főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. augusztus 14.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Az oktató orvos70

 70 éves dr. Gombás Tibor. Korát illetően mintha viccelne velünk: április elsején született, és ugyan a mély fotelból kicsit nehezebben áll fel, más árulkodó jele nincs a hét évtizednek. Ma már a legrégebben praktizáló háziorvos Kecskeméten, aki 1965-ben véletlenül került a hírös városba. Tudományos előadásaival, cikkeivel, az orvosképzésben való szerepvállalással a szakmán belül szerzett tekintélyt, míg a napi gyógyítás, gondozás a betegek körében tette népszerűvé, amit 2400 fős praxisa is bizonyít.

Dr. Gombás Tibor és felesége
(Fotó: Bahget Iskander)

Kőszegen születtem, ott is érettségiztem az 1547-ben alapított, időközben államosított bencés gimnáziumban 1957-ben. Szüleim pedagógusok voltak. 15 éves koromban döntöttem el, hogy orvos leszek, amikor egy súlyos lefolyású vakbélgyulladással bekerültem a szombathelyi kórházba, ahol az alapító, nagy tekintélyű, korábban hadisebész ezredes, dr. Pető Ernő igazgató-sebészfőorvos műtött meg. Az ő személyisége nagy hatással volt rám, miatta választottam az orvosi hivatást, azóta is ő a példaképem.

 Hol végezted az egyetemet, és miért nem sebész lettél?
Szegeden jártam egyetemre, 1963-ban avattak orvosdoktorrá. Gyermekorvos szerettem volna lenni, erre készültem az egyetemen. Nyolc hónapig dolgoztam is, ügyeltem is a 2. számú kórház gyermekosztályán, ám az élet közbeszólt. Az egyik évfolyamtársnőmet vette feleségül az egyetem párttitkára, és ő került a helyemre. Végül is az anyósom protekciójával Bajára kerültem, ahol a belgyógyászaton volt üres állás. 1965-ben, még szakvizsga előtt a Bács-Kiskun Megyei Tanács kirendelt Kecskemétre, a megbetegedett dr. Szentendrey Mihály helyettesítésére. Az ő halála után felajánlottak egy lakást, és kértem áthelyezésemet.

Nagy praxisod van, lehetővé teszi, hogy két rendelőhelyiségben, két asszisztenssel és egy alkalmazott orvossal dolgozz.
Ez szakmailag előnyös, a betegeknek kényelmes, és a rezidensképzésben is élvezzük az előnyét. Kecskeméten és környékén nyolc jelenleg praktizáló háziorvos mentora (szakmai vezetője) voltam, de már 1979 óta részt veszek az orvostanhallgatók képzésében előadóként, szervezőként, vizsgáztatóként. Hál’ Istennek jól érzem magam, szeretem is a munkámat, mindig, most is van segítségem, aki potenciális utódom is egyben, de egyelőre nem gondolok a visszavonulásra. Bár zavar az egészségügy jelenlegi túlszabályozása, amíg egészségem engedi, szeretnék gyógyítani, orvosokat képezni, tapasztalatokat átadni.

Kecskeméten ismert vagy, szeretnek. Örülsz, ha felismernek, sokan rád köszönnek, vagy inkább zavar?
Örülök, természetesen örülök, ha felismernek az utcán, és rám köszönnek. Bár a nevekre nem mindig emlékszem, de hogy kinek mikor mi volt a betegsége, az eszembe jut. Közel 45 éve vagyok körzeti-, illetve háziorvos Kecskeméten. Elégedett vagyok, nem bántam meg, hogy itt eresztettem gyökeret, azt hiszem, mindent elértem.

Számos szakmai és társadalmi szervezetnek voltál tagja, vezetője.
A MAOTE-nak (Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete) alapítója, később elnökségi tagja voltam. 1987–91 között az Országos Körzeti Orvosi Intézet Szakmai Kollégiumának tagjává választottak. 1995–96-ban az Alapellátási Intézmények megbízott igazgatói feladatát is elláttam Kecskeméten. A rendszerváltás előtt a szakszervezetben dogoztam, bérügyekkel foglalkoztam. A rendszerváltás utáni első négy évben az Egészségügyi Bizottság tagja voltam Kecskeméten, és 12 évig a MOK (Magyar Orvosi Kamara) megyei etikai bizottságának elnökhelyettese.

 Semmelweis-napi ünnepség 1977-ben

Mire vagy büszke?
Az állami elismeréseimre – 1979-ben Kiváló Dolgozó, 1987-ben Kiváló Munkáért Miniszteri Dicséret, 1996-ban Kecskemét Város Egészségügyéért Díj –, de arra is szívesen emlékszem, hogy a kecskeméti háziorvosok közül nekem volt először számítógépem, és a számítógéppel összekötött EKG-m, mert sikerült meggyőznöm Adorján Mihályt, az utolsó tanácselnököt, aki az eszközöket finanszírozta, hogy ez a jövő útja. Büszke vagyok arra is, hogy az én kezdeményezésemre alakultak meg Kecskeméten a 70-es években a kislaboratóriumok, valamint arra, hogy 1996-ban Hajnal Ferenc professzorral és Gógl Árpáddal közösen részt vehettem a háziorvosok kompetencia listájának kialakításában.

Ennyi munka, közéleti szerepvállalás mellett maradt időd a családra?
Feleségem jogász, a gyermeknevelés elsősorban az ő feladata volt. Két felnőtt gyermekünk van, és öt unokánk. A legidősebb unokánk, Gábor, Pannonhalmán a bencéseknél érettségizett, felvételt nyert Szegedre, az orvostudományi egyetemre, de jelenleg ösztöndíjjal Németországban tanul. Úgy látszik, aki a bencéseknél tanul a családban, abból orvos lesz!   
Dr. Pongrácz József

Családja - gyermekei, unokái - körében

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu