A szín és a fény bűvöletében75

Már majdnem egy fél évszázad telt el azóta, hogy Turi Endrét megérintette a tűzzománc szépsége. Negyven éve érkezett Kecskemétre, és azóta világszerte elismert szaktekintélye és tanítója lett ennek az izgalmas művészeti formának. És már több mint egy negyedszázadot töltött el reggeltől estig tartó, gazdag alkotómunkával a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Akkor is éppen itt találtam, amikor 75. születésnapja apropóján arra kértem, meséljen művészi pályája indulásáról.

                                                                                                                  Turi Endre (Fotó: Kiss Béla)
- 1970-ben jöttem Kecskemétre, ahol a zománcgyárban – művészként – lehetőséget kaptam, hogy laboratóriumban kutathassam a zománc felhasználásának különleges lehetőségeit – meséli. – Senki nem segített benne, de nagyszerű alkalom volt számomra, mert itt minden anyaghoz hozzáférhettem, szabadon dolgozhattam velük. Utólag elárulhatom, hogy egy évig nagyon rossz munkákat csináltam, technikailag persze. Hiszen meg kellett ismerni az anyagot. Van, hogy az ember csinálni akar valamit, de azt az anyag nem akarja. Az első nagy lépést akkor tesszük, amikor van egy elképzelésünk, és ehhez elkezdjük az anyagot nyúzni. Aztán addig nyúzzuk, amíg az olyanná válik, ahogy megálmodtuk… Így sikerült egy-két új, szép dolgot létrehozni.

- Kissé leegyszerűsítve mondhatnánk, hogy ebből született a zománcművészet. És ennek nyomán hozta létre Turi Endre „puszta két kezével a nagy semmiből” a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyt, melynek alakulásától igazgatója, a mai napig művészeti vezetője. S melynek falai közt azóta több száz hazai és külföldi művésznek tanította a „műfaj”elméleti és gyakorlati praktikáit. E mára szűkössé vált falak közt alkot a mai napig is, hihetetlenül kreatív és termékeny módon. Honnan ez a sokoldalúság, a rengeteg erő, a kitartás? Honnan ez a „megszállott” hűség a zománchoz?

A fény születése III. (2004)
- Talán az őseimtől örököltem, hogy még tart a munícióm, hiszen édesanyám ma is él, 96 éves. De a tűzzománchoz kell is a kitartás, mert  időigényes dolog. Nem lehet egy alkotást csak úgy összecsapni: azt fel kell építeni, végig kell csinálni. Azóta, hogy megszabadultam a stúdió igazgatásával járó adminisztratív terheiktől, már jobban oda tudok figyelni a munkámra.  Azt hiszem, szerencsés vagyok abban, hogy mióta rajzolni kezdtem – úgy tizenkét évesen – azóta az életem, a létezésem, az „énjeim” egyetlen olyan meghatározó vonal mentén haladtak, ami mellett ki lehetett tartani. Ezt teszem most is. Szeretném elkészíteni szoborban, képben, műben azt a „társaságot”, amit valamikor elképzeltem.  És még most is keresek új dolgokat. Ezt a különleges, vörös színt a mai napon találtam. Jöjjön a lámpához, mert fényt kell neki adni…

A festő kertje (2008)

… És a kicsi, zsúfolt műhely lámpája alatt életre kel a különös fényű üveg a maroknyi fémlapon. Úgy világít, akár a többi csoda a falakon, az állványokon: a szikrázóan színes, halvány vagy élénk színű tűzzománc-alkotások, melyek ebben a komor, méltatlanul kopott épületben várják türelemmel és méltósággal, hogy egyszer majd értékükhöz illő helyre költözhessenek a hírös városban. Hogy végre fényt kaphassanak…

Fejes Maja