól a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság is tagjává választotta.

Bartók Lajos aktívan részt vett a politikai közéletben. 1887 és 1896 között függetlenségi párti parlamenti képviselő volt. Az utolsó négy évben, 1892 és 1896 között az Ugron-féle szárny tagjaként Kecskemét II. (alsó) kerületét képviselte az országházban függetlenségi 48-as programmal.

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei: Magyar írók élete és munkái  *Wikipédia, a szabad enciklopédia) 

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu