A szegények ügyvédje50

50 éve, 1966. augusztus 8-án hunyt el Molnár Erik Kossuth-díjas történész, filozófus, közgazdász, jogász és politikus, az ELTE egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

1894. december 16-án Újvidéken született. Református családból származott, szülei pedagógusok voltak. A fiumei olasz gimnáziumban érettségizett, azután a budapesti tudományegyetemen tanult. Joghallgatóként 1915-ben behívták katonának, 1916-ban orosz fogságba esett, és csak 1920-ban tért haza. Tanulmányait Budapesten folytatta, közben a bécsi egyetemen is tanult. Jogtudományi doktori oklevelét 1922-ben szerezte, majd 1924-ben ügyvédi és bírói vizsgát tett. 1924 és 1944 között Kecskeméten ügyvédként dolgozott, emellett a kecskeméti jogakadémián is tanított. A „szegények ügyvédjeként” lett ismert a városban. 1928-ban az MSZDP tagjaként a kecskeméti városi szervezet titkára és törvényhatósági bizottsági tag lett. 1929-ben kapcsolódott be a KMP tevékenységébe, a Kommunista című lap munkatársa volt, valamint kommunista perekben védőügyvédként működött közre. 1944 őszén hat hétig Kecskemét helyettes polgármestere volt. Ezt követően fontos állami tisztségeket töltött be. Részt vett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, illetve az Országgyűlés munkájában. 1944 és 1947 között népjóléti miniszter, 1947. szeptember 24-től 1948. január 26-ig tájékoztatási miniszter, ezzel egy időben 1948. augusztus 5-ig külügyminiszter volt. Az 1949-50-es tanévben egyetemi tanárrá nevezték ki, és ugyanebben az évben az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója lett. 1950 és 1952 között igazságügy-, 1952 és 1953 között ismét külügyminiszter, 1953. július 24-től 1954. október 30-ig a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt. Ez utóbbi funkciójában létrehozott egy különleges tanácsot, amely 300 elítélt ügyét vizsgálta felül. 1954. október 30. és 1956. november 3. között ismét igazságügy-miniszter volt. 1957 februárjában Nemzeti demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom című, szűk körben terjesztett írásában fellépett a rákosista restauráció ellen, és a hivatalos politikai nézetnél pozitívabban értékelte Nagy Imre szerepét. Mindezek miatt 1957-től állami tisztséget nem kapott, de ideológiailag fontos posztot töltött be. 1958-tól a Magyar Történelmi Társulat elnöke, az Acta Historica főszerkesztője, 1957-től 1962-ig a Századok szerkesztő bizottságának elnöke, illetve 1966 augusztusában bekövetkezett haláláig az ELTE BTK Történelmi Materializmus Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1948-ban és 1963-ban Kossuth-díjat kapott.

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *MTI  *Tudósportál)

Könyvajánló

MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről

Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

   

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata